Makkosmária a Budai-hegyekben, Budakeszi közvetlen szomszédságában, a településtől keletre található, a Budai Tájvédelmi Körzet területén.
Makkosmária régi zarándokhely, a Fogolykiváltó Boldogasszony búcsújáróhelye.
A templomtól déli irányban haladva juthatunk el a Végvári-sziklához, mely a sziklamászók egyik kedvenc terepe is. Az erdőben - a kellemes környezetben - felfrissítő kirándulásokat tehetünk.
"1731-ben egy Traub János nevű legénynek Budakeszi határában egy út széli tölgyfánál megjelent a szenvedő Krisztus arca. Traub később beteg lett és csodálatos gyógyulása után megvásárolta Falconeri olasz festőtől a templomban ma is látható olajfestményt. A képet a tölgyfára függesztette. Hamarosan sokan kezdték látogatni ezt a helyet. Acsádi
Ádám veszprémi püspök engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék, majd adományokból kicsiny kápolna épült a Mária kép fölé. Fokozódó érdeklődés eredményeképpen 1768-ra felépült egy szép egytornyú templom, melyet Koller Ignác veszprémi püspök szentelt fel. A templomban helyezték el a kegyképet és a tölgyfa törzsét. Rövid
időn belül számos gyógyulás és imameghallgatás történt itt a Szent Szűz közbenjárására. 1784-ben II. József császár feloszlatta a Fogolykiváltók rendjét és a templomot bezáratta, mely néhány évtized alatt rommá vált. A II. világháború alatt mégis sokan jártak ide hadifogoly hozzátartozóikért imádkozni, és így meghonosodott a Fogolykiváltó
Boldogasszony tisztelete. Csak 1950-ben épült fel a jelenlegi templom, melyet Shovy Lajos székesfehérvári püspök szentelt fel. Napjainkban is imádkoznak a foglyokért, kábítószeresekért, alkoholistákért és minden más káros szenvedély rabjaiért."
Forrás
innen .
A felvételek 2010. tavaszán, két kirándulás alkalmával készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIht3FGSAcXclylMdut_pgulhwZxmJ-Yk_O1KCmv9VVAwmrJzumK_-7ac9tb7ytwCKKjZ65M64tEWa0nkY50E9Iv_ya4K5aekVcnLPa-dw-CMgNKQRWEK6liQi7PGmIDwFfJA8sK4lXD-_/s1600/1-2010_0417_112804.jpg) |
A templom homlokzati oldala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjgwh2uGx4AkROUKOvqt18KVyhyphenhyphencUwuXCp7dPTUlSatiCK3eQzjmA00Xqpghtnqq_GMTeLxonywiX09CdESmGnkUZfrbOY7LcG-b4We14qb_dttlfihX0Z9XQ3k11tFf8c_YtZYPnZqAsxu/s1600/3-2010_0417_114202.jpg) |
A jelenlegi templomot 1950-ben Shovy Lajos székesfehérvári püspök szentelte fel |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-6_Cis1rTBlbZsL4u4t6YOqEOk9Bu6tiT0_owAyzG17MpidOa9WhLsthSoOITQlZK3ShJxkzSUOqosrJhLpic3QP5xQgPzNM2vYS_eU2ZG4fuMJT4_l-IcbEf619Y_Y3fsOITWwGhNzfp/s1600/5-2010_0417_120124.jpg) |
A templom hátulnézetből |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjUD2kmq8-HhKV05TsDMGl4xsZMrTgHNyWQr9q6QDVHfg0-8OgvDlcDMVMfDKegxWM2b0cDIoqiljn24MXKXtUA7PSrUyqFRle6CLr61XQD8cniXZkwhi7tXb9tBvMR7xXbuGvknaAN42X-/s1600/6-2010_0417_120135.jpg) |
A torony közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgb6GoaAvL_CeXE0iyrvX-N5ErDTa7bPBf9__mSBdWbZ-ayrN_eY0sAB8i8fUA12ryjW-bbKI9c9SvHK1mdN6RJVHnFKo3Dk_Q4d7ydPNZGCSuwZcVK4-KYEkR8ql_Iyi5rfPGZibEQlBZ5/s1600/7-2010_0417_113002.jpg) |
A templom homlokzta |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1LBOE_OJBaKlodn_6NZoWo-CywPZnMLgsueQaHi4xXET_V2M7vlN2X-OvU9l2CEHdFlbDz89y0lcPmNDk5pNmqSwENWzKbgwt4i1WIN8lFIZHkxmRPjRKXZQe4CcshdZP7s1gM_XupCN1/s1600/8-2010_0417_112921.jpg) |
Szobrok a homlokzaton |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEguei4ORmgp7ofM5tT5OyPAYLFRKUusJmlHFCYO3YVRTHyReJWkiV4Pv38HoWDGJ9Yj4Lxosj26byHi79syshZO45Jr-LzB4A3Z5T5HqbDnTlApsaKVP1EkddXZW0NePaMN0klexccY56Xq/s1600/10-2010_0417_113051.jpg) |
A templombelső |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitsGm7goWeR6OxXNFUs-OoqX8dhCTqFB9eJHkQKkPX1lgzU2_xKdln6IcXKJiLt5VHxNDxt0uSdnFg5uJuMQVv4MyWf8ISwJ7Nmy6G5ATExFNWajDhyqfIHBihUtJT8OPWTOep-WyhB2ON/s1600/13-2010_0501_132500.jpg) |
Az oltár a kegyképpel |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOFGRIIArlyxqlYmPq1hn6Uc9Ez_scCoOZ64PgFCTelrXGzFc1YKmeWBrHGr2GzXgJL_T4S_mGA1QEsNi2NugYNpbyHma5L0XVofl5m75wP9BLMN0_PR31j34VphiK1k6fHc8BnxSyRa2S/s1600/14-2010_0501_132525.jpg) |
Falconeri olasz származású festő olajfestménye, a híres kegykép... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhGVwLJXd-wY6SQ3ENr1BRQFImnvu7VoJOwSZCTCBmoQxL1Ar-kPJftFSBIK2PC1zm8FbQYSlGmdH6poow3izvfvjsjMdaS4ntATAnvvl7jlinP4TYhIjMGFvSgHc3ffTxjlFi-SgbfCHcM/s1600/15-2010_0501_132823.jpg) |
...és közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg-1HGa8FMi-PpENuBmw9u7PnxHlUAkP3IEiNQYoulWHv_ZkxRF7ADiTMA9MYS7azM-otV_a3XOdPHxhgcnwhxocgV3jJY19-rTQ8nmzoLGhq23ORdCeWhft2-_fIXYUnwxJHGDXc9vB_JV/s1600/16-2010_0417_113251.jpg) |
Az egyik keresztúti kép |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1TakpwQa0FpS2cYY8TIXkauFCTol7y_51WYg1g-0VfwhBB9JGW8kn32Hu2B7_CmJhcWI_9UQT96kp5gJXj5M5HQq_TYUUI3r4iUiiv6q_u3HIDQK2lFNSXUAApdKpnsap9Oa6-8eFcEiC/s1600/16-2010_0501_132444.jpg) |
Szobrok a templomban... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLCel4QJft3RevZj70YoeNWzicAwASICGRjNZFtOWhSEQLlQGfi8lVUY87WDjwQucTtbL-igvQ2utGkVFfD7Gvgj-LyEfY2bJVIMs8a3oBjhrCc3L-ZM4bGjCruZ_Mjr5_0LFW-3uIhP87/s1600/25-2010_0501_133231.jpg) |
A szószék |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhSO6Y4LPuG5X7PTLZ849xtoAQXc0VEYBp6lantXvewcREIoJBwvWeySpzQpXCobJwsI4aYRx66513Q8wcK5eM_KgSM6UE4s1TOAQbN2YDQFxZIZh2uMZgRHsisMLebSrXNv3K7jYWRu3pT/s1600/26-2010_0501_133355.jpg) |
Freskórészletek.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5GbGnwwVNleU3VIDJTWGTMTMXLM98k4-91URe2lgbdlIvbE8hfSZng-aKViKVJyLJPBAqk_Yn_97alHwNwGXAyDyceYssj1LqPgiKDsFhQc64PE5Azs_nKX4nTbjsNoxS_Tmz9OtDrBfp/s1600/31-2010_0501_135850.jpg) |
A templom mellett a parkban egy öreg nagy fán pillantottuk meg
ezt a csúszó-mászót.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkC8wGXpKJP_NzqKDID-kLOTdQtgnVvvdYDuuLyWNZH8WdNnKN3pek4qBg3xJNH_V18tfwLA-pkyoObvQIAhgBWP_A53VbIlyl15pSOvjGPjjxDsGyHsFFKykS7IgrEfxs-SAF-UM5YWiD/s1600/31-2010_0501_140207.jpg) |
Aztán gyorsan eltűnt a fa belsejében.... |
A Végvári szikla
Budakeszi határában, Makkosmáriához közel található ez a szikla, ahol szívesen gyakorolnak a sziklamászás szerelmesei.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEillGoCh4l264vyB3dulm1cC_AM-D_OaaAAoYuuG5gnutmKm-Ysxx1Dg6Bj_5f3N95kPPDyezRB7lulzQpuA70qsEJNR57pnB9w7Wk6Gue0MdRpkipv6sFvjceZ22ykTcKFe2OMv3i8U95X/s1600/32-2010_0417_121759-jav.jpg) |
Ketten a szikla előtt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggVSw-75DtC04P5UWVNValW5pj_E3EChQRt3xiu5wtnGQhXWEDccjkXldGlAv78JFpfAvONYtoBoi5ri_idN6-vmdbhuOTt2hZAhhF8ePfpof4eE5_cvsCqpv7ZEAizv5GIEwsMZ4RUGWz/s1600/33-2010_0417_121722.jpg) |
Emléktábla a sziklában |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhHoilnMSSqlp9CuIHBhd-m3ciPpcVOxUaK52VPq4VxAVH-MaWg4d3rBvZyVaBW47vvq8wT39qXr0l0M-lNAInYWMENbIBac2gyYWMgKJ8UDCReFiXKMhZNk2xy2OcWJhQqOnDz8kzGHdw9/s1600/34-2010_0417_121915.jpg) |
A szikla teteje |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJy12ZcIAs0kJvA0_adMg32qLrDwhxYzbcyfKCQnU3_s8zLfDTuunq3ajITsfoiRXFlyPppXnFlBDxXlLwXs1oBtOEkAnPSESEpkgoqAp1ZWvhdcXsOpHSDC1lCbGTc6SyGTr0Op0Jzhlu/s1600/37-2010_0417_121047.jpg) |
Tavaszi rügyfakadfás |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhv-iOza9w6H94-LI3FlcbxXpyrz1DEBh7stYgGJEiCu8f3w_IizovE1kWq7lHzY27D72sqgHv5kzhdIcKHfQMUF-2lH1E8LSgkvs4AVIz-7Hpk_CGCuR-GA13NfYSqT1hxyYAwuggXlzGQ/s1600/40-2010_0417_121320.jpg) |
Szépek voltak a tavasz első virágai is |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinlwLyD2O1eQaBonft8ks2WOHNerp7frgYkE8NYLUSqnD-9l3R9ux_t2Kmib2qttoejD-nLNa1QVgztxhBY6TUVC-Ksb0m_m29ZKDBSetwixgu750af-CwrIjVzTcE7uzmCIcA6QXuHpDl/s1600/2010_0417_124208.jpg) |
Séta a környező erdőben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQRjtGoL8jbaUpUK9gKlNBApwpOy6ZItom04S9ZV3OQg2qwsFD9jaFuxqykRXO5APhgKbnkeFy9LxlxDKzSQeEn7txt8sJFSrZIDzAkHFG9Mc0Xbkcw0yKNmFA3V0YlmoU1MIETph9K7aN/s1600/2010_0417_131757.jpg) |
Három ismeretlen magyar honvég sírja az erdőben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhMWjzbpLTyTCdiqgC9CHWwmjU3lasKSj-flWob0Xq_qL2tbGNXywDWKHRyywdlAM6f44MxRSSRqI05vgjiC56FN-rNRsxZAuthXyG_NG4ly6oAhaCsxmr0H2NZjY_wn7sNfzcmeVUF3oAK/s1600/2010_0417_133035.jpg) |
Az uzsonnánkból a hangyák is örömmel lakmároztak.... |
Éva írja:
VálaszTörlésKöszönjük a tavaszra is emlékeztető kedves képeket.
további kellemes kirándulásokat kívánok szeretettel: Éva
Örülök, hogy tetszett a kirándulásunk :-)
Törlés