Ezen a szép napsütéses áprilisi napon a közeli Budai-hegyeket vettük célpontul egy rövid kirándulásra, sétára. A Guckler Károly ösvényen háromszor jártunk már, tavasszal, nyáron és télen is - amikor hó borította az erdőket.
Az ösvény megközelítése legegyszerűbb a Szépvölgyi út és a Hármashatár-hegyi út találkozásánál lévő Fenyőgyöngye Vendéglő közeléből (a 65-ös és 65A jelzésű autóbuszok megállója is itt van).
Itt még kicsit menni kell a Hármashatár-hegy csúcsa felé az aszfalt úton, ahol parkolni is lehet. Innen már az Országos Kéktúra jelzésén haladunk fel a hegyre, majd a zöld kereszt jelzésen térjünk le jobbra, ez már a Guckler ösvény.
A sétány, ami egyben tanösvény is, a Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről kapta nevét. Ő volt az, aki 1918-ban kialakította a sétányt, úgy hogy az ne emelkedjen és szinte végig kb. 370 méteres tengerszint feletti magasságban haladjon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a városra. A útszakasz 3,5 km hosszú, a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató 14 interaktív tábla mellett két kiépített kilátópontja is természetjárásra hív. A kilátóteraszokról szép panoráma nyílik a főváros északi irányába, Óbudára, és még a mi háztömbünkre is.
A sétautat 2018-ban újította fel a Pilisi Parkerdő Zrt.
A felvételek 2026. április 18-án készültek.
 |
| Elindultunk az ösvényen |
 |
| Kerti holdviola |
 |
| Tavaszi kankalin |
 |
| Színeváltó kutyatej |
 |
| Erdei gyöngyköles |
 |
| Egy szikla az ösvény mentén |
 |
| Gyermekláncfű |
 |
| Kilátás Óbudára |
 |
| A Megyeri híd |
 |
| Kányazsombor |
 |
| Színeváltó kutyatej |
 |
| Színeváltó kutyatej |
 |
| Tovább az ösvényen |
 |
| Tavaszi kankalin |
 |
| A felettünk magasodó szikla tetején látható Guckler Károly emléktáblája.... |
 |
| Az emléktábla közelebbről |
 |
| Foltos árvacsalán |
 |
| Ibolyák |
 |
| Ismét kilátás Óbudára.... |
 |
| ....és ráközelítve a háztömbökre, amelyek egyikében mi is lakunk.... |
 |
| Mi ketten, az egyik kilátóteraszon |
 |
| Erdei gyöngyköles |
 |
| Erdei gyöngyköles |
 |
| Kerek repkény |
 |
| Az Újpesti vasúti híd |
 |
| Nőszirom |
 |
| Meténg |
 |
| Salamonpecsét |
 |
| Tavaszi hérics |
 |
| Már visszafelé, letérve az ösvényről, az az feletti erdőben.... |
 |
| Ösztörűs veronika... |
 |
| Vérehulló fecskefű |
Végezetül néhány felvétel a felújított erkélyünkről, és a lakásszövetkezetünkhöz tartozó három felújított, homlokzati hőszigeteléssel ellátott házról: Az utcai képeket mobiltelefonnal fényképeztem, bár nagyon ritkán használjuk fotózásra, nem szeretünk vele. De most nem akartam a nehéz nagy gépet cipelni, csak sajnos így néha a nagy napsütésben nem láttam rajta, hogy átváltott "portréra", ezért a mobil a képek szélén mindent homályosra készített 😕
Mondhatnám azt is, hogy "művészi" felvételek, és így akartam....😅
 |
| Kilátás az erkélyünkről, a másik két felújított házra. A kép jobb szélén látható ház még eredeti betonfalakkal. |
 |
| És ugyanonnan fényképezve, a kora reggeli órákban |
 |
| Az erkélyünk egy részlete |
 |
| A balkonládákban csak sziklakerti növények vannak..... |
.jpg) |
| A futószegfű a falon, ami idén már hozta az első virágait |
 |
| A három házból kettő - ahol az egyikben mi lakunk |
 |
| Közülük az egyik közelebbről |
 |
| A harmadik ház is közelebbről..... |
 |
| ...és távolabbról |
 |
| Jön a villamos. A háttérben, a homályban a háromból két ház. |
 |
A bal szélen a háromból az egyik ház, és a jobb szélen a másik kettő, szintén homályosan 😁. A kép közepén a kis templom és a Spar üzlet, és a mögöttünk lévő házsor is a mi utcánkhoz tartozik, az még az eredeti betonfalakkal...... látványra nincs sok különbség köztük..... |
 |
| És közelebbről |