Pilisszántóra sokszor szoktunk járni, melyről már több bejegyzés is található a blogomon. Szeretjük ezt a kedves, rendben tartott települést, és a környékét. Erre a kirándulásunkra most karácsonyt követő napon jöttünk ide, amikor kellemes volt az időjárás, gyönyörűen sütött a nap. Sétáltunk a faluban, de felmentünk a László kúpján álló Boldogasszony kápolnáig is, melyhez a Csillagösvény mentén, a fából faragott szobrok mellett vezet fel az út.
Aztán este megérkezett az idei első hó, ami biztos szép fehér ruhába öltöztette a Pilis-tetőt és a környező hegyeket.
A László kúpja a Duna-Ipoly Nemzeti Park része.
A felvételek 2014. december 27-én készültek.
Séta a faluban
 |
Pilisszántó központja, a templommal szemben, ahol egy bájos betlehemet állítottak fel.
Háttérben a Pilis hegység legmagasabb pontja, a 756 m magas Pilis-tető látható. |
 |
A betlehem közelebbről |
 |
Séta tovább, a temető felé. A barokk stílusú templom 1760-ban
épült. |
 |
A nap sugarai szépen világították meg az egyik kertben ezeket a pampafű virágokat |
 |
Petőfi szobra a temetővel szemben |
 |
Pálos emlékhely a temetőben |
 |
Közelebbi részletek róla.... |
 |
Kilátás a temetőből |
 |
Visszaértünk a templomhoz |
 |
Feszület a templom fala mellett |
 |
A templombelsők.... |
 |
Egy szépen felállított betlehem. A rács miatt közelebb nem mehettünk hozzá. |
A Csillagösvény és a Boldogasszony kápolna
 |
Indulás felfelé a Csillagösvény felé |
 |
A Csillagösvény eleje |
 |
Nimród szobra |
 |
Atilla szobra - Ferivel |
 |
Atilla szobra |
 |
Árpád szobra |
 |
Árpád szobra |
 |
Szent István szobra |
 |
Szent István szobra |
 |
Kilátás a Csillagösvényről a Ziribár felé - majd indulás tovább felfelé. |
 |
Szent László szobra |
 |
Szent László szobra |
 |
Boldog Özséb szobra |
 |
Boldog Özséb szobra |
 |
Mátyás szobra |
 |
Mátyás szobra |
 |
Már közel a Boldogasszony kápolnához |
 |
A pilisi Lélekharang, melyet idén pünkösdkor avattak fel |
 |
A harang közelebbről.... |
 |
....és alulnézetből |
 |
Leírás a harangról.... |
 |
Kilátás a Boldogasszony kápolna mellől |
 |
A kápolna.... |
 |
A kápolna előtti kő, stilizált adventi koszorúval |
 |
Boldogasszony szobra a kápolnában.... |
 |
Indulunk lefelé..... |