Pünkösd szombatján több csoport is összegyűlt Pilisszántón, és járták végig a Csillagösvényt, a fából faragott szobrai mentén, egészen a Boldogasszony kápolnáig. Mi is ott voltunk, és azokkal zarándokoltunk végig a Csillagösvényen, akikkel együtt imádkoztunk, tárogató zenére énekeltünk és nagyjainkra felolvasással emlékeztünk.
Idén csak keveseknek adatott meg, hogy Csíksomlyón részt vehessenek a nyeregben tartott hagyományos szentmisén. Ebben az évben elmaradt a már
hagyományosnak mondható pilisszántói párhuzamos mise is. A kapcsolatot most csak a Lélek harangnak a Csíksomlyói mise kezdetének idején való
megszólaltatásával tudtuk jelezni.
A Csillagösvényen felolvasott megemlékezések
innen letölthetők.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgK0kSrYaLs-zQWDmHBVaDNyMndAa9QdLcVwMeiw0AuWnkGTN11JjX-1pXWr6WtYlRgFoHZsnuOM2vxQ4qx_LiVOxNUyYjsrSNP0KggypsZ8WPiJ4_brBUFOh8qQl-s_eEmjvVXR9daEJ_K/w640-h482/2021_0522_091132.jpg) |
A gyülekezés a Szénégetők-kútjánál volt...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh9bI54alhGvIc3RyJ_XYejyhL6OqYHF05xd2PGoXtsvBTpsWBBxmrU7R9YtIlOVIaO6TLcbIiOlatihoZPTtRJ1HWpKEGbkH1Eua2V49lZpm-MbZ7EHyWfJcagJDGxsK50k5q0av0LkDmT/w640-h480/2021_0522_091706.jpg) |
A szobrokat Smidt Róbert szőgyéni fafaragó készítette, 2007. júniusa és 2008. decembere között.
Az első stáció Nimród szobránál volt...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinLVmw2G0CGLmmrpgzGME1-YiIkaEotCe8yLrlDs24U2F7tTEvhfNPdwx-dW3GbFOvcl0qcPl069bv5faE35ipRupJq_pizI1aJ-_f0-vsvseujMQHsBAbJh6Rptd6DhVzE44rE8XHtWvR/w640-h360/2021_0522_092509.jpg) |
Kilátás a Ziribár hegy felé
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVKP34-EVXXA2AtqJepn7dSckgoJdmUEA5Pv-SagKRW0t4AFRdoqkGQISzW-HoY2xUwFfaCikDdUKwgp1vk4WchyphenhyphenNKfRVHXIhvaXffq-cMGwpZsaB3NIu9e6WGb7aPr9LOSdnIbWaKtTYo/w640-h480/2021_0522_092550.jpg) |
A második stáció Atilla szobra...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQ3JScAQo_nmKKD_c2VmlvIDJojfbIQdNmofnpq0MzNed7rwARvde1ZamKWV68YDgLYkHe7V0XyjJA2gyP6tsacN5_J7OFeG_pETFhcGDwT3P7sv1xfgGYxfqh32dCiM__pM-EsVMF955b/w640-h458/2021_0522_094200.jpg) |
A harmadik szobor Árpádé....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjEPpN9qnfU_Y-K1fRHONJREvBi9v1modnrCEl2wjk3ytpROZPD2cXCeoeUBvZU5ZTs53o1-4l4UCgUQGGqvH1b1dqQqmXHRflOL1rG44MBvZpT6Z_DmiOIJeNjK2SAC-Ybk-s5CpVJKAOR/w480-h640/2021_0522_094225.jpg) |
Mindegyik szobornál egy felolvasást és egy szép tárogató muzsikát hallgathattunk....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiB6xuLIY97eQZgHoBy_ypvjatW9WIJmH-guZMHWs0hn0D6GVb2dXUMT-NsVCxQY5kbhGWeOp74WXqmkMytrwqqL7h6kea0gPecIu8447dsG3CS9upsb8OrOiwPSB2-QLBKuMCL0KkZnAI7/w640-h426/2021_0522_094456.jpg) |
Árpád szobra hátulról
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifbYlyMtX0G_U5TBBVBKDFBScXQKMESAn_r1Ac1PC4Mvwb51gal8V8bysybd-xpulCify20zn4fAwLDMWH3ReyKZi3J4_JNtpj02nNZchR_qrrX1xrxTVLg61Eiz5jvKCuUyMQJIzUsv0r/w640-h444/2021_0522_094857.jpg) |
Kilátás Pilisszántóra
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6E81u4CEzkqsqwQWmDklfmW1L-uhniS5YYFp_M7VQddZ829BpR9fW7JtC96eiImeWEg_pFjsjqP29ivs7S2YkNhDzOz1UcEldTmAa36alDnIIBokGF2phCLYgyvwyt3rH3Y5tYKYP5ubx/w480-h640/2021_0522_094915.jpg) |
A negyedik stáció Szent István szobránál....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAU5iWb-BkAYdKak5Dy4zueprf1S0RG5K4Mc_Bbu_iWdrT4eO5NDfDXkZX8DCToIs5uKgV8_5IOVMOwuAMhglqvX2IpNRW2NrJGk9dWcbWzSHsOMYjEtdIgpihtz3i6cTe_mXAMON_kq5J/w480-h640/2021_0522_095349.jpg) |
Ismét szól a tárogató
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgU21KuH-CxrXUp53-mm-CrKohB8Mpg0b8H3ufj60a6BrasQ5jQXSNkhRCauFDRHXhUIilMf1DnCK0spt7opwWjf9DZOyJB8pJXp0wduIR4iLNF2i-Io4GA9i28Vh8dX49Wx6HkNyV6YjX6/w640-h480/2021_0522_100551.jpg) |
Az ötödik szobor Szent Lászlóé....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJJrY24YQbuKKWfwNXW8LwQeBl_SFogOdOEIZOydRK5I4b3fjKCzhBUaqoiwQmMMPp-dGWz0lQTk7viIgfmJgi67uZSxF760LyNJ11Ell3P14PJIWMtMg2g_KTV2JGteMk2_RmpkBktI3z/w640-h480/2021_0522_100735.jpg) |
A hatodik stáció Boldog Őzséb szobra....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjP2TOIy1MiZXdLao1MZ9y4v6TLSsenculHepadNGUrebIrSKujYWzBFOngRUCicDuPhJULql0xgZEvaVj11WpyDdpOyeaF1xMVbhNkSHFlVNhVpAuE_nINUQ5Inct2dhumqo9cm6L-s3Vq/w640-h480/2021_0522_101821.jpg) |
A hetedik, s egyben az utolsó szobor Mátyás királyt ábrázolja....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivqjunx06IHRSXFo61qkL_A8nsqNva7NgB1xOd9H5it_bUbiXtyz2Xdb7PbrPBzJbvmHesuPKrPOY3Q_k126P8g_2f8VlFNOZcWvG4VfnXJnBFkWsrs_WqhDdB8n3ls8tNslGSLmiyDsaO/w640-h456/2021_0522_103304.jpg) |
A Pilisi Lélekharang. Gombos Miklós műhelyében, Őrbottyánban öntötték
2010. december 21-én. Most a Csíksomlyói mise kezdetekor szólalt meg.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9p-B3Tk5wJtytNwUrdGOUAuDtvITKWnDi8V7sVgfxAdmqiXmnHkF1PpTMP_seVHTkgEzQWGhwhMdXA5uCbU2Dmq55fD-vUhUExQfwFfe0EDd3aKLXcEWHemDj2LLrSMtewFEddItAndpv/w480-h640/2021_0522_103314.jpg) |
...amelyet nemsokára már hallhattunk is....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAapBSNq0MOuno_AXCZVGHf69yDluTxAj7C2quvbvLnZfLRwJQWetLhw9kkfM15qrD43WCiim8-xgapTfVNHfhUkza9hK922DIrbRQjRBOxEh-ie6SKnKcJ1yx1WnQjJagHjQYMsCfV1EE/w480-h640/2021_0522_103446.jpg) |
Egy szép beszéddel zárult a zarándoklat, s aztán mindenki már egyénileg ment fel a Boldogasszony kápolnához, a Pilis keresztjéig, és Jézust ábrázoló Himnusz szoborig...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbbOQLXSVHhOzYvVeHjcu8VJ_ns6DQJY4etf2sGciTWZssAmvnQqgP1pbjkJgLEHf6nr51iKRuIyKTG7Kuq9Lp36SGoR73z1YtZw3C09XFBGb7Q_JOITqGfWaZA2K7opeweaHrhiouN8s2/w480-h640/2021_0522_105231.jpg) |
A Boldogasszony kápolna. A Pilisszántó feletti László kúpján álló Boldogasszony
kápolna alapkőletétele 2006 júniusában volt. Makovecz Imre és Őrfi
József terve alapján készült a csodálatos kápolna, mely 2006. december
21-én lett felszentelve. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikZdJNCXt0w-eCZwbb8As6bUZP4oA19i8UnSK08VTXLv0R5oskwSqhzQeotfyn5Xp9AL9cbJGSoEQy2TJlJ5w1wnL0WnMoSiQEqIE6ZsDApdn6X66gE53iCJEMc3QgOjOyr8RaY4xlXqqC/w480-h640/2021_0522_105117.jpg) |
...és belülről...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiILij8QZnKxPcXUTiZsPVpt0hGZXUygSRu7OXJ4-okF6LmdQyjAhO61uVU0YKsZHRAKE9r5ZhT0jOI6FHXsVniID10dxj34ltFz3eT05_76IDE6WElQh_AtP2SnZZxiypBSpWAKGmr9KlV/w640-h480/2021_0522_105210.jpg) |
Egy szép csokor a kápolna előtt...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBq5lTUaKezGVmXKDEK31mmMzdXbDBNZDaBm0RztgppEdrODB89n7F9N8Qvl9XgJ_Kztxa21MQ0w7n9pR76PK5jLkpp-RAlzN-q5Dgp_564vJW7r87ARNaQ9ClavkBKLPIjQk7TEfIMNF9/w640-h360/2021_0522_105259.jpg) |
....és a kilátás ugyanonnan
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPH0Obu-bQTfF125fZoX6g78iDV4WpDet5hq7SZemky6klXWlNgLgYGNunN3DztHqunJMHbbO54cD6VI5qOo4ecGvP8naPsdgDCGDEUPxRlS3w4lNRT4-nBXGnssB1QSlzmFPnIu4s56AK/w480-h640/2021_0522_105430.jpg) |
A kápolna előtt mindketten...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiGRwrS8cVAdcnDqNYoi2mfmIzBW3xBkthZP5aRWgkHiAwZ8mSnmhggqQBkzv-A_bbp5VZKsEKJ2733sXXQuja25MFAXnFTzw0KF9vJL_xez3zA0vr2E1e3HA3ZM1XAUjWxVBfz3NBOk90l/w640-h458/2021_0522_105606.jpg) |
Kilátás a kápolna feletti dombról. A két kis torony között a Ziribár látszik
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihAhZmk1gbcNVLwrGu7Gm8W4FR3arRfyCD3oHPNxqcYnFm_l6iSlSil6IV7c50-MjDoan6RPTOVsRxMA74ul8xNQv9ikzP8L3tkhz3d3kQttspB97QRsPQUt3dD88twYUwi4-yBQhkeMwm/w412-h640/2021_0522_105722.jpg) |
A Pilis keresztje
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4a2CWXrSSknoTcf0nJQrz6HzxKBJDiEf393OBIlmqby1aVe-BqO6CIGSkJ90yqUL6LPdZr8R8BclpoATgXU4lEg5af1BqqKFe8fkpVqElje_HEVXsiMt_mCqQLUYz9SpiK4E4PGNy-j-1/w394-h640/2021_0522_105953.jpg) |
A Máhr Ferenc szobrász alkotta, Himnusz szobornak nevezett Jézust
ábrázoló szobor leleplezése és megszentelése 2016. december 21-én,
szerdán napkeltekor, reggel fél 8-kor történt. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZG9kb1Sr75RPNOOpSPj2CyaOsCQEexvlhZ_S8ugtwuN9y6nwH8xcWTqj_9TTY5M2hWebxpLHOMrlp655oZHT1ZKGb22agI_WDSUoPHUi4WiTYslb0iqFmPkNy_daLsCgDa6u-BYxT2Go_/w640-h398/2021_0522_105938.jpg) |
A szobor talpazat előtt "Polgi", azaz Szőnyi József, Pilisszántó volt polgármesterének nagyon találó, megindító írása....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimvcpUwYdv5Sf21adoOTsBTC6XUg_OdfZM1-pKyOOJzmF_71Qxz9ddfyULKBJe-n8nN9FewWHD_3BCArl8S86dJpqwlz2Lwj1GDPiGXG1XCFR_Yoo-ETwXmSX-m33Iktqr2v3MObSytcXq/w360-h640/2021_0522_110021.jpg) |
A szobor hátulnézetből....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBlBY_fxAU-kN3gXgL6PMX6E6btdk3mn7fkC7bxAvHXnvYOGSl-0LsURW1u_d8KYqZEEsHyhn8zbbS9y9gx523d2XnjVrNWwuRkWTUIQMRSDPkonrlr0y45RQ-7tLgS7LQFljCVJhABv0a/w360-h640/2021_0522_110052.jpg) |
...és oldalról...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKrS6ICEgNoDbft8i_b5FRwa7xdFbNziR4i8ECKrB4ABtTILLr4QVJXtMjO-LkogdGqAbk_35PhBKRGabynyP_Mm90nQ2wyjuaV2G2qQtGluRt4IY7sDiQ1O_yJ6HzjH3p_KW14GUotWb6/w640-h360/2021_0522_110132.jpg) |
Letekintés a Pilis Kapujára és a Sziklaszínházra.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjLlcv_otEXNs5cS1pHbnF6z4uNjEU8jeHV1Mf8vr5oa5R-82k-w1Z5tDs5siHZnytrzD-9gN3nIgpNhDzrp7vytaImjlmYjGg1XvB830IllAGabB8FhAqJ0YjUX6oIDLx6MIARH-zCpqQ_/w640-h360/2021_0522_110549.jpg) |
Kilátás a Pilis keresztje mellől...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgUJ-ydZhWF2PTDA4USKb7aM8NpaTu2TPqWz0eMYdztsjHO5TNNTVNQHmUqgKB7iQMH1ZTA54JJCSo5S6Cz88toCsTQjTCWhbaqW7gfwgKvlf32w8WZzcrM44hf_CH7TvF6HO3G-DWI5srS/w640-h480/2021_0522_110631.jpg) |
...és visszatekintés Jézus szobra felé.....
|
A helyszínen egy rövid videót készített a férjem, itt tekinthető meg:
(vagy eredetiben
itt)
Szép és megható zarándoklaton vettetek részt, nekem a tárogató annyira meghatóan hat rám mint az orgona hangja!
VálaszTörlésKöszönjük kedves Éva, nagyon szép zarándoklat volt, a tárogató hangja pedig csodálatos...
TörlésKöszönöm ezt a szép beszámolót.
VálaszTörlésNagyon szívesen kedves Margó!
Törlés