a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2015. április 17., péntek

Kirándulás a Dunántúl második legmagasabb pontján, a 756 m magas Pilis-tetőn - a Boldog Özséb-kilátónál

A Pilis hegység, és egyúttal a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a 756 m magas Pilis, más néven a Pilis-tető, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Alatta terül el Pilisszentkereszt, innen és a közeli Pilisszántóról egyaránt meg lehet közelíteni. 

A Pilis-tetőn már sokszor jártunk, hisz gyönyörű hegy, gyönyörű kilátással. Ezen a szép napsütéses tavaszi napon a 2014-ben felépített új kilátó miatt másztuk meg ismét a nagy hegyet, amire már régóta készültünk. Általában sok szép virágot lehet látni a környéken, bár most még nem nagyon éledezett a természet itt fent a magasban, de azért pár szép kora tavaszi virág már nyílt - mint a tavaszi hérics, a fürtös gyöngyike. a tavaszi kankalin és az ibolyák.
A mostani túrán Pilisszentkeresztről indultunk, a temető mellett a piros jelzésen, majd a zöld jelzésen folytattuk az utat. A szintkülönbség kb. 400 m, s bár a Kőszegi-hegységben található Írott-kő (882 m) után a Pilis-tető a Dunántúl második legmagasabb pontja, mégsem nehéz megmászni.

Beletettem két 2007-es képet, hogy milyen volt régen a mai kilátó....

Információk az internetről:

Új kilátó épült a Pilisben, a 756 méter magas Pilis-tetőn. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján most átadott, több mint 17 méter magas építmény Boldog Özsébről kapta nevét, aki a XIII. században a térségben élő remetéket összegyűjtve alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a pálosok rendjét. 

A kilátó egy meglévő vasbeton geodéziai torony átalakításával jött létre. A torony körül új, fából készült lépcsősor vezet a magasba, a kilátó falát függőleges fatartók alkotják. Egymás után pillanthatják meg a Vörösvári-medencét és a Budai-hegységet. A lépcső gerendái acél szerelvényekkel kapcsolódnak a meglévő vasbeton falhoz és a faszerkezethez.
A korábbi torony vasbeton falának meghosszabbításával új tetőszintet alakítottak ki, amelyet kizárólag a vasbeton magon belül lehet elérni, így a torony tetején elhelyezett – egy civil szervezet által működtetett – meteorológiai megfigyelő és amatőr rádióállomás mérőműszerei védelmet élveznek. (A Pilisi Parkerdő Zrt honlapjáról)


A felvételek 2015. április 11-én készültek.


Indulás Pilisszentkeresztről. A háttérben a Pilis-tető húzódik. Középen van a kilátó, bár nem nagyon látszik innen.


Egy szép ibolya

Felfelé a hegyre - Pilisszántó felett


Az út kellemes, szerpentinszerű, kb. 5 km Szentkereszttől a Pilis csúcsáig

Ismét találkoztunk a 2014. decemberi jégkár nyomaival...


Bársonyos tüdőfű

Tavaszi kankalin



Ismét egy kankalin és.....

...és két bársonyos tüdőfű



Kilátás dél felé. Pilisszántó mögött a Ziribár és az Oszoly a Csúcs-heggyel látszik.


Nagyon szép sziklás részen vezet az út...


Kilátás Kesztölc felé




Gyönyörű tavaszi héricsek....






Ez a rét is tele volt tavaszi héricsekkel. Már közel a tetőhöz - az út végén itt kell jobbra fordulni.

Az egykori légvédelmi rakétabázis - a bunkerekkel -, ahol áll a kilátó...

...és a 2007-es felvételen, akkor még így nézett ki a torony

A kilátó velem, közelebbről....

..és ismét a torony a 2007-es felvételen, kicsit közelebbről




Kilátások a 17 m magas kilátóról....


A Hosszú-hegy és a Ziribár


A távolban Pilisszentkereszt

Paplanernyős

Kilátás Dobogókő felé

Ismét Pilisszentkereszt






Már lefelé jövet




A kedvenc fámmal - innen is nagyon szép a kilátás...

Pilisszántó látképe

Fürtös gyöngyikék....


Balra Pilisszentkereszt, jobbra Pilisszántó látszik


Pilisszántó

Egy siklóernyős készülődik a repüléshez...

...és már a levegőben van

Majd már magasan fent...





Ráközelítve Pilisszentkeresztre

Én és Pilisszentkereszt

Újra szép tavaszi héricsek

Pihenő, már lefelé menet


Sokan kirándultak ma itt....



Sziklák a László-kúpján









Már közeledünk Szentkereszthez

Egy szép kis virág, már közel a parkolóhoz

Pilisszentkereszt helységtáblája



2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...