A Kesztölchöz tartozó Klastrompuszta környékén, a pálos kolostorromoknál
és a Klastrom-szirteken már nem először kirándulunk. A környéken nagyon szép, talán ősszel, amikor már színesednek a fák, még szebb, látványosabb.
A szirtek Kesztölc és Piliscsév felől egyaránt megközelíthetőek. Mi Kesztölc felől jöttünk, és a klastromromok közelében parkoltunk. Innen indultunk fel a szirtekre. Először a sárga sáv, zöld kereszt és Mária-út közös szakaszán haladtunk, majd az elágazás után a zöld kereszten a szirtekhez. A leglátogatottabb és leglátványosabb sziklája a 423 m magasságban
lévő Kémény-szikla, ahol kicsit többet időztünk, pihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban.
Innen nem visszafelé, hanem egy kört téve értünk
vissza a kiindulópontunkhoz, a piros jelzés mentén.
A pálos rend alapítója, az esztergomi származású Özséb esztergomi
kanonok a tatárjárás után az innen kissé délebbre emelkedő Csévi-szirtek
oldalában nyíló hármas barlangban gyűjtötte össze a Pilis remetéit,
akikkel 1250 táján a Szent Kereszt tiszteletére templomot emelt itt,
majd kolostort létesített. A klastrom feltárt romjai szabadon látogathatók.
Régebbi kirándulásaink
itt és
itt tekinthetőek meg, ahol a pálos kolostorromról is több kép látható.
A kolostorrom nem, de a szirtek a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak.
A felvételek 2020. augusztus 20-án készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwbMwx8zb1e6rOpRRNeScbmH8sTFn8UNB-85JgLDJTWdO4T1bNCxd1fhCFvRkbuv9m54li4zDwpUAPue8o3NC9J6wDkzgFPZwczE832CMDZDLooZEd9Zowgq7D0RX7AS8xD-bnaKi3VHZp/s640/1-2020_0820_124651-124947.jpg) |
Indulunk fel a szirtekre. A Kémény-szikla a középső egyedül álló szikla a hegy tetején. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggyExy1Bo1zGFyhGZCM9fSudyTgWA1P7FecTAL9Vy9qP_F-IjiIYl6FPexo25rQiTxJI6tw1N6fTLR03KbV3N7O0eHYDVyHdOLzvmJOa3JjQCSAgV0CmDLDzVbxuVlap8io8pXggEnJx3o/s640/4-2020_0820_124803-125129.jpg) |
Ráközelítve a Kémény-sziklára.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_AQ7DaSAIjDPLpT_YQqY3ntW7Qkxpa8ooS697Axut4FctDyHffSglfpACvNmyiXV-rNttLaZMgAXw5Gv-fDkcggxlTX3paXigvm-o6oI8ITMzlv5HsCJydGleoiREDdhMMUfOAfYOlcOt/s640/6-2020_0820_124902-125554.jpg) |
Ott fent fogunk mi is ücsörögni |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjS3C8I8Ubix2eYwJyTdGzUpJJNA92x-XXp7IKjnHOCfUDrimAZp06FOu2N391MKJMnjPGpf56vy1QxFk6zxrbC69NPX7xclAdmao0FdorNVtjl7tyC4DkMvW9cLakpgEkiLXdJeNCyCVvq/s640/7-2020_0820_125100.jpg) |
Kilátás a Kétágú-hegy felé |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifsoUTf61M3SIuW3rrjdxL0MrMKiCXQ47Mw8FQ4WN2b4UYN7xVcBcaZwWaJFwj68CqIIeoWTbA8UVUnzU5fls3XogFdhPrphJ3uiv-Ur34lZGJjpXQkgigH5McaRbB7HuFgpkAbtwsu8df/s640/2020_0820_102304.jpg) |
Már a hegyen felfelé, az erdőben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUy50KtnzSJJRWfMxvRqRFSteBHaOVU_S8kEFz4LXLpXX9HNPzR2dSN7F18wlGoQsAPhjK44ffQDVXkNVkXuH7cHM6_8lv1l5wAnjpQHvbjcbPtPyGxRhdRVcIoQPqNTs6yhroktbGEsPK/s640/2020_0820_104308-pano.jpg) |
Kilátás az első kilátóponttól |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvQRkJJ81kVRiga-lFaAAkQrnNKbioMqciSc28nS8GgI3x4lg8F3lWvLS0paOjR4dnwevS9vWwkYDkHitI3xNsbNDMtHS7VAg9wftAgpqZO9F66uED2tPLMvMvg2kW9V0H8-MWFhzAhMRy/s640/2020_0820_110234.jpg) |
Már a Kémény-sziklánál vagyunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAL_B4MmLh9_KVJhQ3QO4NHhAJ8lvw3Ev_7dVF337Ar-hG7_CYeGADuUZqgorN6D5BJQUaFmEaksEgH14nUz3fWYCzZ9hLitB8e07ivj_8a_x2GQGns0mqkhZNiJbnynoFJGc64NJCFPsd/s640/2020_0820_111123-pano.jpg) |
Én is felmásztam a nagy sziklára... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimempmHn-FhEB2J2QFUJmTYrg-acOmwxu2gVDHGFJMC1b7hvaZoEA0YIa8Ffxa8wGFz8xIAFRA0p90NOzArfaYMTZTY_8M9iuM_kCd9BGJOtVa_dk0ZkFsV_n1z20zlhQaANlw0Qtw5vfg/s640/2020_0820_111308.jpg) |
Ráközelítve a Kétágú-hegyre |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqy_aPHjFmP8Jt8ktcOKdttcUfM5scalXexxp6gvyUM_pFKyqpqmyn9jdd8Rx0OlewW_oDEUVA2oF3xC2GQ7qGWLVlU6fdJGbqHNmS9hqcbRSRBXv2sf0VSiS-fkdoWawXRIu47cB-1dDG/s640/2020_0820_111422.jpg) |
A bal oldali sziklánál voltunk előszőr |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgT48mbizMwOeNXWWmQClxAU7z6kfHE49qDNHHZg-9lDtYTapqnY2bTGUufIJ3T5wzlMvODtpMFr3V9zvZ3VHgfZn2yVYtNjTBsaEs4Sim1UoaOjheBF5ZWO6cJWiuQ1prSS9vgtb7hVfc6/s640/2020_0820_112242.jpg) |
Már lefelé jövünk a Kémény-szikláról |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0tKY3pAq1U3P7Gayx2aY5dNh3A8DkxBdXKUmHBrvxuB6FZRjDPy5hcvXcGRNpvfXQKrrU9AembhJlCOsbiBoEDA_f0TDYUS1CA6U6kDQvHynaFXIXa6OFu_9_u7KrOjCW6Q5003ZtQIa_/s640/2020_0820_112333.jpg) |
Már érik a som. Megkóstoltuk, finom volt, kicsit még savanykás. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh1ghEqhBUK6-5p-MvKMVp-q3vOJkki2xod0mS9WJipJA-TWhZyC68R8rV7KXgpxXBiJ4XzP1bBaEep8QjyXi062TzcOViJLebdsZsB4OZvJ1BYAWxAss6UPOhcczrbqT-zFCgt1dUp7vSJ/s640/2020_0820_114814.jpg) |
Visszafelé a parkolóba, a klastromromokhoz |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0XqfEDnHCIfs62uq2w2Yv5-rUablt3LoRJCN-17QdeTzJFMg4hFRe9n-UsEU3sp_Rr7BJTI1gg7ZNGsB-vqsBXeI8ksSgny5QOxJI1VrG2rcZugUaTTiW4KiNvSB1j_ND2OT5H6h2rBar/s640/2020_0820_124404-124414.jpg) |
Megérkeztünk a romok közelébe. Itt állt valamikor a Pálosfa... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiC2JZ6FUJJBKDaJFOGbHF3dGBxuUsM0riDo8cN58DRtM3oWyzMA7d2ao-85gtrA91-gzTO7PyLMVwv-vuP_WU5VeNgO3c3lJEEzzRd4duR0JuHAUgmFDZjS1W56Ni36zHLQazcl4s6YsIm/s640/2020_0820_124649-124650.jpg) |
Kiállított fafaragások... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj3DNzl7_7VBC1mEi95SeCbuFcb5aREwaagZUp6BgCZrM5Muo8Alvr7V_Q37AE8wrJIk1eu_ndQFvyJqSRm8qJVKbHSJVqW7Oxtx-evPmjdM7iKvtlQH9uR2Cdb8yRsc25cQ5gyLhChVryJ/s640/2020_0820_125929+%25281%2529.jpg) |
A feltárt romok.... |