"A Huszonnégyökrös-hegy a Budai-hegységben lévő Csíki-hegyek utolsó (délnyugati) nyúlványa, 288 méter magas, egy sziklacsoporttal törik le a völgy felé. Budaörshöz tartozik.
Nevének eredetére Thirring Gusztáv szerint két legenda is kialakult, az egyik szerint egy kövér mészáros
fogadott 24 ökörben, hogy egyvégtében fel tud futni a hegy lábától a csúcsig. A fogadást megnyerte, ám a csúcsra felérve meghalt. A másik szerint a törökök 24 ökörrel húzták fel a hegy tetejére az ágyúkat.
A hegy alatt feküdt egykoron Csíkipuszta, majd lőtér létesült, ami miatt a hegyre sokáig tilos volt felmenni. Ma már sárga jelzés vezet a csúcshoz, melyről szép kilátás nyílik. A hegy tövében folyik a Budakeszi-árok patakja."
Mi Budaörs szélén, a Som utca végén parkoltunk, majd az utca folytatásaként, tovább egyenesen indultunk az erdőbe. Nemsokára rátértünk a sárga jelzésre, amin feljutottunk a hegy tetejére.
Kellemes kirándulás volt, szép fenyvesek mentén haladtunk, nem is kellett meredek utakat megmászni, és hosszú távot sem. Az egész megtett utunk mindössze kb. 5 km volt.
A felvételek 2016. augusztus végén készültek.
 |
Az első hely, ahol a fák között kiláttunk... |
 |
Kellemes volt az erdei séta... |
 |
Már kezd érni a galagonya |
 |
Itt volt az első nagyobb kilátás... |
 |
Erről a sziklás részről, ahol állok, látszott a kilátás |
 |
Tovább az erdőben... |
 |
Megérkeztünk a hegy tetejére, a sziklás csúcsra |
 |
Kilátás fentről, balról jobbra... |
 |
A kép közepén a Német-Magyar Katonai Temető látszik |
 |
És a teljes panoráma, amit látni lehet |
 |
Letekintés a sziklás, meredek hegyoldalra |
 |
Még egyszer a tető... |
 |
....és annak jobb fele.... |
 |
....és a bal fele |
 |
Fenyők a közelben |
 |
Lefelé menet kicsit felkapaszkodtunk a hegyoldalra, ahol újabb szép kilátás fogadott |
 |
Már közeledünk a kiindulási pontunkhoz... |
Szép időben túráztatok jó volt a kilátás!
VálaszTörlésKöszönjük Éva!
Törlés