Többször
jártunk már a Vöröskő tetején, Leányfaluból és Tahiból indulva, most Szentendréről közelítettük meg. Szentendre Sztaravora nevű kertváros részén, a Cseresznyés út 246-250. házszám környékén parkoltunk, kb. 330 m magasan. Itt, a közelében indul a sárga jelzés, ami felvezet a Vöröskő tetejére. Az út elején egy kis letérőt tettünk a jelzett útról, így egy keskeny ösvényről szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Majd visszatérve a jelzésre, folytattunk utunkat.
Közben meg kellett másznunk az 558 m magas Nagy-Nyerges-hegyet, aztán egy kis réten, az Álló-réten pihentünk meg.
Visszafelé az imént említett kis réttől a zöld jelzésű turistautat választottuk, ami mentén Leányfalu érintésével érkeztünk vissza Szentendrére, ahol a kocsit hagytuk.
Az 521 m magas Vöröskő a Visegrádi-hegységben, a
Duna-Ipoly Nemzeti Park területén magasodik a Duna fölé. Tetején emlékmű
áll, melyet 1946-ban emeltek az "erdők felszabadulása" - vagyis az
addig a turisták elől elzárt magánerdők államosításának - emlékére. Az
emlékmű - melynek látvány amúgy nem különleges - talpazatától szép
kilátás nyílik a Dunakanyarra.
A felvételek 2018. április végén készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjrlWjtcg5lNstFztpbt5gbJie1b98ldCIYxCqYmxfK0yfGBdtQ4zC9tXsXzduCeVmwdHRcUc1QhMyuX-lwX9Wk_CI8rV9ZDDom5C54zxrRmzk7j9hSUqeRivhFUzBzIy1TQT3lCA0qOdo/s640/1-2018_0428_104202.jpg) |
Indulunk a Vöröskőre |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZlHVvENjdbWlE1fO7eEjeyQ6FZ4lTVhJnCcxt5Mo7juchKeCUotGWXzDttlhFzB7k9Nxkq84pxnyPqyBPpXPOSs8JGgljl4GOzBguyUn60RHgazGfx_UcCXpfrKc0nXJh6SaoV7tC6hg/s640/2018_0428_103823.jpg) |
Ezen a kiránduláson is sok szép erdei és mezei virágot láttunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh32n9hMbo9ptG1hpcK5iqs6pigSb_yBBVMYou7l5r8YzVoax87bb84TB-Ocruw23_G2NSQMgIhTCLiLQ9kLwTQ9K7eaMApmBvq_n54t6gOqNse3_WJMm9CE3oNDkhO8nE6XBcqQOT8C5g/s640/2018_0428_104722.JPG) |
A kis kitérő a hegyoldalban, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhByCFl-HRGrwVAVV4WKj_U2_pqJusaVbJwbn-oXByvVYNm6wNTGQotsZ1_-lfwg-ombz5xVM7qQZnCtLAOtYdqQQchWwoh1t7Bki6Isj9LBwSVysRS4_7mKzab3LDpFiIDHiPLxSAnxbE/s640/2018_0428_111626.jpg) |
Keressük az utat, vissza a sárga jelzéshez.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4nIypo9888gdrap5GBIKmYQrjlq_PaqMHo5gM4Y23lbuGJntKRRMdaPm2L4zdll_PrtSk1c1fquUyi-NvecR8Qvxlt0MJtzlKHDzbtZrJkyngwuPvxh579DNJlsKaR6Hm9JbHWI9buOE/s640/2018_0428_111855.jpg) |
...s már meg is találtuk |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmG8v6g8AaApB_qG8lRpd9pIjR8sWo-KNl0hNpkZUK37KCwjlk2o5Msogbtsd2aulMxeCzwztVEROa01U5scwRxX5B2cwbSgOhB_6dB3rptEn6891th_7awHWP8ZWA_SXRGNqeZyXTigA/s640/2018_0428_113913.jpg) |
Most jutottunk el az 558 m magas Nagy-Nyerges-hegy tetejére.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHiDNjMwIRvfebCFvrWM7ZDItIqGG8ufNtzg3jQUJ7yJK5lHpTDkNCfxNjbRD3zNyhXirCzD6dGS43N_PGkRXv7C0JRxjvzULBaVuWONEYt0O33v1Qn80w8kYZF3MJbj6MqXQx_tWTBog/s640/2018_0428_114057.JPG) |
...hogy utána innen leereszkedhessünk, majd újra felkapaszkodhassunk az 521 m magas Vöröskőre..... 😊 |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtTcZdIuuExMQr373mqxWfBaSHGazlRVogCcMdTPQO49T0JFIeCSMfr8A2ZOW4aEdWO8bk7lb22sIKO6WI4qYrlRt4GJ8g9dBybyQBxVIB0n5YiqypTF5UKDhwrEV-QjFcTNzWaYVQJ-I/s640/2018_0428_131842.JPG) |
Közben ezzel a szép kis gyíkkal találkoztunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDJ8RgK9SF1OWwx3yd3tU6H0GJfEUHaypw5a-skDm2zuOKL5_Pyp1qeP0mSOAjzVGJ4-b_nYBdjPl8bIFyfN0RASqjQxNuRzyl91ib9kbLarg-5LaKJeIK4KI-hwuoooTeHk9tlvp9ph8/s640/2018_0428_142221.JPG) |
Megérkeztünk az Álló-rétre, ahonnan kis pihenő után folytathattuk utunkat
a Vöröskő tetejére |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig2M5WO8zqg__vWLheR1i_x5oA6_83hB-wnXaZD60ON-rHp1rA8lJc2Huad2n1t4mbdx6FdD2XrWW8yjKJoNCWYXASzoqoT2I53kzsEzHnM3DYl6z99vxXXONBCXO4RTgPXuoZl_ia4-0/s640/2018_0428_142232.jpg) |
A rét |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiIc9CJ27yYT-d9F87WIR-ztwyPQcV5SEJnuLAckgJhtx7u00WoC4mFrFIuog7LHidvcRh7z-3tAesb5oT0O0Ssv0k6tiuqLE-xne2Czvv51n-VDlE-WnSucwTRvVNq4gbiTcxagdL6n_M/s640/2018_0428_132957.jpg) |
Megérkeztünk a Vöröskő teteére... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYSB1_s4zq7HpY_N-BOIGrEPnhStkGIw1Pz94444uy4f56h-DkVnMa1BrWgr-MA6HgPZlua00Cyo83ZaYMhctVlATRPM7UOvAeZh9lRvTh4KEFkEgKKlRpU9dsFHdVQnOdr4NEpJBLsQ0/s640/2018_0428_133105.jpg) |
A kilátás fentről... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-is55dK-W1OwLAMhwhH05lFnEEhOM-oiG0_07dLFBS9rhyJYUULFGKpTk94XbR5eSeQm1guUKE7DVL3SjFfM8zb9GPH9GkymDeQ9YuGFN6r-f1EnYTz7c-daK31GjJXR1Kwcazfl92rg/s640/2018_0428_135005.jpg) |
Egy nagy esőbeálló |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjrDbBPGewSnfiO2QVjfannWFyrdk0d1tcEfnrs3oG6umPKJPN9coNtzS11r1Lh24VDGpvEtyD1LJA-_yrUGasWydaNCJnWifkf81-ltZaNm_ey6DpYOpEqBvmE9R2r9DUEX4WRNuCnHnY/s640/2018_0428_143544.jpg) |
Már lefelé, egy kis tó mentén haladunk Leányfalu-Szentendre irányába.... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése