Dobogókő 700 m magasságával a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, a
Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Egyesek szerint Dobogókő a Föld Szívcsakraközéppontja, misztikus központ.
Gyönyörű kilátása és könnyű megközelítése
miatt kedvelt kirándulóhely, ahol mindig sok a turista. Ide az autós "turisták" is könnyen fel tudnak jönni, lehet
enni, inni. Mi mindig a Két-bükkfa-nyeregtől szoktunk felgyalogolni, ezekről a kirándulásokról a blogomon is több bejegyzés található..
Két kilátója is van Dobogókőnek, mindkettőből pazar a kilátás. Egyik a Rezső-kilátó. Névadója Tirts Rezső (1866. június 6-án született Szélaknán, és 1945. december
3-án halt meg Budapesten), a hazai turistamozgalom egyik fő alakja,
erdőtanácsos és szakíró, ő készítette az első turistaútjelzést a
Dobogókőre. A hegyre vezető Téry út mentén az ő emlékét őrzi a
Rezső-kilátó.
Dobogókő tetején van másik, a Nagykilátó, közelében található az 1897-ben épült kétszobás, 10-14 személy befogadására alkalmas faház, amelyet 1898.
június 5-én avattak fel.
A hely népszerűsége miatt hamarosan szükségessé vált a bővítés, ezért 1905–1906-ban új
menedékházat építettek. A kőből épült, egyemeletes, 42 személy
befogadására alkalmas turistaházat 1906. június 3-án adták át, melyet azóta tovább bővítettek.
De itt áll nagy királyaink emlékoszlopa, a világháborús emlékmű, Téri Ödön emlékműve, úgyhogy aki idelátogat, annak bőven van mit néznie.
A Thirring-körutat érdekes, festői sziklaalakzatokkal "teleszórt" út. Az utat a 90-es évek elején, a Magyar
Turista Egyesület Hunfalvy osztálya építette, kárpátaljai és erdélyi
fiatalok segítségével. Nevét Thirring Gusztávról (1861-1941), híres
magyar földrajztudósról, természetjáróról kapta.
A Thirring-sziklákhoz utunkat Nagykilátóhoz közel, a Fény-kapun áthaladva kezdhetjük, majd
hamarosan érintjük a Siketek Mária kegyhelyét. Itt már felbukkannak a
sziklák, ahol el sem lehet tévedni. Az út ezen a részén eléggé meredeken lejt, ezért mi a körutat a másik vége felől közelítettük meg, ahol könnyebb lemenni, és aztán a végén itt, a meredek úton jöttünk fel, így talán kicsit könnyebb. A körútra 2 km, de mi egy kicsit többet mértünk....
A képek sajnos nem adják vissza azt a látványt, amit a hatalmas
sziklatömbök között látni, érezni lehet, ahol az ember szinte eltörpül a
sziklaóriások között, amik mintha hirtelen a semmiből nőttek volna ki.
A felvételek 2023. augusztus 12-én készültek.
 |
Virágok a Két-bükkfa-nyeregből vezető úton -kenderkefű |
 |
Seprence |
 |
Harangvirág
|
 |
Megérkeztünk a Rezső-kilátóhoz
|
 |
A gyönyörű kilátás - a Duna túlsó partján már a Börzsöny látható
|
 |
Feri... |
 |
...és mi ketten
|
 |
Elindultunk a Thirring-körúton
|
 |
Enyves zsálya
|
 |
Kilátás a körútról
|
 |
Már kezdenek feltűnni a hatalmas sziklák....
|
 |
Itt láncok segítik a haladást - bár a képen nem látszik, de nem volt egyszerű előrébb jutni
|
 |
Báró Eötvös Lóránd emléktáblája a sziklán
|
 |
Végig égbe nyúló fák.....
|
 |
Egy újabb emléktábla....
|
 |
Pihenő az egyik hatalmas szikla alatt
|
 |
Kilátás a fák közül
|
 |
A szikla alatt emberek, így jól látszanak az arányok....
|
 |
...kicsit közelebbről, ugyanaz
|
 |
Egy fatörzs, amiből mintha egy arc nézne kifelé 😀
|
 |
Csomós harangvirág
|
 |
A Siketek Mária kegyhelye... |
 |
A Fény-kapu. Felértünk! |
 |
Kilátás a Nagykilátóból.....
|
 |
Szemközt a távolban a Vadállókövek....
|
 |
...és még jobban ráközelítve itt van "Árpád sisakos fele"
|
 |
Az I. és II. világháborús emlékmű...
|
 |
Nagy királyaink emlékoszlopa....
|
 |
...és közelebbi képek róla...
|
 |
A kőből épült Báró Eötvös Lóránd menedékház....
|
 |
...és a régi, a fából épült
|
 |
Kiállítás a fa menedékházban....
|