A Ziribár-hegy, vagy egyszerűen csak Ziribár egy kétcsúcsú hegy a Pilis hegység Pest megyei részén, Csobánka közigazgatási területén, Csobánka és Pilisszántó között található. A két csúcs közül az északnyugati emelkedik magasabbra, legmagasabb pontja 410 méter. A hegy csúcsát a jelzett turistautak elkerülik, de a Solymári-völgyre nyíló impozáns panorámája miatt így is több jelzetlen túraútvonal érinti.
Csobánka határából indultunk az Országos Kéktúra jelzés mentén. A közelében lévő Macska-barlangig vezet jelzett út, régebben jártunk is már ott. Az elágazásnál a barlanghoz bal felé kell haladni, tovább a kék jelzésen, ahova most mi nem mentünk el, hanem annak közelében jobbra egy jelzetlen úton kapaszkodtunk fel, majdnem a Ziribár tetejéig.
A kilátás már útközben is csodálatos volt, többször megálltunk a sziklás kilátóhelyeken, ahol sok szép virágot, lepkét láttunk. A Ziribári-zsomboly 376 m tengerszint feletti magasságban található, hossza 12 m és 5,5 m mély. Itt kicsit megpihentünk, majd mentünk tovább, egészen a 410 m magas csúcsáig. Lefelé pedig a Ziribár gerincén észak felé, majd dél-kelet irányában a Macska-völgyben, és végül vissza az Országos Kéktúra jelzés mentén.

A Ziribár a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, mely a Pilisben található.
A felvételek 2024. május 1-én készültek.
![]() |
| Innen indultunk gyalogos túránkra |
![]() |
| Kaszanyűg bükköny |
![]() |
| Boglárka |
![]() |
| Virágzó akác... |
![]() |
| ...és virágzó csipkebokrok... |
![]() |
| A Kis-Kevély észak-keleti oldala |
![]() |
| Szurokszegfű... |
![]() |
| Méhfű |
![]() |
| Szurokszegfű |
![]() |
| Betértünk az erdőbe |
![]() |
| Méhfű |
![]() |
| Indás ínfű |
![]() |
| Közönséges napvirág.... |
![]() |
| Katángkóró... |
![]() |
| Veronika |
![]() |
| Egy szép sziklás rész, ahol kicsit megpihentünk |
![]() |
| Rózsás kutyatej |
![]() |
| Tovább felfelé.... |
![]() |
| Bíboros kosbor... |
![]() |
| Magyar szegfű |
![]() |
| Egyre szebb a kilátás |
![]() |
| Pillanatra megálltunk egy újabb sziklás hegyoldalon... |
![]() |
| Nagyezerjófű |
![]() |
| Rózsás kutyatej |
![]() |
| Piros gólyaorr |
![]() |
| Árvalányhaj |
![]() |
| Magyar szegfű csokréta |
![]() |
| Árvalányhaj |
![]() |
| Katángkóró |
![]() |
| Harangvirág |
![]() |
| Máriatövis |
![]() |
| Varjúháj |
![]() |
| Itt már a Ziribári-zsomboly közelében vagyunk, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, mert olyan szép volt a kilátás, a sok virág és lepke.... |
![]() |
| Kardoslepke, ebből sokat láttunk |
![]() |
| Vörös szemeslepke |
![]() |
| Ismét gyönyörű rózsás kutyatejek.... |
![]() |
| Az apró virágú mezei árvácska |
![]() |
| Tovább felfelé a hegyen.... |
![]() |
| Fehér bujdosó mák |
![]() |
| Nagyezerjófű |
![]() |
| A kis méretű párducfoltos araszoló |
![]() |
| Itt van a Ziribár legmagasabb pontja |
![]() |
| Mezei zsálya |
![]() |
| Tüdőfű |
![]() |
| Méhfű |
![]() |
| A szép zöld tavaszi erdő |
![]() |
| Egy lovasfarm mellett haladtunk el |
![]() |
| Barázda billegető |
![]() |
| Hamarosan visszaérünk az autóhoz. Szép kilátás Csobánkára és a felette magasodó Oszolyra (a bal oldali hegy) |

Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű !!! A világ tele van virágokkal meg lepkékkel...milyen kár, hogy nem mindenhol és mindenkinek ez a legfontosabb...Nem egyszer jut eszembe, hogy ezt a csodát mi csak tönkretenni tudjuk. Nem érdemeljük meg, hogy itt éljünk a Földön....
VálaszTörlésKöszönöm szépen Mari, igazad van... sok csoda van körülöttünk, amit nem becsülünk meg!
TörlésKellemes kirándulás jó levegőn és még csodás fotók is készültek !
VálaszTörlésKöszönjük szépen Éva, kellemes kirándulás volt a szép időben.
Törlés