2002-ben már
jártunk itt a Spartacus-ösvényen, akkor is Pilisszentlászlóról indulva, mint most. Azon a kiránduláson végig a Spartacus-ösvényen mentünk, a Szarvas-bérc érintésével. Most is a zöld sáv jelzésen indultunk, majd még jóval a Szarvas-bérc előtt letértünk jobbra egy jelzetlen földútra, mely a Jenő-kunyhóig vezet. Ez az útszakasz keletről kerüli meg az 565 m magas Öreg-Pap-hegyet, így felmentünk az oldalában, majdnem a tetejéig, ahol tengernyi gyönyörű őszi kikerics nyílt, amiből nagyon sokat le is fényképeztünk. A kunyhótól már nem messze található az ösvény vége, ahol a legszebb a kilátás. Most kicsit párás volt a levegő, fátyolosan sütött a nap, de kellemes kora őszi időben lehetett részünk.
Visszafelé is ugyanerre jöttünk. Az egész út során rengeteg gombát láttunk, hatalmas példányokat is. Jót tett nekik ez a csapadékos időjárás. Találkoztunk olyanokkal, akik kosárszámra szedték. Mi nem mertünk, mivel nem ismerjük. Pedig biztos nagyon finomak lehetnek...
A teljes gyalogtúránk kb. 12 km volt, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.
A felvételek 2014. szeptember második felében készültek.
Kilátás a Spartacus-ösvényről, 347 m magasból
 |
A Spartacus-ösvény vége, ahol a gyönyörű kilátás nyílik.... |
.JPG) |
A háttérben a Duna és a Börzsöny látszik |
.jpg) |
Az ösvény feletti sziklás hegyoldal... |
 |
Az előző képeken látható érdekes sziklaformáció közelebbről... |
 |
...és szemből |
Az odaút, Pilisszentlászlótól az Öreg-Pap-hegy érintésivel a Spartacus-ösvény felé
 |
Gombák sokaságát láttuk... |
 |
Ez egy hatalmas gomba volt, már jó messziről megláttuk |
 |
Az Öreg-Pap-hegy oldala, itt elég magasra felmentünk |
 |
Százával nyíltak a kikericsek.... |
 |
A hegy oldala, ameddig felmentünk. A csúcsig már nem lett volna sok hátra... |
 |
Lefele jövet |
 |
Érdekes volt ez a kiszáradt farönk. Mint egy szarvas koponya.... Legalábbis ott úgy nézett ki. |
A visszaút, a kilátóhelyről Pilisszentlászlóra
 |
Visszafelé jövet nagyon sokféle gombát fényképeztünk, a nevüket sajnos nem tudjuk.... |
 |
A Jenő-kunyhó |
 |
Ez egy jó méretes gomba volt. Odatettem a kezem, hogy érzékelhetőek legyenek az arányok. |
 |
Ugyanaz a gomba, a másik oldaláról |
 |
Nagyon szép rétek, vadlesek mellett halad az út... |
 |
Már szépen érett a csipkebogyó is. Szedtünk egy kisebb adagot, szörpnek.... |
.JPG) |
Szépen virágzó aranyfürt, egy méhecskével |
 |
Nemsokára visszaérünk a faluba.... |
De szeretem a hegyeket, annyira varázslatosak számomra! Nagyon szép hely ez is...
VálaszTörlésKöszönöm Gabriella! Nekünk is nagyon tetszett....
TörlésNagyon szép helyen jártatok most is ! És az őszi kikericsen kívül megtaláltad a másik kedvenc őszi virágomat, az aranyfürtöt - az a sokvirágú sárga, rajta a méhecskével. Csodás illata van - nem tudom megszagoltad-e, de legközelebb ne hagyd ki !
VálaszTörlésKöszönöm Mari! Jó hogy írtad ezt az aranyfürtöt, nem tudtam a nevét. De most már igen, és már oda is írtam a képaláíráshoz. Nekem is tetszik, már sokszor fényképeztem az évek során. Még nem szagoltam, de legközelebb megfogom :-)
Törlés