a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2017. október 23., hétfő

Október elején a Nagy-Kevélyen


A Kevélyeken már sokszor jártunk, de mindig tavasszal. Most egy október eleji kirándulás alkalmával másztuk meg a Nagy-Kevélyt, amikor verőfényes napsütésben az ősz pompázó színeiben is gyönyörködni tudtunk.

A Kevély-hegycsoport Pilisborosjenő és Csobánka között, a Pilisben terül el, a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként. Legmagasabb csúcsa a Nagy-Kevély 534 m, a Kis-Kevély 481 m, az Ezüst-Kevély pedig 415 m magas. A hegyvonulatot legkönnyebben Pilisborosjenő felől lehet megközelíteni, ahogy most is tettük, de ezen a kiránduláson csak a Nagy-Kevélyen jártunk.

Pilisborosjenőről először a piros négyzet, majd a piros sáv jelzésen haladtunk, fel a Nagy-Kevély csúcsáig. Innen tovább lefelé a Kis-Kevély irányába mentünk, a piros sáv jelzésen, majd a Kevély-nyereg után balra kanyarodtunk le a sárga jelzésre, s a Nagy-Kevélyi-kőfülke (Szódás-barlang) mentén értünk vissza az autóhoz, a Kevélyhegyi útra, ahol parkoltunk.

Nagyon szép kirándulóhely, fentről gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre. Teteje sziklás, mely változatos formákat ölt.
 
A felvételek 2017. október 7-én készültek.


Budapest határát elhagyva, Üröm környékén - háttérben már a Kevély-hegycsoport hegyei látszanak...


Már Pilisborosjenőn, gyalogosan, felfelé a hegyre

Egy szépen pirosló galagonyabokor




Felfelé a meredek "vályúban" -  a piros négyzet jelzés mentén




Képek az első pihenőhelyről..


Már majdnem fent a Kevély csúcsán

Alattunk Pilisborosjenő...


Mindenhol sziklák



Az "Egri vár" romjai






Fent a tetőn...













Lefelé a Kevély-nyereg felé...



Visszatekintve a meredek útra, ahonnan lejöttünk

Az ősz festői színei...






"Maja" a méhecske



Háttérben a Szódás-barlang...






Már a falu határában, ahonnan szintén nagyon szép a rálátás a Kevélyekre...


Ott fent jártunk








2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép fotókat készítettél! Olyan jó, hogy ennyit kirándultok! Tőlünk sincs messze, egyszer nekivágunk mi is. Talán...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi! Szerencsére mi is közel lakunk a hegyekhez, és ilyenkor ősszel kimondottan szépen az erdők. Ki is használjuk, ameddig jó az idő....

      Törlés