a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2025. március 18., kedd

Tavaszodik a Kis-Kevélyen


Nagyon szép kirándulást tettünk ezen a napsütéses kora tavaszi napon, mikor a Kis-Kevély gyönyörű szikláit sikerült ismét megmásznunk. Többször jártunk már itt, nagyon szép kirándulóhely, fentről gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre. Teteje sziklás, mely változatos formákat ölt.
A táj ugyan még nem kezdett zöldülni, de virágokat már sokat láttunk. Virágzott már a som, rengeteg gyönyörű hóvirág is, de nyíltak már a keltikék, a tyúktaréj és a homoki pimpó is.

A Kevély-hegycsoport Pilisborosjenő és Csobánka között terül el, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Legmagasabb csúcsa a Nagy-Kevély 534 m, a Kis-Kevély 481 m, az Ezüst-Kevély pedig 415 m magas. Legkönnyebben Pilisborosjenő felől lehet megközelíteni, a sárga, illetve a piros jelzésen.
 
Pilisborosjenőről indultunk, a templom mellett parkoltunk, majd a Szent Donát utcából indultunk, először a sárga, majd az Országos Kéktúra és a zöld sáv együttes útvonalán mentünk a Kevély-nyeregig. Ezután már a kék háromszög mentén  jutottunk fel sziklás tetőre. 
Visszafelé ugyanerre jöttünk, mert a hegygerinc végén egy meredek út vezet le, amit előző években már tapasztaltunk, így most megelégedtünk ugyanazzal a visszafelé vezető úttal.

A felvételek 2025. március 8-án készültek.
 

Elindultunk a kirándulásunkra, itt még a Nagy-Kevély sziklái látszanak...


Húsos som virágja....



Mogyoróbarka

Feljárat a Gyopáros-barlanghoz

Tovább a Kis-Kevély tetejére....


Sárga tyúktaréj....


Ujjas keltike....


Az ibolya is virágzik már

Ismét egy keltike

Gyönyörűek voltak a hóvirágok.....





Kleopátra- vagy Citromlepke....







Ismét keltikék, nagyon szépek voltak....

...és még a fehér változatát is sikerült meglátnunk....




Húsos som virágja


Megérkeztünk a Kis-Kevély első sziklás kilátóhelyére, jó volt kicsit megpihenni.....




Homoki pimpó

A második kilátó- vagy pihenőhely....


Bár még semmi sem zöldült, de szép volt a táj, és a kilátás....





Kövirózsák

Végül megérkeztünk a harmadik kilátóhelyre....

....ahonnan már visszafordultunk, ugyanazon az úton....


Fekete rigó.....




10 megjegyzés:

  1. Szép helyen kirándultatok. Jó látni ahogy ébredezik a természet, bár az elmúlt napok hideg éjszakái lehet hogy nem voltak rájuk jó hatással .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Éva. Amikor itt jártunk, azon a hétvégén pont nagyon szép napsütéses idő volt, és már tavasziasan meleg is.

      Törlés
  2. Ezek szerint arrafelé kibírták a tavalyi nyarat a sombokrok. Én itt a Mecsekben nagyon sajnálom ami tavaly nyáron történt. Kíváncsi vagyok, mi ment még tönkre a somon kívül ? Olyan jó látni, ahogy lassan ébredezik minden.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már tényleg tavaszodik, itt is van az ideje. Sajnos a tavalyi kánikula sok mindenre katasztrofális hatással volt....

      Törlés
  3. Remek séta és végre ébredezik a természet! Jó látni az első kis virágokat és rügyeket. Én is kedvelem a Kevélyeket, közel van a fővároshoz, jókat lehet túrázni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzánk is közel vannak a Kevélyek, szeretjük őket, és nem is nehéz megmászni. Szépen tavaszodik már, örültünk, hogy ennyi virágot láttunk már.

      Törlés
  4. Köszönjük a képeket !

    VálaszTörlés
  5. Megint csodás helyen kirándultatok, és jó volt látni az ébredező természetet. Csodás képeket készítettél most is, köszönöm hogy Veletek élvezhettem a látványt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Éva! Örülök, hogy tetszenek a képek, és a kirándulás is!

      Törlés