A Hideglelős-kereszt Esztergom és Pilismarót között, a 11-es főút
fölött, a Hosszú-hegyen áll, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.
Már többször jártunk itt, hisz nagyon szép a kilátás a Dunára. A
Búbánatvölgy bejáratánál parkoltunk, innen indultunk először a
Hideglelős-kereszthez, a piros háromszög jelzés mentén. Az út vége kicsit meredek, de kibírható. Ezután
folytattuk utunkat tovább a Sas-hegyen, a piros kereszt, illetve a
piros sáv jelzésű úton. Ez az út még meredekebb, egészen a hegy tetejéig, de innen is szép kilátás nyílik a Duna felé.
A Búbánatvölgyön keresztül - a horgásztavak
mentén - jutottunk vissza a parkolóba.
A Hideglelős-keresztet 1784-ben emeltette Nagy Mihály esztergomi gazda a
Hosszú-hegy tetején, a Duna fölé nyúló szakadék sziklájára, mert
családját elkerülte a járvány. Az eredeti fakeresztet az időjárás
tönkretette, helyébe Simon János esztergomi érsek Bécsben vaskeresztet
készíttetett, amit 1871. május 3-án szentelt fel személyesen. 1906-ban a
kőbányászat miatt a sziklaorom omladozni kezdett, ezért a veszélyes
sziklaormot lebontották, a keresztet beljebb helyezték. Minden év
májusában körmenet indult a kereszthez. A hideglelős nevet onnan kapta a
szentgyörgymezeiektől, hogy mire a körmenet felért a hegycsúcsra, az
emberek megizzadtak, és az erős Duna menti szélben megfáztak,
„hideglelést” kaptak. A helyi néphagyomány szerint, aki háromszor
megkerüli a keresztet térden csúszva, az meggyógyul.
A felvételek 2019. augusztus 19-én készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgq-zPuui5yw8keE6iS9oO1h3LAn2RqeC6e6mW5WFHEtfVJe31SHdG2LzVdG7QZOX9cHsfUmNeqZSHfF4lQ2vnrVAsCEByn-7Rtwpfx9FZKJnBoHO6qq7dMQbNC5Lduar1ih7YuCpml4iOJ/s640/2019_0819_103502.jpg) |
Elindultunk a Hideglelős-keresztet felé |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikCtkpjsOJxpuy0v04HuDLyA-amDUk888DRG4-P0xxHvYt4Lg-q9SKnk9dXozfMibsjs3QJmMBbo2S74JlX0lpnDBvGl1duEwJPgVkQ9CSuM9Zceic4bt8ddxJmydNaUVkVXz9P6E606kP/s640/2019_0819_110216.jpg) |
Már a kereszt melletti szikláknál |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuogHdICnJ56HtBsFVvefOAq7dPfwB_oLHksu9cxcr14me8n3Y-M2R0iGgEULtcnzM35Go9zxNjLhuDEmM8X-4M88VevG3Fo_2CfgvmnkaWpaCdkB82PBZ8MDY7XXqKQAKqx0FgJLUYUbp/s640/2019_0819_110646.jpg) |
Kilátás a Dunára, egyik kis szigetére... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgndkP8WmrwSA_A0jKMyfGcQwBC6sUIyxRjNOSzrjrYvLg4juKCrCK6boaj9Nr9jlELS5p9ZVoW4WtuLCZzp_Hsole91-MH_Qiezf1w99uwyQkRsN_NWKkQDL2re8PfUg_DmS2RN8iHpcH-/s640/2019_0819_110834.jpg) |
A teljes panoráma... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpXEnVeSEtx_GyhoSYgVQ_lgD9eOaWtS15VtFXW2sP4G-K5DYE6kpMjiJ5U29BHemep7qQD6C8qbCtEI3suX3EouyuLBQAiBdQZ4Gus4yYCAqITffBjfiyHR_m054wrl5-8wtco5CKFVuW/s640/2019_0819_110958.jpg) |
Sütkérezek a sziklán 💥 |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4fyEbS7seCt__AegNShfs3URh3puIxohvqTUP8iWKY0TxASPQX4G_wVj0-93-USlzp918AfkJ2yxA2WZYSaTe6IAs9sjHGp6_G6oo1__nSGRXQt3iTNRa5Kfa9V2AncFfpO16x1hnR5ex/s640/2019_0819_111234.jpg) |
A kereszt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1SPxg7BQq-HHlbA5mUyOsyNQEzlJJMfcKVXqhebek-AlxhCDH75oXohxGYvjZyhVPd4XmnTpwz_zmry-vKLnomjpKr1vQRw19jRDsdjwDnO9YPUgr_tWxh4-xakTE4yP6u56PVbhHBTpR/s640/2019_0819_111650.jpg) |
Feri is ugyanazon a sziklán |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhk0t2mr08r9ut9ezE39BX-uvO8tqkhTnNJUuB9vQ3sbHsFGDJedfk9Z97HxZfffK8aWTm6Wd6kjviBuHkFE7_VNYDfSTCYFPdhi0mPCpIsY9BPYlci-RyhHHB-TeAxhNRDRknVJrjFbiWV/s640/2019_0819_125037.jpg) |
Már a Sas-hegyen járunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhFtUyAsxOFaJBEex2l10xCZTO2o7OTFR6CIV8Q0jkneeWfw_gWi2r2bhR3QLVGqWMtrjhumrH1T7EeOV0bZRZc4n_nhmcFlbShYKK0xzuCe8BrW1SuYxMFQ_8_q_r9xmgs1pUtMzlOYRAy/s640/2019_0819_125840.jpg) |
Innen is szép a kilátás... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDxIOPJgnlnH-JsgatSWIRXV-nn2WUy_y2Chic5b93ym7hAmCMLuIVr3HyWGMg32eKWecd4yc-f5VO12oYXIUwkCpHNdl57nFYR1UqDzd8vd04wO1Hk6oTZX25YRGh3YWfck_uenclgDz5/s640/2019_0819_131630.jpg) |
Egyre feljebb járunk |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhs5EL8zad6NJRHxOSKqo7_GNvDNLIWNaqISUE8GggvimF7UXHB_S8LE41L_BqI_6ffzUDcJj5s2D3hPFlursGbc4LLW70sDQLT27F7QDwGpt4M1krrwcTjx3HIke48CgcdAXhwa4pgpxuI/s640/2019_0819_131815.jpg) |
Már közel járunk a hegy teteje felé, az út sem annyira meredek... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiTxUdNm8w4027FeJRGBF4ytBT91XaV4XorZgPQMItmgfryNlOBj9SnpeKiA2fhJ8-uh_z-uUSwrck2Fxf4u-nFtjjhi4jRF_NEzY0rHwO78E1s27SHLMPLlp8bDzy7fwjHxjLD102gV86/s640/2019_0819_131820.jpg) |
...úgyhogy ismét elővettük a fényképezőgépet |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhU6uJkM2sWAXfPlkgi-ox6DOyqli0SLLBBXH9chV7uE1S9_S0i-7vvrfYsrH-nKfBqxAjhog67H5e3LvbTUi-S-A96zTjIKpM5KgEzl9j_z1C7DInpTxwHHtKCCCHeC-Xcwp3HK7LUaFAt/s640/2019_0819_144300.jpg) |
A Majális-forrás... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2AYy0RgL-iA2aqOWgT4I2jQOxt2SY-g0bVCY9eHzNwisSv19VAvBa3TpyTBEWcY5bP76m22_BPNENDWkq0SrUIdFZSLIKQbk1kRF2Ph0WVlnrucsX9NXxCovX-bZdj_sVNRroVQ5AxZ3p/s640/2019_0819_145308.jpg) |
Kiértünk a Búbánatvölgybe.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgI6NOj9qB452iQ507rCRlkkHTIe2ANnuYs59WxyPohW_eXS2fPA1KTX1cHz3wgWvlqvDuXl5YU3byauruyfhJdTTpPpEGVpKKR7NVWqJtfE1ZJFrglPeLi-cho7XOPBThdt9iir6NaY4vX/s640/2019_0819_150056-145913.jpg) |
Ráközelítve a szembelévő hegy szikláira |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0ypthCKbS7laNiJG77EAL-J1fF2-43dktd4n_q3u47DRFH8C06N04FHBCI_VRdKQPXo5ubaK48Tb4ksNqTa2xXlrxq_kAWvro7xI_MAFfdMRwSa6cvr3qlEVnnWOb6FqWeC34xGCvHiXh/s640/2019_0819_151101.jpg) |
A tavak... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhlXxPmLeOxbQCYVyq_eVYjHOYSMFSuRj5ZdAORWAmLLEF4rEhWXtwAKK5MVVnHusfKX0WgjSQ5ok48rfdu0vhG3VKdrCwbEt46oRbMtuqzeJEajH-oNW4iRp4noUbeH8HqBM18xRJZKHtZ/s640/2019_0819_151508.jpg) |
Szitakötő... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3-y_CpQ8mWCzMPNIX7rH4F9jxgTEGRNWFSh1jGXMMQScF1WObi67b0f6kjQQZeSD6rk3yI75MiznYXP8oplSXYdR54waEMaS6JXm2AgcZAUe97qW_Uy8Rh05gc7qBSqhjFnBkUgcFu8H/s640/2019_0819_151544.jpg) |
....aki farkasszemet néz egy békával. Nem lehet tudni, melyik akarja melyiket megtámadni.... 🐸 |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjc0IKVswOsxHpX0ghMj6SHrhyphenhyphenvpYoAeIDWH9a_mkIwv3X4WNx0xDzltwEbE0q4ydLPNVDC5F29F21hxnXinPru-tEP6-8X3hMLRQtsBLJNrAyXWVy7GdgvVKcSsvlOaG_-gTVs6MwlPEtL/s640/2019_0819_152109.jpg) |
Molnárkák násza.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVBCCdx7dmZ91Gx7-tiw7cASLhnPOzFkj9HOY0c9fW6vK9yvaebSeJml91AjNMwkB6wl5FU_upLy8Zbg12XF15L_1yW1sZrGRq6TIBk5CcP9S7DeAsZMoiG_PPb-QpAEmC3-J66qqVPaP7/s640/2019_0819_152114.jpg) |
Úgy tűnik, nagy a szerelem..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSJKsEk8k8Dj_YyB65tsR8bGSzOtzuwkClnmPIUhDHA51VHCDNs_s_ExAlICT00uuDkIgXabOY8_dk91WLHb6I4-xDw-w6AAhyphenhyphenAiApT0NxmmzCTgcC8u_D_4Dupty3bbeNQbNc2gxp3WRZ/s640/2019_0819_153115.jpg) |
Tovább a tavak mentén a parkolóig... |
Ahhoz képest hogy milyen fura az elnevezés csodás hely!
VálaszTörlésKöszönöm kedves Éva! Igen, elég szokatlan elnevezés, de nagyon szép hely :-)
TörlésSzép képek, remek túra. Egyik kedvencem nekem is.
VálaszTörlésA rétről látható szikla a Róka-szikla, szép kilátás nyílik róla is.
A piros kereszten tovább a piros leágazása után, a Savókúti-tisztást elhagyva, a Dobogó nevű hegy oldalán jelzetlen, jól felismerhető meredek ösvény ereszkedik a sziklához. Igaz ezzel a kitérővel jelentősen nő a táv is. (Miklós)
Köszönjük a kiegészítést. Egyszer már próbáltuk megközelíteni a sziklát, de a lefelé vezető utat túl meredeknek találtuk.
Törlés