Szeretünk Pilisborosjenőn kirándulni, szép fekvésű település, sok látnivalója van, jó kiindulás több turisztikai célpont felé, és nincs is messze tőlünk. Ezért sokszor kirándultunk már a környékén, most a Teve-sziklánál és az "Egri várnál" jártunk.
A Teve-szikla egy érdekes formájú természeti képződmény. A szikla egy tevére hasonlít, de csak egy bizonyos
oldaláról nézve. A sziklára fel is lehet mászni.
Kicsit távolabb áll az "Egri vár", mely szintén kedvelt
turistalátványosság, mindig sokan látogatják. Az Egri csillagok
című film forgatására épült 1968-ban, idén 50 éve. Azóta a
helyiek sok követ széthordtak belőle, de az évek folyamán renoválták is már.
A faluból a kék csík jelzése mentén juthatunk el mindkettőhöz. Ha a Határ utca környékén parkolunk, akkor könnyen odatalálhatunk, csak a jelzést kell követni. Így a Kálvária mellett is elhaladunk, és aki még nem járt ott, azt is felkeresheti.
A Pilisborosjenőhöz közeli hegyek mind a Duna Ipoly Nemzeti Park részei.
A felvételek 2018. május elején készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiaFbnxPne4jrkFKH2ulgaKNoH4wf5GfHn38ayDmS1Jf7C1tg0BB9L91MKy3dEuD3fo-_xYjktS5AcDflobdvCksQUoeTXQdM-d7gdhnh7OZyQYoa_M4mJrMf3IzG3McHvmFGSNm_D28Vs/s640/1-2018_0506_123202.jpg) |
Indulunk a faluból - Háttérben a Nagy-Kevély |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYXsm3sm-9g5cEk8SzarQwx54IvkVAm9l_f1kp067xfKt7Z8H6kIeqEjafR2PpCYQI5Z2ARCSa8ltOiOBfWXOCLNtn7rGzIUPcd1EG8LWGLO6pKaNtk-2fVfr1gYHAF9drrTwhvMFzNc4/s640/2-2018_0506_120609.jpg) |
A Kevélyek vonulata |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj2yZXA2CmHnFaJcxds74JOiHpowHoWrS4Be1J1QVZ73NspOdqmXFM7SZnB0onhGjSr1hZuehl5TRYRCg0IFFqxNNZn6pPU8wRb6WfmJe4LMdLW47lzHVU2A0C-tWSC1mOliryVqV8eqko/s640/3-2018_0506_100504.jpg) |
Egy lovarda mellett is elhaladunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzwtNNity4dNep7Qm0eokW_J_VdzLflQoJVducsEJ2NDtKc75HMJrwTmuTr7DcDimP07L8amMUwE-HiQcrc4wWnTBfv5E0adw7q3YCcndwaFSsVij8pPaVo3RDopjoyP6jcf1GFYTYCag/s640/10-2018_0506_102105.JPG) |
Mielőtt a Teve-sziklához érünk az úton más kisebb sziklákkal is találkozunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdg2fSfszOEDBVH_m57Lg-yTwkrwJKJVhtCNRuhg6lLwM3y0FUtqT34TySlu4znzDm8boW3VITkJoxMY-XOq0TItNeRdk-Az-BpTqTftvpc5NjwlLPSfDP592cfZpxembHeNE01bmehWM/s640/13-2018_0506_102431.JPG) |
...és egy barlanggal is |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgB4oLGAs_2Qty9nnupvPVFVpsPnCb3Vb13NeyI9bKlQe1PaXhaE-8_kZ-ZGGuLZN61ihcwqxObAzyvDSUmyu1QAY4GlPsNEZeUuWLmqnDmMYXFTGbVgPPaOVZiGYGVwafHsH1cPUj0G8A/s640/17-2018_0506_102826.JPG) |
Útközben egy szép zöldgyíkot is láttunk... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAU1UCL68tpFX8tSp4JGQbZzk2GL95bu2yzL-wxpjqCzlDLap4exLy_Q7BCJgMaR9P-QmZHkcw_zIDGD2tFDQvG1hIyPZHxGGfJIbrL2pi99GXbkOaZ1YeHV8dW88c-Qw6FIU3jmsXpso/s640/21-2018_0506_115750.jpg) |
Már közeledünk a Teve-sziklához |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmpvIIpDUH32dthqBSoFSX0m7x51BE1X6nsgn5dc-PJdkr3zGu3z479ombKKspoPWp_HdNclGRC5Oqx3wjkFlkAf5X7IAXGiUwXfrhuSYUp3VRua7QZdXf0rTQ0K_loqM_9YKWCm2Bq88/s640/32-2018_0506_103224.jpg) |
A Teve-szikla - tevére csak egy másik szemszögből hasonlít majd... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJbEdCLyURCtQUdsjPStyywBbfJA_LXZrtt0AAPPMhl4LCdzfGN7ZQ6zZQJdbdeY9Anjmc1chXqKseQiYnDMq_Nortp3xz-jydj62F0_oP8Y41ZN3RUci8rF2HJP-PL6yjPARz5VHMG1Q/s640/52-2018_0506_115501.jpg) |
Itt már kezd kibontakozni a teve... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiPOTnkehSj-bILcwN08Lv5pqAYaqYO8TTTrudiFl_FGvU-iAdUed1OJ564-Y5dkRQZgAYro0JTE6LDW5Lm_x7HPVLsPtcvqz9Rme48dwf7zWVSbzAHLkySb0Ip7LO0OVkQ6sJkiFf2z8/s640/61-2018_0506_103820.JPG) |
Tovább a várhoz... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjjIfeE5aGI68tT3mvnp1tva6ah_AtgbfFV4Jfh7oV0Ei1C0r3q7ySM-Cgkbctxdc8L9Uv0kUqRtn9IswLj9gzzDer9AZ08uBYhcTg1Boj37MxPTZXbfkEJ4MViorRDSpfx8aqSRQ7m2J8/s640/68-2018_0506_113951.jpg) |
A vár kívülről... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjICxgxYvfdvsxM0986H5GM3ZIlTjQ21sFbyK_N6EGXf1dwG4OQ6oO07X5BRMKHEJBXkUDnz_Fev53fNdWMnWws6DuPSSPOjTRlGdY-cd0OKIovj4NU4vkTjJrIslmoWaYx2OFFABR1ECc/s640/73-2018_0506_110106.jpg) |
A bástya.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIG8HZOtHwbhXJvNe40q-P7mAqpk4Jeq3vHEHb12Mh8lizRl8uR4Ph8kMPXVwpuAooGgiydodsOwUmHLnxlaL63G7rDjFADDQHoxde7m2PxLext0qGxWJJY6p86SIHCmLv_fbcZoakbYM/s640/74-2018_0506_111351.JPG) |
... itt öntötték a szurkot az egri asszonyok a törökök nyakába |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6KKVWe6wf_peyyxfatSe6okPjxvQ09-UtHmBgcb4swFoFaQHoWgKX79oGxJFpDRoUm2qMJ2KL5as_CGTXhinI9gz5TESNysngBnE2mXICwaefor967AofHW_fPyYKCPl9DoLe9ZJki5c/s640/78-2018_0506_111048.jpg) |
Már a vár belsejében járunk |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoY7qXIbBxyjM6U3QwEk8p1MptIt5omeCcwhjtGucr3J51L7fSFk0QMYBp6GEutOJiID93ba30u9uVqFXDbHJZj4vJtQC0R1viSHaTwuYHPVpWYioEv3knssAlRVjzz1QwXNjGYjnts4k/s640/82-2018_0506_111052.JPG) |
A 10 évvel ezelőtt elhelyezett emléktábla a vár falán |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbX5mvkQ2VDjBDTNzkmERwSGD2jAue8o580x9WsZ5p5hf-pdcxvjbqEmBvrR_ohQDdexGcpS955KUwma_FICzZj8Irh-w76734N1Y2UVaCzPydd7KoCJ0dod-Mz8FHs3b1oz6jNbxd2Cs/s640/88-2018_0506_110950.jpg) |
A vár tornya... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgfmt3Hbb-K-fL0HrTY8gbZ8DK5Db4mfXd9ARhJKxznIJLjKOUvhZAkfIiK6OmZMN2DVh-LomMla0Hl2md-pRbR_VJoiqt-bHLhxn2_rJRk4QpU-JDC2GPSvHHN_6VHvYt0FPxTyVYu6tA/s640/88-2018_0506_111109.JPG) |
...és mögötte a Nagy-Kevély |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEje9dlGCiFpCZs0pCs8iHupcBl_v2y6e7hSvpBrr83aCPtAAfkDg4IQ83CPti_fPFoSZ2n2k-P0Qde04i8D55E2YHcI983Cndt1XIbLs98wLgLgbTwHCLLFI_ibdrwFhyphenhyphenJpYecyFrdS1zo/s640/2018_0506_114544.jpg) |
Indulunk visszafelé... |
Szép és kellemes kirándulás lehetett ez is. Érdekes az a teve szikla valóban hasonlít :) Egri várban nem is tudom megmondani mikor voltam annyira régen.
VálaszTörlésKöszönjük kedves Éva! Szeretünk errefelé kirándulni, közel is van, és nem kell nagy emelkedőket megmászni :-)
Törlés