a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2020. február 23., vasárnap

A Pilis tetején - tél végi túra a Pilis-tető Boldog Özséb kilátójához


Ragyogó napsütéses időben indultunk a Pilis hegység, és egyúttal a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontjára, a 756 m magas Pilis tetejére - más néven a Pilis-tetőre.

Már sokszor jártunk itt fent, régebben is - tavasztól őszig minden évszakban - és azóta is, hogy 2014-ben felépítették a Boldog Özséb kilátót. A kör alaprajzú, több mint 17 méter magas kilátó egy évtizedekkel korábban emelt geodéziai mérőtorony átépítésével jött létre, ahonnan 360 fokos körpanorámában gyönyörködhet az ide ellátogató turista. Persze sokkal szebb a kilátás amikor már kizöldül a természet, és virágba borulnak a hegyoldalak, de így is nagyon kellemes kirándulás volt.
A régebbi bejegyzések ITT, ITT, és ITT láthatóak.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képező Pilis-tető alatt terül el Pilisszentkereszt és Pilisszántó, mindkét faluból egyaránt fel lehet jutni. A mostani túránkra Pilisszentkeresztről indultunk, a temető mellett a piros jelzésen, majd a zöld jelzésen folytattuk utunkat. A szintkülönbség kb. 400 m és az út hossza kb. 5 km, és persze visszafelé is ennyi.

Szinte végig szerpentin úton lehet haladni, s ezáltal különösebb erőfeszítés nélkül megmászható, annak ellenére, hogy a Pilis hegység legmagasabb pontja. De az egész Dunántúl hegyei között is rangos helyen áll, csak a Kőszegi-hegység csúcsai előzik meg a magasságát.

A felvételek 2020. február 15-én készültek.


A Pilis-tető panorámája, már a gyalogutunk elején ilyen szép a táj....


Jobb oldalt Pilisszentkereszt látszik, ahonnan elindultunk...

...és közelebbről

A Pilis-tetőre vezető szerpentin mentén több sziklacsoporttal, sziklás hegyoldallal találkozhatunk. Ezekre a sziklákra visszafelé felmászunk majd....



Tovább felfelé....





Olyan jó idő volt, hogy ez a kis gyík is vidáman sütkérezett, aztán riadtan, gyorsan elszaladt





Alattunk Pilisszántó....



Tovább felfelé...


Kilátás Piliscsévre, ahol az előző hétvégén kirándultunk...



Panoráma, ameddig a szem ellát...



Végre megérkeztünk a kilátóhoz, de sajnos a felhők is elkezdtek gyülekezni. A hegy tetején még megtalálhatóak
 az egykori légvédelmi rakétabázis maradványai is, a bunkerekkel együtt.

A kilátó közelebbről....

...és velem. Jó volt kicsit megpihenni a hosszú út után.

Kilátás, már a kilátó tetejéről...



Sajnos gyorsan beszürkült a táj...

....és a szél is feltámadt



Kicsit még bóklásztunk a bunkereknél, hangároknál....

Mai "művészek alkotásai" 🙉







Indulunk visszafelé...


Talán nemsokára jön a tavasz...




Ismét alattunk Pilisszántó...

...és ráközelítve a falu központjára

A szerpentin út alsóbb szintjei. Az innen látható sziklákra fogunk nemsokára felmászni.....

....már itt is vagyunk, megyünk felfelé....

Itt kicsit leültünk, gyönyörködni a tájban....

....ahonnan nagyon kellemes volt a kilátás


Háttérben a Pilis teteje

Madártávlatból biztos sokkal jobb a kilátás!

Indulok majd még feljebb a sziklákon, nagyon csábítottak...



Már egy-két "emeletet" magam mögött hagytam...

Szia Feri, itt vagyok!


Visszatekintve fentről


Már jövök lefelé


Ráközelítve Pilisszentkeresztre

Még egyszer a szép kilátás, és indulunk vissza a turistaútra....

...aztán vissza a parkolóba....



6 megjegyzés:

  1. Hány éve túráztok rendszeresen?
    Nagyon szép a kilátás ilyen magasról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Kincse! Kirándulni mindketten szerettünk gyerekkorunk óta, de mióta együtt vagyunk, már 37 éve, azóta lehet mondani, hogy rendszeresen járjuk a természetet 😊

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Igen, nagyon jól éreztük magunkat egész nap, és kellemesen elfáradva tértünk haza 😊

      Törlés
  3. Köszi a bejegyzést! Pár éve mi is megmásztuk ezt a hegyet illetve felkapaszkodtunk azokra a sziklákra. Képről milyen kis semminek tűnik, pedig nagyon jó kis mászáska az ott. :) Majd egyszer írok róla én is egyszer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igen, nagyon jó kis hegymászás volt a végén ez a sziklamászás. Fent, mielőtt a kilátóhoz értünk, az utolsó szakasz elég sáros volt, és kicsit be is felhősödött. De azért nagyon jó volt!

      Törlés