A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (közismertebb nevén szentendrei Skanzen) Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, mely 1974. óta látogatható. 63 hektáros területén a magyar nyelvterület népi építészete, lakáskultúrája, gazdálkodása és életmódja elevenedik meg a látogatók előtt. A múzeumban 8 tájegység
helyezkedik el, a következő Erdély lesz, mely építése folyamatban van, átadása 2022-re tervezett.
A
múzeum állandó kiállítása eredeti és áttelepített, illetve hiteles másolatban megépített épületek - lakóházak, gazdasági melléképületek, malmok, templomok - segítségével mutatja be a régmúlt vidéki örökségét tájegységekre tagolva. Az állandó szabadtéri kiállítás a XVIII. század közepétől a XX. század közepéig tartó időszakot öleli át.
A tájegységek, építési sorrendben: Felső-Tiszavidék, Alföldi mezőváros, Kisalföld, Nyugat-Dunántúl, Bakony és Balaton-felvidék, Dél-Dunántúl, Felföldi mezőváros, Észak-magyarországi falu.
Ebben a második sorozatban a Kisalföld házai tekinthetők meg, s a többi is olyan sorrendben látható, ahogy haladtunk.
A tájegység leírása:
A Kisalföld az ország északnyugati részén, a Duna mentén folyókkal szabdalt síkság, melyet a peremvidékeken dombságok szegélyeznek. Középkori falvainak hálózatát Győr és Komárom térségében a törökkori harcok megritkították, nyugati részének fejlődése töretlenebb volt. Etnikai képét a nyugati határszélre a középkortól betelepülő németek, s a török elől menekülő horvátok színesítik. A lakosság zöme az ellenreformáció óta katolikus, de jelentősek a magyar és német evangélikus közösségek is. A számos eltérő arculatú kistáj gazdálkodásban a gabonatermelés, állattartás, szénagazdálkodás, bortermelés más-más súllyal bírt. A lakosság a kedvező természeti adottságok, a számos, piacot jelentő város, s a nyugati kereskedelmi utak révén a nagybirtok szorítása ellenére is hamar bekapcsolódott az árutermelésbe, s a XIX. sz. közepétől a polgárosodás útjára lépett. Múzeumi épületegyüttesünk, egy utifalu szalagtelkein sorakozó, XVIII-XIX. századi falusi és mezővárosi építményekkel idézi fel a kistájak jellegzetes gazdálkodásmódját, lakáskultúráját. A megjelenítés korára (XIX. sz. közepétől az 1920-as évekig) a változatos építőanyagok, az archaikus és fejlett alaprajzi és épületszerkezeti megoldások egymás mellett élése jellemező.
A felvételek 2011. október végén készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh4wMlBEW0VJnCO3H-3sSMDwKoqTlTfQrYKkxyd75ccj0KHc83K-y9sp4N9LiY1OkgSTcSCjbFV_gUFdpUA7YztvaKifyoqfIl3V-Vy0R6E2mU6kZjZ0Up1y8rUsNRzx_NzebIBQf_j3P8B/w640-h592/1-2011_1029_121740-a.jpg) |
Ilyen, s ehhez hasonló táblák informálják a látogatókat, mindegyik tájegységnél. A kisalföldi tájegység épületei: 1. porta, Süttör; 2. porta, Bogyoszló; 3. porta, Mosonszentpéter; 4. porta, Harka; 5. porta, Ásvány; 6. porta, Rábcakapi; 7. porta, Und; 8. porta, Táp; 9. kovácsműhely, Szilsárkány; 10. fogadalmi kápolna, Mosonszentjános; 11. uradalmi szőlőprésszín, Nyúl; 12. kálvária, Veszkény; 13. külső kemencék, Kisbodak; 14. tiprómalom, Mosonszentmiklós.
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizd7j8z9biFlMAIkrqwJqtKLRGFirUfKdhdSlFvTpxNG4Q_BSnRb4w6BO-RP204MgeyPjAYn-tZQvOH-HAD2Uzv3jUKVoBljloFrnhsjZsc0WHRJnX62hMFEAIkLVYHRX1vWJp80pKKSEM/w640-h474/2-2011_1029_122146.jpg) |
A tájegység Braille-írásos makettje
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgDeZSUENTvJmzWoImRn_ss4AA3pryB_xrFLjFSr1v-J5yOxDUIUdJq38D90eDPInNYM8MKfjEuBZe_yWFWe0qQqsrKE3KcgIKk2SNjyORpM9b3gpYrEcGxjDxmtuiVbDv3ceuCfZrmTsLt/w582-h640/3-2011_1029_121746.jpg) |
A csepregi kegyszobor leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiCRWkA_S0Nih4wVb-eV0fZg9lTr8xNyMr027DbFPT-SpSAZUjMx5ZZxovUSU-vCAbCMINhyphenhyphenee2XlGBPKKRE5xiB1VwTyKhmZUiBj3c8F1U13lhwWA0SUqqo8HmALluv0XqAkITCLGgM-HE/w466-h640/4-2011_1029_121818-Csepreg.jpg) |
A csepregi kegyszobor |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjfu8ZnsAU2UuGlSIquUuOSKQxaAfxZPUGgRMGA1GgwwMlxz-MbjgDUDV65SZDzXl-gaqBaW_FboiM_kqfc_midkLzQjlf_nlYJlresazfHcl-vU5Fhie_WEuSI4cmapstoRUtvvW42CoXF/w640-h480/5-2011_1029_121901.jpg) |
Jön a vonat!
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRe_JrJHkaq0ajHDzklnZVEO0lPuouFSDHvF182WOGtp1BIGm9lqYwTSySrpmMbagrsxlxaj2Fbqk6Bhi6k_Uj8f8ffRxjfj3RVtrg6Qg7Ob9RxfGMwZSH3ovEeZCJZ0O9-XkTr1xNEHJe/w640-h614/6-2011_1029_122252.jpg) |
A mosonszentjánosi fogadalmi kápolna leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgKV32RB1zoulcVVlpuH3WOZuIl9_vUVhzBGfTuWO2cp_zbwnDi60E54OfHJCqwMtkkdMJWap0BS5YGJ2MlJSQQ4O2QonkW_G6JT7OcSm9gR3yT9H6hqGJgiwMAlcFfX3yawIlfoGI_FhWO/w640-h480/7-2011_1029_122021-Mosonszentj%25C3%25A1nos-Fogadalmi+k%25C3%25A1polna.jpg) |
A mosonszentjánosi fogadalmi kápolna... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrkF5-m8N9XqxAxi7kZn-NYLVmKD3X8j_IvjxMscAREG-HL_Tq0SHhR0UwkAvP0nn1nIG-5cdFy_mNBoA6ik_MFItRyixI8-P6_EyH2egLDAyNCN8CByXN1RY8w9-w-79b0X0ZRhS-FlAh/w480-h640/8-2011_1029_122358-Mosonszentj%25C3%25A1nos.jpg) |
A kápolna belseje...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQCLK4za7rb7ERK5ltKbgIAcqfW3xgrNM7wIzeB4j1G20nBLly-olHu7yPjicQmSSLnnnGI3RDaQdsoB8YmuYw11CUGA0XwtIKeS_hyphenhyphen1BtmpD7za10MD8qozH9d5gtlTXCTjsmpMvPJPQc/w640-h360/10-2011_1029_122156.jpg) |
A kisalföldi tájegység látképe
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgTv6mD4tfEfZBlX_RXgS0JhmBMg4A-mdq9w3xuF1zbyrKF3mZKdrDxtPpAwCTOVbJU2Tw2KKI8LBOj_sMj8H4wy_Q2m2lkZDhl3Df1fo9EcFU9QBlDJNpN13anBVlX462aifvo-OmlAS1e/w558-h640/15-2011_1029_122913.jpg) |
A harkai lakóház és portájának leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjaUSKWPKnTowa3oASPFoyQnveGa_hT5WWeojAoirtkIToawp3WQGitf464Uw1w94hwKc-kqkOlU5JDDfXfxU22aRSJw9o3XLiiCMUSZYfvdUgYEjUL6GLyo0aZgCI6FwTJrerPHBdIplse/w640-h480/16-2011_1029_123012-Harka.jpg) |
A harkai lakóház és portája... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyQ5GR4kdtEGccCzZ5IhsSrcu9ev6FPDw4qdAbK8i-mPMB5pNbY1zfL20QU3JYF45rKzPWbk6yvgyMDRxvEWXiM20N86LPinLNqIEk6XMxWDIN91j6FeuPSz-2mdTjmiJ-M7CKEaB6pqVw/w480-h640/18-2011_1029_122754-Harka.jpg) |
A lakószoba
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhBgqFr80B21tz8rXwm17aJ3K7EYgWLG3Q9aPUgHazqZFC1JMfx_tqIOtaurcNEpnTCnmn0fkiscjVS7RSnrIOFJ6ZkuYlDLgqALazKcCZn4GfbR7U5jBjuMQOCP4PR9_7YV8mUB-dSmVNV/w476-h640/19-2011_1029_122731-Harka.jpg) |
A konyha...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_GO0ZDTmBJ_jtFQy8gf6j0w6RBkzizhQFAFSCq328nELDI5T0uq05vLJK367i0yf_ynY3SSqveCVeUo2aq2JCcbhzpbx0kkmnH1EuddSxRdDhGfu5jSSJi66rYPpnYwwu96cd01sfeAaE/w640-h600/21-2011_1029_124526.jpg) |
A mosonszentpéteri lakóház leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiA_G-OoGzr-fMgF6yKl_mrNTUflveXeHFC2hgzI_MNAO10Q_09CQnzL_vc4zXblL3UfkO0LysxqZ2d24LrdXw7VWnq9G_NG7-s8HmNDmPmQASZAUu8sZXGUTGiaD6d0eTp-dCU1fVWOr4/w480-h640/22-2011_1029_124650-Mosonszentp%25C3%25A9ter.jpg) |
A mosonszentpéteri lakóház.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhhkp8ADetn3B8vtf-DDowiJnCM_vdSHV4a8SQJKz3emE-UFwJGlxA2I4cbdZ8ssZtMn0oHo4fl8GssATQ_SLMWgo4JKoI_U_CfbOkuEnVtMM0_CiHQ1ljBzt9firAAQzxrne-TPhk4Punm/w640-h480/23-2011_1029_123947-123544-Mosonszentp%25C3%25A9ter.jpg) |
Szoba... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4-vBdJk0nDTtR3yEbuDD5zpLdZF6ZcWxJ7GlnWe4VtZetBEChSgR03unh2_gfEWMm2E3TncI5XmnjM1HdVR_P4N9KRSmkyyGiAGviWT60au_pJPDH_iTOzP9rmjvgaXo9Z5JYZgYAHSrg/w640-h480/25-2011_1029_123100-123423-Mosonszentp%25C3%25A9ter.jpg) |
A konyha...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgggTUOdlj0JdYTvQc1jGPEajs4rKJ0GuMU-a22JMvzJybswDt6JgnlXDWmkCiGbRC2oWlGq5OwmLha0tASExqStqWv2o5x59Nplx401vNZrrOPbzwyCfku6-GJYoQib3Zwog4lmvq54X3_/w640-h360/34-2011_1029_125411-Bogyoszl%25C3%25B3.jpg) |
A bogyoszlói lakóház és portája....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiycyLlLVrKBxI-occ0oWZ02UZaFijTFvokJzZ942tfIhvWsIdAkzyoE7gF_zpfNOCzoOdNkmy8NHEnskCCEf00CGC8SiSrkBxo72jxn5_za-bY2IgckEa8kuIJ2WGV5xh0T6bjBuxdBwI9/w640-h360/38-2011_1029_125150-Bogyoszl%25C3%25B3.jpg) |
A konyha...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNQM2yJeCRRG4KEot-5Z4uNTjkgZmBHvWkbozLdWChpvaLQ01cZ3wAACU6lGPpIlDZc4B9MZphld2txwHwbhtzcJR_MDXU9Y49j0-WP2NNI6sz-utzc_8JM_CMjvO7cr1N0HCE65RzY_HP/w640-h480/40-2011_1029_125114-Bogyoszl%25C3%25B3.jpg) |
Lakószoba.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjNjdZ8tTw6BuEnNz_GGzvFCqMum90yUMD4S5lqzHjBcO-P8IBw7GoGVBwaFQGmXCkkg1DC8bjTIRHsa_wMAGQi-0a_jfimyPZ-nSOXdYEP71tHtRXAP-aPW9KzwjUONBk7guTXgPZU-43I/w482-h640/44-2011_1029_125550-Bogyoszl%25C3%25B3-Koron%25C3%25A1s+szemes+k%25C3%25A1lyha.jpg) |
Koronás szemes kályha....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiK5vvQOrp5P6SRyq6eYl3S1-UJ1PnoNi0YXwnUceCqvB_itnS-hzxQU43G-0rpUfQp9SSApskfNUZx8nJVbvPqM-u0HVQPtNCdePWZDa8HYxgtT-fobTlRKd5t2GAJnNPovdZOd4b0iH3N/w640-h360/46-2011_1029_125420-%25C3%2581sv%25C3%25A1ny.jpg) |
Lakóház Ásványból
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjC7GndIlUBImTzK5ECrH1t7QArFpZp9KTchhyzcimL6yh6mg10BWjsHk13Rf4nJru5VLTRWEdScXLW45kj80Ill4fxqZMZvU-29aleov_beey5IFIZsBlk0KqoAV2avwRR9zCtFDXi-FrQ/w502-h640/48-2011_1029_125839.jpg) |
A rábcakapi porta leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBsaipV7_lVaBAWXo6yT1yf89dP-S9dfYBSyMol6LbrfxwNSdVgzGP5-kMa3D-YOd2ZMP3kj-ZFWJr_9VWQ8n4A-cg_xAJTb2eiPCOCkxFyfAhwYVQT0BzYB8k2XxlPDJb8Cw1m5Avon-I/w640-h360/49-2011_1029_125443-R%25C3%25A1bcakapi.jpg) |
A rábcakapi porta.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgTdmHPHAD-V1LJ_YhARx0rc9e_S_LjmElyiAmLO-FsNPbGtJc3T305QmPh_7NFWV8nLgbVg2R_W-4fs1vrEZnMf_xjOadMvrT_VIq7wBT0TLGmuPBFt1fnE4y2LmECF6KrRTXeIFFH1PC9/w640-h480/50-2011_1029_130100-R%25C3%25A1bcakapi.jpg) |
A konyha...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEDdhUTSKULqZ6hBioLNAXWr77NKqRq9-GvR1BuNolXmTUwO5nPMhpOnnjTzfCyIh4FB71pVrsexB9RjI0od1EPC2jZqlLe-4rpr_zpBmdyjgV9Ix2FXSRLnybDsnaUw15kb8ORDAYayHy/w640-h480/60-2011_1029_125955-R%25C3%25A1bcakapi.jpg) |
Lakószoba.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg0F66cFR3euJHvvm1pBmLsT8TIyBEcPcUDVCGZ366J_0kzjwk_NzWRnqzakgo7gfztJuLQ4IZy_OwTbt6WY-8JXmWt75WTHilRYA1ASnXgdvc7CtUkLG_zaocT3au6k-CKVt3HZL6pzPAG/w640-h480/65-2011_1029_130452-R%25C3%25A1bcakapi.jpg) |
Kamra... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhetB9qrlE86X33rl3xpVsw6zWBgtetdHDhEh1Juio0FRHvqJJUSe3Z8hyphenhyphenpBGyksQ9ZQCJOPBQYguaGX0KMoPtBtvxW3Ti5_jkUPm59jrsHMFu9T_tKpzyeBPS_hr-AuCDacV6Piv4hVb7o/w640-h346/67-2011_1029_131013.jpg) |
Utcarészlet |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyIcTUxixm5TpGUoqJ4rZAOdmC1ia6LV8Up7SDx67wdJA9q7762XgGN3DRRp-Yvclp98UrMJrsOm_cEAWWsFSxsfv8jMTG3hSwxMZt6-a9NRIZPQEE-k5q0Tbj_zJSyCzFrVJ2H9xm0iBS/w520-h640/67-2011_1029_131043.jpg) |
Az undi porta leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh_YiZt6caa7RIvszvQzKD3nvhpnE2Lff9E4-W9CTDcYkM_haA5lx3m71ArGSEqe046MlbxA2qc95zjQvbrTcouqJdN9ylM1-VqKtO8Gm-q65PtRZejnwhjbounmSjvNfzerq_0Y6TStQsU/w640-h360/68-2011_1029_125434-Und-Vegyeskeresked%25C3%25A9s.jpg) |
Az undi porta..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAq02d3E1kONN6BCPdLKCwpWEbOyyQnMa3jfSfy7Os44_TdReHoP3iJPxZoogi1EZjoJuTEsLiRgJq9PWaajI2cRy0RmZiI9B9Hh7TGl-xTJt-n-SsI3reQeD6-7Xd1WIhiPdHshmOLSCV/w640-h480/69-2011_1029_131307-Und.jpg) |
A konyha....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwMqnrpIhi9xiaqm1nbZlJNpA8nGz8PrtCLeqbZ5yWcJd76K-cX5o49u_jkLzOllTMgaWLTOSJbScDbBum3IoEtgjp_ObhHJ47zvy0Xzf7_ltKTfwSPaFB0AKsDF6gkHRMzCSjmtZeABmd/w640-h360/73-2011_1029_131236-Und.jpg) |
Lakószoba.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFHIyyADyROmInNz4AJPRfqiubJVdRGBxCBLFnS8KKJp1R8loPHCMzVLSXpMNyB9Ev748lf8bMFAF0miFqXf8tZh9WoOa47-2cGmqiHKuc1KfBk4pz-i7SQ1Qxduzq7orRZvxnpYRq_DyR/w534-h640/75-2011_1029_132802.jpg) |
A tápi porta leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCCKmSNHGHOMEzSA0pYeLxZPehpUGRdNogTaVciK9NBox1VgjfpH2zRipXnhG0E90UNfyUg15b4zdwJq5KE1YJudoGY_JXjR_pS-QHmJmYAH2e5wxXloP5qantAphLzf-4UAntqa2JxN-u/w640-h360/76-2011_1029_132722-T%25C3%25A1p.jpg) |
A tápi porta... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJ8ZeXZYhyuVKni4FJOBxUo6u-C3Fsc5LBd7cW1pQIiYceLfNJMStkXwBPWhBXbx3NQ476pfOTLTQ-8QIPcOSyb4_tsOP0PIwZPsvjCNsSiVY6PoUucZTrWqoZPFxyWxgQ3kI-nY_u3I2g/w640-h588/78-2011_1029_132911.jpg) |
A süttöri lakóház és portájának leírása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9ak6hc1enOjyjTCMHkYF5WWEuYh0Wag0IANhmzv2LUNeWY46LlPJdMMIqdPWpHMCaKvIyjLZRruHsW6lQxDrIM-_GkVoKgyi8gjYVG42uAv2w02hFogMNnxE80mPFgDRCrkvvxIXyXjap/w360-h640/2011_1029_133012-S%25C3%25BCtt%25C3%25B6r.jpg) |
A süttöri lakóház - a konyha... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5s0zC44u-5D3_hGzme67SaGFjPijHUnHcA10DbN0yorIh62Lkk5eisOFEJjvgiJv_K4kEEamdfjYN5F0XdFAh_-cvulqXSJvHGQpDVVgmNVw-nnN_RVAjTQopCM4qR_JHMPe4F14wlJLt/w640-h360/2011_1029_133041-S%25C3%25BCtt%25C3%25B6r.jpg) |
Sütik a mézeskalácsot
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-V7rHXfrs3Ka7LjOG77T4ieVzwitWteAAEsbxfjj5zCNnzoYQsvx-JxRvl9IipBNlIlV23tpMZQnDmL-tZVvmSNHWTS2PGDgSDNdNATw2H47Rd5tVGLsSksnT6_oAV-5MkvnVZDjFa_AP/w640-h360/2011_1029_133131-S%25C3%25BCtt%25C3%25B6r.jpg) |
A kész mézeskalácsok
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQghafinjGhaaOFgqHxoQbt0jWgqF3MBn2DpxOZWK6L3jxl_uQLSLDGJSuBxt_wFRWOza6P3cNEvXzkzt0A56OQnFX8ib4HOY1OHDQrZlU83GrEvLF-l3Qeo5B8C4anvVwT7x9M7QAi3q_/w640-h360/2011_1029_133058-S%25C3%25BCtt%25C3%25B6r.jpg) |
Szoba.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhThF9hzrFJS5L3ne4D1ScOKghN0jGB9zdeQPb6NovHG8j5TX40kGymRRVvGyDB3bBkRjo1GJv0q1TVrCFqF51otOOp9dwuQXAOS7B1_BN6rbI_Q7M485jNir6odPeM-Bmv1ZOLGiX7gc8M/w518-h640/2011_1029_133331-S%25C3%25BCtt%25C3%25B6r.jpg) |
A süttöri lakóház udvara
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGmq5il_kMI5SuOGCANaox0uyamXwr82rX0UN2Sy1BtMnI8geisjp4rIMDr859dOQSlVDhnvbA_Mv5Cmb78A8Lfxo6dJjmxruiRT_BFziROkD0txb05sZPJE8QyNCJX7deOZL6n9bkWxLQ/w500-h640/2011_1029_133600-Mosonszentmikl%25C3%25B3s.jpg) |
Mosonszentmiklósi tiprómalom
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEicSJPXiajQ29pI85Sngp72VThgE0qiZWnukYN8W8GXfp92Mg85ggYJsMCszf42egZ9CdvFS806JMojmMH_7qOGZxI_xA258vdwryYvfbVXoYsvBAyLRazaCLJFxDPjtWZsuhNd0EzNROAU/w640-h438/2011_1029_133659-Veszk%25C3%25A9ny+K%25C3%25A1lv%25C3%25A1ria.jpg) |
Veszkény kálváriája
|
A Skanzenhez kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése