A Pilis hegység, és egyúttal a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a 756 m magas Pilis, más néven a Pilis-tető, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Alatta terül el Pilisszentkereszt, innen és a közeli Pilisszántóról egyaránt meg lehet közelíteni.
A Pilis-tetőn már sokszor jártunk, hisz gyönyörű hegy, gyönyörű kilátással. Ezen a szép napsütéses tavaszi napon a 2014-ben felépített új kilátó miatt másztuk meg ismét a nagy hegyet, amire már régóta készültünk. Általában sok szép virágot lehet látni a környéken, bár most még nem nagyon éledezett a természet itt fent a
magasban, de azért pár szép kora tavaszi virág már nyílt - mint a
tavaszi hérics, a fürtös gyöngyike. a tavaszi kankalin és az ibolyák.
A mostani túrán
Pilisszentkeresztről indultunk, a temető mellett a piros jelzésen, majd a
zöld jelzésen folytattuk az utat. A szintkülönbség kb. 400 m, s bár a Kőszegi-hegység - Írott-kő (882 m), Hármas-határ-hegy (795 m) - után a Pilis-tető a Dunántúl harmadik legmagasabb pontja, mégsem nehéz megmászni.
Beletettem két 2007-es képet, hogy milyen volt régen a mai kilátó....
Információk az internetről:
Új kilátó épült a Pilisben, a 756 méter magas Pilis-tetőn. A
Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján most átadott, több mint 17
méter magas építmény Boldog Özsébről kapta nevét, aki a XIII. században a
térségben élő remetéket összegyűjtve alapította meg az egyetlen magyar
férfi szerzetesrendet, a pálosok rendjét.
A kilátó egy meglévő vasbeton geodéziai
torony átalakításával jött létre. A torony körül új, fából készült lépcsősor vezet a magasba, a
kilátó falát függőleges fatartók alkotják. Egymás után
pillanthatják meg a Vörösvári-medencét és a Budai-hegységet. A
lépcső gerendái acél szerelvényekkel kapcsolódnak a meglévő vasbeton
falhoz és a faszerkezethez.
A korábbi torony vasbeton falának meghosszabbításával új
tetőszintet alakítottak ki, amelyet kizárólag a vasbeton magon belül
lehet elérni, így a torony tetején elhelyezett – egy civil szervezet
által működtetett – meteorológiai megfigyelő és amatőr rádióállomás
mérőműszerei védelmet élveznek. (
A Pilisi Parkerdő Zrt honlapjáról)
A felvételek 2015. április 11-én készültek.
 |
Indulás Pilisszentkeresztről. A háttérben a Pilis-tető húzódik. Középen van a kilátó, bár nem nagyon látszik innen. |
 |
Egy szép ibolya |
 |
Felfelé a hegyre - Pilisszántó felett |
 |
Az út kellemes, szerpentinszerű, kb. 5 km Szentkereszttől a Pilis csúcsáig |
 |
Ismét találkoztunk a 2014. decemberi jégkár nyomaival... |
 |
Bársonyos tüdőfű |
 |
Tavaszi kankalin |
 |
Ismét egy kankalin és..... |
 |
...és két bársonyos tüdőfű |
 |
Kilátás dél felé. Pilisszántó mögött a Ziribár és az Oszoly a Csúcs-heggyel látszik. |
 |
Nagyon szép sziklás részen vezet az út... |
 |
Kilátás Kesztölc felé |
 |
Gyönyörű tavaszi héricsek.... |
 |
Ez a rét is tele volt tavaszi héricsekkel. Már közel a tetőhöz - az út végén itt kell jobbra fordulni. |
 |
Az egykori légvédelmi rakétabázis - a bunkerekkel -, ahol áll a kilátó... |
 |
...és a 2007-es felvételen, akkor még így nézett ki a torony |
 |
A kilátó velem, közelebbről.... |
 |
..és ismét a torony a 2007-es felvételen, kicsit közelebbről |
 |
Kilátások a 17 m magas kilátóról.... |
 |
A Hosszú-hegy és a Ziribár |
 |
A távolban Pilisszentkereszt |
 |
Paplanernyős |
 |
Kilátás Dobogókő felé |
 |
Ismét Pilisszentkereszt |
 |
Már lefelé jövet |
 |
A kedvenc fámmal - innen is nagyon szép a kilátás... |
 |
Pilisszántó látképe |
 |
Fürtös gyöngyikék.... |
 |
Balra Pilisszentkereszt, jobbra Pilisszántó látszik |
 |
Pilisszántó |
 |
Egy siklóernyős készülődik a repüléshez... |
 |
...és már a levegőben van |
 |
Majd már magasan fent... |
 |
Ráközelítve Pilisszentkeresztre |
 |
Én és Pilisszentkereszt |
 |
Újra szép tavaszi héricsek |
 |
Pihenő, már lefelé menet |
 |
Sokan kirándultak ma itt.... |
 |
Sziklák a László-kúpján |
 |
Már közeledünk Szentkereszthez |
 |
Egy szép kis virág, már közel a parkolóhoz |
 |
Pilisszentkereszt helységtáblája |