a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2020. március 27., péntek

Tavaszi kirándulás a Hrebeny Fekete-kő sziklájára és a Fekete-hegy Sasfészek turistaházához


Pilisszentlélektől kissé dél-keletre, a Visegrádi-hegységben található az 592 m magas Hrebeny, a településtől nyugatra pedig az 585 m magas Fekete-hegy, melyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park részei. Egymáshoz viszonylag közel helyezkedik el a két hegy, ezért egy kirándulás alkalmával túráztunk mindkét hegyen. A teljes út hossza 9,5 km volt, s közben nagyon sok szép kora tavaszi virágot is láttunk.

2012. márciusában jártunk itt először, majd 2016. szeptemberében, ugyanígy a két hegyet egy délelőtt másztuk meg. Mindkét alkalommal Pilisszentlélek közeléből indultunk, először a piros és sárga sáv jelzésen mentünk a Pilis-nyeregig, majd innen a zöld sáv jelzésen jutottunk fel a Hrebeny tetejére.

A 2012-es felvételeken jól látszanak a fent lévő gyönyörű Fekete-kő sziklái, amikből most a megnövekedett ágak-bokrok miatt szinte semmit sem láttunk. És talán annyira nem is ereszkedtünk le.

Majd a Hrebenyről visszatértünk a Pilis-nyereghez, és indultunk a Fekete-hegyre. Először a zöld sáv jelzésen, majd jobbra elkanyarodva a zöld négyzet jelzésen haladtunk tovább, egészen a Fekete-hegy "Sasfészek" turistaházáig, különösebb fáradság nélkül.

A felvételek 2020. március 20-án készültek.


Elindultunk a Hrebenyre

Pihenőhely a Pilis-nyeregben, II. világháborús emlékművel

Hóvirágok

Odvas keltikék

A Pilis-nyereg, háttérben padokkal

Szépen virágzó hunyorok....


Egy kis cinke

Közeledünk a Fekete-kő sziklához

Alattunk Pilisszentlélek....


Közelebbi kép az ez egyik szikláról - már amennyi látszott belőle

Ráközelítve Pilisszentlélekre

A Peták pihenő - melyet Peták István emlékére állította a Magyar Turista Egyesület és a Pilisi Parkerdő ZRT. 2016-ban.

Újabb panoráma







Egy bimbós leánykökörcsin



Odvas keltikék...




Egy hatalmas kivágott fa tönkje




Már útban vagyunk a Fekete-hegyre

Fehér ibolyák.....

...és ismét szép hunyorok...





Bársonyos tüdőfüvek....


Itt, ennél a fánál kell bekanyarodni a Sasfészekhez, itt térünk rá a zöld négyzet jelzésre is






Megérkeztünk az 585 m magas Fekete-hegy tetejére. Az 1930-as években épült Feketehegyi Turistaház, a "Sasfészek",
a hegy 574 m magas pontján áll.


Néhány emléktábla a sok közül, a ház falán....



Kilátás a turistaház mellől....

....ellátni egészen az Esztergomi Bazilikáig....




Kilátás a turistaház emeletéről

Kis pihenő a turistaház padjain....






Visszafelé jövet jó kilátás volt az 592 m magasan Hrebenyre, tetején a  Fekete-kő szikla....








2 megjegyzés:

  1. Jó magasra felmentetek milyen szépen nyílnak már a virágok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó volt fentről a kilátás, és sok szép virág nyílik már.

      Törlés