a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2026. május 19., kedd

Tavaszi kirándulás a Budai-hegyekben, a virágos Guckler Károly ösvényen


Ezen a szép napsütéses áprilisi napon a közeli Budai-hegyeket vettük célpontul egy rövid kirándulásra, sétára. A Guckler Károly ösvényen háromszor jártunk már, tavasszal, nyáron és télen is - amikor hó borította az erdőket.

Az ösvény megközelítése legegyszerűbb a Szépvölgyi út és a Hármashatár-hegyi út találkozásánál lévő Fenyőgyöngye Vendéglő közeléből (a 65-ös és 65A jelzésű autóbuszok megállója is itt van).
Itt még kicsit menni kell a Hármashatár-hegy csúcsa felé az aszfalt úton, ahol parkolni is lehet. Innen már az Országos Kéktúra jelzésén haladunk fel a hegyre, majd a zöld kereszt jelzésen térjünk le jobbra, ez már a Guckler ösvény.

A sétány, ami egyben tanösvény is, a Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről kapta nevét. Ő volt az, aki 1918-ban kialakította a sétányt, úgy hogy az ne emelkedjen és szinte végig kb. 370 méteres tengerszint feletti magasságban haladjon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a városra. A útszakasz 3,5 km hosszú, a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató 14 interaktív tábla mellett két kiépített kilátópontja is természetjárásra hív. A kilátóteraszokról szép panoráma nyílik a főváros északi irányába, Óbudára, és még a mi háztömbünkre is.

A sétautat 2018-ban újította fel a Pilisi Parkerdő Zrt.

A felvételek 2026. április 18-án készültek.


Elindultunk az ösvényen

Kerti holdviola

Tavaszi kankalin

Színeváltó kutyatej

Erdei gyöngyköles


Egy szikla az ösvény mentén

Gyermekláncfű

Kilátás Óbudára

A Megyeri híd

Kányazsombor

Színeváltó kutyatej

Színeváltó kutyatej

Tovább az ösvényen

Tavaszi kankalin

A felettünk magasodó szikla tetején látható Guckler Károly emléktáblája....


Az emléktábla közelebbről

Foltos árvacsalán

Ibolyák

Ismét kilátás Óbudára....

....és ráközelítve a háztömbökre, amelyek egyikében mi is lakunk....



Mi ketten, az egyik kilátóteraszon

Erdei gyöngyköles

Erdei gyöngyköles



Kerek repkény

Az Újpesti vasúti híd

Nőszirom

Meténg

Salamonpecsét

Tavaszi hérics

Már visszafelé, letérve az ösvényről, az az feletti erdőben....




Ösztörűs veronika...


Vérehulló fecskefű




Végezetül néhány felvétel a felújított erkélyünkről, és a lakásszövetkezetünkhöz tartozó három felújított, homlokzati hőszigeteléssel ellátott házról: Az utcai képeket mobiltelefonnal fényképeztem, bár nagyon ritkán használjuk fotózásra, nem szeretünk vele. De most nem akartam a nehéz nagy gépet cipelni, csak sajnos így néha a nagy napsütésben nem láttam rajta, hogy átváltott "portréra", ezért a mobil a képek szélén mindent homályosra készített 😕 
Mondhatnám azt is, hogy "művészi" felvételek, és így akartam....
😅

Kilátás az erkélyünkről, a másik két felújított házra. A kép jobb szélén látható ház még eredeti betonfalakkal.

És ugyanonnan fényképezve, a kora reggeli órákban

Az erkélyünk egy részlete

A balkonládákban csak sziklakerti növények vannak.....


A futószegfű a falon, ami idén már hozta az első virágait

A három házból kettő - ahol az egyikben mi lakunk

Közülük az egyik közelebbről

A harmadik ház is közelebbről.....

...és távolabbról

Jön a villamos. A háttérben, a homályban a háromból két ház.

A bal szélen a háromból az egyik ház, és a jobb szélen a másik kettő, szintén homályosan 😁. 
A kép közepén a kis templom és a Spar üzlet, és a mögöttünk lévő házsor is a mi utcánkhoz tartozik, az még az eredeti betonfalakkal...... látványra nincs sok különbség köztük.....

És közelebbről




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése