Először még 2005-ben jártunk a budakalászi
Ős-Budavárában, akkor Dr. Lánszki Imre ökológussal, egy szervezett, csoportos
kirándulás alkalmával. Azóta, az évek folyamán sokszor visszatértünk ide, de nem csak az Ős-Budavárába, hanem kirándulni, sétálni a környéken, vagy éppen ősszel csipkebogyót szedni.
Szép a vidék - mint az összes pilisi táj - mindig látni legelésző
lovakat, szamarakat is, és kellemes séták, kirándulások tehetőek a
környéken, itt a Nagy-Kevély és az Ezüst-Kevély alatt....
Dr. Lánszki Imre kutatásai és a légi felvételek alapján azt gyanítják,
hogy itt egy hatalmas vár állt, ami lehet hogy Sicambria vagy Fehérvár
része volt. Ma már csak kőtenger van ezen a helyen, de egy rövid túra
során is sok érdekes maradványt lehetett felfedezni. A köveken látszik,
hogy némelyiket emberi kéz alakította. Már több alkalommal voltunk itt,
de mindig különlegesnek, érdekesnek találjuk ezt a titokzatos
helyet.....
Nagyjából a HÉV Budakalász-Lenfonógyár megállójával szemközti úton
szoktunk elindulni a hegyek felé, egy kissé emelkedő úton. Itt, az út
jobb oldalán egy lovastanya található, ahol mindig látni lovakat.
Barátságosak, egészen közel szoktak jönni....
A felvételek 2018. november közepén készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivDslsUI9TINLTBFTayd5qDvUNytI_67wumspWz66mqrPNDf1Qyq9ROfIGuLh5QFVI8LjKU_9OjoVClfclBXnBYhxZJ5duQjrc6Y-mHputA5_Y5lx_ya0ycl8ysmWeR5Yk1nepsOJbwNMT/s640/2-2018_1117_153413.jpg) |
A háttérben a távolban a Kő-hegyet látjuk, jellegzetes szikláival... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiiyzGiRQQpa72dkJRRk2L9iHvDJoo0MCOciBRAtZQgKqwHyFNIOEOdU9ntkfN0DE_vuNk8aKA0DwHqoonYIiDCf4j2XxPIiyoVJrCIoj-6PKPt_bOHN7LexikVs8p89GfWuMQ4_8nhIacz/s640/7-2018_1117_152357.jpg) |
A sziklákra ráközelítve |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSFmvgUV-hQHKSzEV3m31hGbcbKJEdDEgGwbvwZQn7NLDEhJeE3W8pjSWYjC5uw6UUipmXUr9s8B-7ocg4-ndWYIftB25huDRUMKTH_x8ZArVE8TbYeFUxa6_ASXt5YrEHYwPRP0k1RDyv/s640/2018_1117_130608.jpg) |
Sok szép galagonyabokor található itt.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhrK6Ie5dgmGk0ZAGfp-z1bH7E2TX8AVpfr_XKzWu-tfN9mBkeoVdJty2xxC4-wUmrg6HYYjbM7iGRE71n0QHANbiHjj6j4Rc5GkpZD4pnprMNlevfxlActQlKWb7Y1PpWwQ-D03rDEmj2C/s640/2018_1117_131811.jpg) |
...és csipkebokor is, melyeken 2018-ban nagyon kevés termett, itt is, és máshol is |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVOZe97WTqv0CmLSMv3gGwHM4XYPDYtpIXNNlLe7ZFhDXE4p4WVkzS8y0bCgPhrNDL2ykjIqwjBOTMnGptEMyK8rFPYwodRUj7SGzXxQbzTj7QK95sRiIDX5MTwIVR0dpHiu4cs_FCO_rT/s640/2018_1117_133814.jpg) |
Már a vélt romoknál, a Monalovac oldalában, tetején.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWAhPOuzKNcANwCfTsTQQqAeWHQztqz6JQ3R_hVWsp20wJa1M5KXu1oS0vGJsiaiqNam5aZCnbpEEb8BgEW6VX7faJuSxUbmEJA2A4xQ3cvKH7TR8ld3QZJrMP8tEPGRV0yWjTGxj1bYfS/s640/2018_1117_135611.jpg) |
Talán egy sarokkő lehetett |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj49nBLsllZBrIgbAQIyz6KFIODcXEaiBcpjU1ArkS3IbxhkfRYDvISOawBDI3Co7LQmf46ZZhr0sDM6JEG40D1qIBwO-tN8tDCrGKYQU6wW9WQbFUJ85k28aoAYYqSWyOA2lpPTyNH3_a5/s640/2018_1117_141536.jpg) |
A hegytető - feltételezések szerint itt állhatott a vár |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3b58b6_vHbOLdxZhJ56YgmPUEpIKfQj6_rT9EA2Jozaw8lHn0ssYKy89ioCdekthPvyv0bKBfIUd6vPPj1nSDTDbG8sJ1WGdjwGx68BNM8_jAYDeRx7MOOGiyWaU_KBIWYVqWI-mWBjca/s640/2018_1117_142510.jpg) |
Egy nagy sziklatömb... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheoI6-qmXTYgIXin2SyWIAfxDnNKKoUXDF6-1SYKKu7YrDB-uRWpCTmmvjtS7a9S7LUO4XBS_4BwrU9Ebd7ethEx6W5yV-Apz0EtEibb1Mr2KRoy_Tr_163s-r-fr6_nK_fwTh65AuxYIJ/s640/2018_1117_142707.jpg) |
...és én a tetején |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjXXS3Kz1InYNbH6GBYNakgC5-PP55PIqijbPO-vVGNEWQ8ZMs_3jEXOvT5u2Obo5yW6HWcFoLfg9nl2CiWAz7d9EdkbMbAmiZ4CorMJbagJ7V7T7fJPAkDt1jUASoqrlRM7iIxmOPce-5T/s640/2018_1117_145349.jpg) |
A mögöttem lévő kőből mintha egy kis gyík nézne ki.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizEgWJWGzkP9fKozpQhGrkwZOpz3DcO0dhyHB4TUMoAET3CxbhIjE0y4IpJ_5GnfMcVlYtmmkhWdxpHsFmIrdbWAK4foarrTigLbmmw6SnA1QUeEPCJL78XX6ljTIbgG3aOsmdvC3OXKrx/s640/2018_1117_145358.jpg) |
....és közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg5eCLs7XIcenRr8m1FVwXjtd1JT76x5ALKVmTNydAGFKiikHeMvYz9fBrN50jdVO_h8nX_Om9XtKT5WFAQrRiWKj9OEmTWTNN00ai1ke0-C2hWh9TB031KFEGN0-H7QSCYHlaGQZFl9tXM/s640/2018_1117_145451.jpg) |
Ez egy oszloplábazat lenne? |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése