Erre a pilisi kirándulásunkra a Kétbükkfa-nyeregből indultunk, mely a Pilisszentlélek, Dobogókő és Pilisszentkereszt háromszögében, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban található. Először a 710 m magas Nagy-Szoplák tetejére mentünk fel. Itt megnéztük a Szent Özséb-barlang bejáratát, mivel ez egy vasajtóval lezárt barlang. Hossza 800 m, mélysége 82 m. A jelenleg is aktívan kutatott barlang dachsteini mészkőben található.
Innen a Simon halála elnevezésű úton haladtunk tovább, majd a Vaskapu-völgyön keresztül, az Ördög-lyuk-barlang érintésével érkeztünk vissza a Kétbükkfa-nyereg parkolójába. Az Ördöglyuk-barlang 486 m magasságban nyílik. A triász időszaki mészkőben kialakult barlang 300 m hosszú és 38 m mély,
elágazó, aknákkal tagolt. Elsődlegesen a meleg vizek
alakították, majd később víznyelőként működött. A falakat szép, oldott
formák, a járatok egy részét cseppkő díszíti. Jelentős denevér
telelőhely, a Belső-termet vastagon borítja a guanó. Lezárt, csak engedéllyel látogatható. Biológiai értékei miatt 1982 óta fokozottan védett természeti érték.
Az Ördög-lyuk-barlangról az információk
innen származnak.
A szép napsütéses időben kellemes kirándulás volt, bár sok különleges látnivalóval nem találkoztunk, de az őszi erdő csodaszép színekkel kárpótolt .....
A felvételek 2013. október elején készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh640nizzpeSYFG_LZTdtlOcNRQDcUI7kQbLk9ckZQsdzIX8SfKfmnXjlWdrVYDMQCzDMIJLEWs2Jv4RBVuGNafLmfo8yM_RvR8Rw-tsMcdhJYKQSXy4m-kgJ9nQFvE1WoQhctf2aG4yXO-/s1600/2013_1012_124003.jpg) |
Útban a Nagy-Szoplák teteje felé |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjTPd7iT0f2ss-NflNS-RTWE0-B24nqw2UJwgovhe3cVeYCeYESPgrAd1BDU2vJdeL2kgU3S2Z2SkMv1z6fbeGxO80tXDvBiDVz665vnmjd6iBDvPpWEpp1-5N8LLhDY66rixlqJhTVDITq/s1600/2013_1012_125612-Szent+%C3%96zs%C3%A9b+barlang.jpg) |
A Szent Özséb-barlang bejárata |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM_qXwb08r4EougQQQ53mbow0vAle1vkmVPlwpZCOpUlpzvdwz00Hu-6RGyQMBQmJ7qd6IsqZzbQvKnotViqzn_FTrho5UQuQhRh9S-Ul206e9gT1Y-le_YG7lWcCigJq4W8J5d0ga35_4/s1600/2013_1012_125702.jpg) |
A lejárat |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhP3JsWHCK7P44s_2WVmTmq-EdTCHEZVHJA9WQHOMqK7NzsFFbtZHt5h7K3p2mAC7XQOmLwMUJ1ERE19EDMRb6kUc7NpVBd76PqNgBylXcf59qcX-am0f0E2xHyOBgxCNcqe1Swm5bnvELm/s1600/2013_1012_130041.jpg) |
A barlang leírása |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8R1heA0EosH0MzMBFlAVyxdhuOmhZo56ErroytsYT1C8QyjOaPovXEuPKMCFncIhJUOxzoBM9RaPs_2bUVyTODIz9L5tisOAzItlUqfP5-K35FXItrXqU0cp8JlFxK5bpd6N6_J25sFC5/s1600/2013_1012_130433-pano.jpg) |
A Nagy-Szoplák teteje |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIvT1FeFQieWvh7N7iQzFpNe5k6KLO4G-i2kRy2rbccK7vX40brcEldNxLDkdzntjBjGBn6Lh0IWcruOEDIrFqr2ZJ9KfyVIkWlHvH7rgGyiNhY5fdR_NG5xTe8R7dmIYOLuWkyFPmmHgr/s1600/2013_1012_130542.JPG) |
Kicsi "druszám" |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWGDt30gW0lwuW9eYpf7zLLxBu0wi4fVLDjjSgn0iYYDi-Dhh54cEruEmoyr3EHDHJZVABc8i97XBSviiNbBlYQpbXnHNxPSCki8DRzi66-hV9KM71_NT66J8uzq34HdjU8YGlt2sUbZWj/s1600/2013_1012_131826.JPG) |
Az őszi erdő pompás színei.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzYC-EUZ_BxtHjldwYrC7mdAlrH6cFTl4AM6cg2qyj9-W_9-DQANnSk8SX_VxPt3eu6HqUBzEoM92tjAgwVje-AM4BCE08prSKJNhR7lX8PdT3JajEV36j4yNPSzkWeaJwgw_nwu3XXzSU/s1600/2013_1012_133707.JPG) |
Őszi kikerics |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHIkINiAhtpLmpSU1UhKt-ORIXlkNiKwkYqwj_9em2OPG4ptjKw4BLfEMGXJWcho4-rY8B4-7Od2xvkylJ_pmqqBAygBIS0kUOgCroH5FVVGVUtJ3OQtRiF8-Uqt6jvMW76oGL_zDlvNF9/s1600/2013_1012_135957.jpg) |
A Vaskapu-völgy.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiw8ZTYfBbyHOujqc1edXfyYICSUo7RWIVzh8STCKtc35emXfhYnkuEMlhVNaGVdYxTBtCg6cpaGkq9CnlbrHirmQoW2byy-j6l_h17FrVeieQxfGqEwA9HzE2Irh-W507z-3sAzJhMKD_-/s1600/2013_1012_142657.JPG) |
Kiértünk a völgyből, indulunk az Ördög-lyuk-barlang felé |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-MAxbn-1g3-mLZhHlHVccD-AMVtkneKRR-0NvFiVuMGyXYhVmN9vW9JmD9ugqKmH0u7k5p4VsiISpfUbEtxXFLwPG3P5tGIIfKdLPBvC3MW49opXhBp0H4Dnmw60no-nkagZ3SjpwMhVa/s1600/2013_1012_143344.jpg) |
Erdei sír |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcExkhqBgX5iUq5Sj-4t74XA0QdKzX-6Lk0ry-5R0SBnDKgNtVrDi52M0eVvy8Xl__DwZ2MjK9mx_YtvOqOL6tcDpsDhsamzeZqoHi3gr0b5HMZavR9qpi6RjK2QS5cglfMEKgl1vLvAUu/s1600/2013_1012_143514.JPG) |
Egy szép zöld csúszó-mászó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWF7A9pjdfDEm5_j3ysXSAN6n0F27GGCaDXDTL-YUKz2R4Tq2gcdSYDLf4dmzF5VSXO3kFe9V2wNRG-uKiCz2dMa4nR_qDDrbVH5UPXqFLdjuLM-DHuAzdnca1zruLy-kIRIU17ATJupCP/s1600/2013_1012_143920.jpg) |
"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..." |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjP2hxJ-T08uwPUohyphenhyphenHMBD3rQ0MyR0qVapp-0l7CBBggcDLFVbLWuViV7unAglbyvZOxQWAZdjKkUwLHQSZOgnIh9RlLmfLVSHVNdU6bX-1QmcfsVDrt22XSe64pa4YTeLoHx42AX1plyk8/s1600/2013_1012_144237.JPG) |
Az Ördög-lyuk-barlang közelről... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAbaqgvMkCZBbHjy7F33JUi5j_4P0UxbR274HUcp_mrm6Vg7qq6s5G524oCDcmGhHs7FH8ilyuDhs4iXfsBMKdu1QrqUoqyFOx3W2fhfd0gFsga4wJ3kn8vXFK_6wyHTG6yCimbOwr5_An/s1600/2013_1012_144449.JPG) |
...s kicsit távolabbról |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiwEesHbsEX8ezEKUA_ZhIk818xF3p6peL8aWL_FS45HhnnnAqyMIIB8WVOngyPnr7dc1ouE_zzzBqGL9Da2tPhh2ubcugWZ9z_ofPgudHcnGyXH_KTSugsPgqqQFfXcmpLre0kTg-69ke8/s1600/2013_1012_144713.jpg) |
Majd még távolabbról.... |