a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2016. február 19., péntek

A budaörsi Kopárok


A budaörsi kálvária végigjárása után kirándulni indultunk a Kopárokba, mely Budaörs és Budakeszi között található. A budaörsi Kopárok egy nagyon szép, dimbes-dombos sziklás dolomithegy, mely a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, fokozottan védett terület. A hegység kialakulása szerint röghegység, magassága 280-350 méter.

A kálvária közelében parkoltunk, aztán a piros sáv, majd a piros kereszt jelzés mentén haladtunk.

A felvételek 2016. február elején készültek.


Utunk elején láttuk meg ezt a Szfinxre emlékeztető sziklát

A hegy, melyen az előző szikla áll

Az út továbbra is sziklás szakaszon halad




A szép napsütésben érdekes kis kőzetek csillogtak a sziklafalban. Készülnek is már róluk a felvételek....



Lassan felérünk a Kopárokra

A háttérben egy repülős emlékmű, egy repülőgép szárny maradvány....

...és közelebbről


átnézve a rajta lévő lyukon...

Szia!


Ameddig a szem ellát....

A későbbiekben a háttérben lévő magaslatra is felkapaszkodtunk

De előtte még gyönyörködtünk az elénk táruló kilátásban...











Haladunk tovább...





Most fogunk felmenni a hegyre. Tetején egy kilövő, más szóval csúzli található. A szerkezet valószínűleg vitorlázó gépek levegőbe juttatását segítette.

És közelebbről...


S már fent is vagyunk, ami azért azért nem ment ilyen gyorsan...


Kilátás Budaörsre....




Érdekes sziklaformák...






Indulunk visszafelé


Ismét Budaörs látszik....



Kövirózsák - hol is lehetnének máshol, mint a kövek között



Ezt a fatörzset már utunk vége felé láttuk meg. Nekem mindjárt olyannak látszott, mintha egy nyest félének lenne a feje. De mindenki annak nézheti, aminek szeretné.....

Közelebbről nézve kicsit haragosabbnak látszik, még szerencse hogy nem harap...



6 megjegyzés:

  1. Katikám, nagyon jól néztek ki, fiatalodtatok! Megint érdekes helyeken jártatok, van kitartás bennetek. Az a két boltív maradvány mi lehetett? Kaptam tavalyelőtt szép kövirózsákat, egész nyáron olyan szépen növekedtek, de télére tönkre mentek, kipusztultak. Lehet, a virágcserép nem a legjobb hely számukra, a kertbe kellett volna kiültetni őket, kövek közé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Vicuska, nagyon kedves vagy! De lehet, hogy a látszat csal :-)
      Ez most egy új hely volt a számunkra, még nem jártunk itt, de nagyon tetszett. Nekünk kikapcsolódás, szórakozás és egyben hobbi a túrázás. Örültünk, hogy végre olyan idő volt, hogy ki lehetett mozdulni a természetbe.
      Hogy mi volt a boltíves maradvány, azt sajnos nem tudjuk.
      Nekem is vannak itthon kövirózsáim, a balkonon, de ki szokták bírni a telet. Sajnálom, hogy a tiéd kipusztult.

      Törlés
    2. Az első világháború után Magyarországon új sportág vert gyökeret: a vitorlázórepülés. Az egykori Farkas-hegy különböző lejtőin más-más repülési gyakorlatokat lehetett végrehajtani. 1929-ben itt indult meg a magyar vitorlázó repülés. A romok az ekkor emelt épületek maradványai. http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2018/01/farkas-hegyi-vitorlazo-emlekmu.html

      Törlés
    3. Köszönjük szépen a kiegészítést!

      Törlés
  2. Nagyon szép sziklás helyen jártatok! Kövirózsák teraszon nekem is kibírják a telet. Abban a fa darabban én is állatfejet véltem felfedezni! Fotóitok mint mindig most is csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Éva! Szép helyen könnyű jó fotókat készíteni :-)

      Törlés