Ezen a szép napsütéses július eleji napon Visegrád környékén kirándultunk. A város Dunabogdány felőli szélén indultunk gyalogos utunkra. Először a Sibrik-dombot jártuk be. Itt láthatóak Visegrád első várának és templomának romjai, mely egy IV. századi római erődítmény romjaira épült. Már innen is szép kilátás nyílt a Dunára és a környező hegyekre. Ezután elhaladtunk a Mátyás-forrás mellett, majd többé-kevésbé végigjártuk a Mogyoróhegyi Természetismereti Tanösvény állomásait, ahol megismerhetjük az erdő, a rét élővilágát,
vadvilágát, az erdő szerepét az ember, az élővilág életében.
Meglátogattuk a Mogyoró-hegyi kis játszóteret, ahol fajátékokon szórakozhatnak kicsik és nagyok egyaránt. Ezután még elsétáltunk a Silvanus Hotelig, kirándulásunk végén pedig a tanösvény függőhidját is megcsodáltuk.
A Mogyoró-hegy a Duna-Ipoly Nemzeti Park része.
A felvételek 2016. júliusában készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAsGgt4VscNwAKBaH6r7Gdu-cfWDBg02nYMr5-gRI0BTpp20bhS7Wss7PoG8wT-5yJtKfdATnCt6dj1ofMGOcoTjgxvVCc8EzOTz-9tRZk3S5OYNWHFafwNVqQwpJSW8nGAyN4aPaR1a4l/s640/1-2016_0710_113748.jpg) |
A Sibrik-domb, a várrommal... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj7JTGMkIz6Fz59hnAcyStZvP1HJjSQLgUvupqtSYIwkWLEXlEmKsqjF7Oftpia33UDgY9bD0FyoXvbkO5uIzj0zttqJR-S4vTDz8ddCyD4tArsrKpzcA3IeKdulN2Y7VmLhHbgZVMUAxyq/s640/20-2016_0710_115054.jpg) |
Szép kilátás nyílt a Dunára |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjVYQjUtqxmu3Qjsug6A-4lwhKktCK0U_yG218T7z_TiLAI12g8ECz0-9-pDVKDeT7piD9ooR8Gia9TPqA1r1mLUNEFhgQzWlMcJy9Z-FGq8gssEMtsEOYK0cKmrD6tz9tNloR3XoeMm2N/s640/34-2016_0710_122000.jpg) |
A Mátyás-forrás |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIhQMwT2srqAYv9v6LHR9AXvmiLTx2lbPOCLt7qSdik5K-Bs9k-NPtuJXhYi6FyEmLyOoByr_tGi-MBk5hJmcixTHI1CKcxYDxJj4eK3nAIyz3pILWLeK8vUvRWSbSzO1X31DkEG697ook/s640/45-2016_0710_123515.jpg) |
A hegy tetején a Fellegvár látszik |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGrCA9qbZ0GfUXbbMMtOJpvW5ZaNi4Gm_aBPp-21MyYw2J1dNh45aamdhgm0NIS2EeNXY7JCrUpTmLiZF0Fg4hwmK7mLR_Ry0HeFPKF1Uy0uT0A7u9Hz6MHkKr-XMo8uQ6qSKFJsciOMcA/s640/56-2016_0710_124631.JPG) |
A tanösvény egyik állomása, az "Erdőanya" |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgMkfh-dzET6ilgDhAcqTTuUAlK9d5KznULWBuHU6tiI-mCAOOG8JCZr7My4HwEVUhwShD6d34a5ZXIclKlHahZsTXBreaV_3EF5KWGNjTfdRjwqqDWyuT6_Lk-VNB7ApcnyUfFkOqisSqU/s640/70-2016_0710_130022.JPG) |
Ismét kilátás a Dunára és a Fellegvárra |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyTOfcAk-v5fd_6whBZWdLmr2gj2glBPoJ0321HzMMnd5HyfcdQRPWpBLhX8ZzsKe4hNnJs1xASeHKU5nKAS00Off2SP3EAbIfkTt1I5aQrAbUelUEfnniS8cg5oVcRkubstB_8a9AtwYn/s640/85-2016_0710_131712.JPG) |
Árvalányhaj |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjG2ghD_X8ibnBiIQCgplgzGpFfowrckcEdbsodjisQxLqD2pIgmRvhaKMYdwfzip46ATzenY56PM1yN3C0-ww20fUng8IsWnvxGk3Z1RdRlUwV1dz61E9PyvR9xz3LaPzdzbH58Oof-_VB/s640/88-2016_0710_132512.JPG) |
Több faépítményt, fából faragott szobrot láttunk és csodálhattunk meg... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhR_Ea4TjMP_kBK-GyUI3v9npgji_7Hw86QH7pyTT8CGcxuD3ByxXQw09wFDd_2uGfyTb8TQ93-99NwJbY5j3S2GaN9zyODgb4HbQYTNbdWRg3i_6tuaUQDp1vAsYCd7foDHL1GJQkZiTNC/s640/103-2016_0710_152537.JPG) |
Az "Erdészek barátság parkja" |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhSKaOYWEYLEjdUBELwhSLMilT9CJcLj-akVtYiLMAD-SOHkPOFXwbLtGpHD9hiTCM4HVwGWL7SFK0TIezlmJZIrGYi3XTHPv2tnGYaIBZ4r6b3Ks_Dr8Z7MdrCnEQhfc1XSziEPO9PTue8/s640/107-2016_0710_133111.JPG) |
És közelebbi részletek a domborművekről.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjr0FYYiwd0Qj1EmuZmSxvd7yY1mhPkz8_zXmiqNGJvhvxH7zw_KQeha-GFVoAaz70IdCZD6oanGI6NrvU4N_2aKB58Y-CGuOGMVTk2weorzlh6HPbhnYAapLr6YRAZ7LkzpRTI1h-wpfwi/s640/124-2016_0710_133125.jpg) |
Székelykapu a Mogyoróhegy lábánál |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgA1u4PypnQc0h-rbU01frhL8NPHSBWbBXeMsnO2nqcJVz1kZSYLgLaJMMens1LSwbHv6K7JKAhQc3oy2CK2gwUtseOrIK6meTCVIDNL5Ba8LrneQUL-qH1ZzfeSkoNSTqIK0QzUmWNMBCr/s640/131-2016_0710_133740-pano.jpg) |
Az impozáns Mogyoróhegy Étterem |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPgBasXZ_ZyuCGULmnccYfSusH60o_OSIUO8YmwhjNcw0jAk2vCZx7LPEUzlEazQPWdm6I88I-Fgg3HfyyQl3bts2bpSdTmitc2CeBKgBnhE1jOuZPgS3m3UmYr29SRXt_ctbi0jX1wSmg/s640/137-2016_0710_134235.JPG) |
A Mogyoró-hegy tetején álló játszótér |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIXeAKwgoA35DmiUZXhn3cLt6YipFW7ccyi2Kn0YEMin3l9jYQYO9kIIUZPGmd68q2u8xsN7QN3eGvqXcrZF2xjHmkC2hjqiCFYJ2A70gX_5ZnS078FAcbT2akIkKkahZ5xBAFIC7ITiXB/s1600/anim5.gif) |
Gyí paci, gyí...☺ |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6wQDuu0I5Wt2NYZztjZfDf5x00Xye470Liu2DhDmVxDQHD21zJcSYUoYWGbBroy3JMx02C_vp2_ZqhldmzRDnByv_Nov1ti5lFO-Nf6QKFpJi5Q-CgosZBum8xG28As51ogFPsvk2bF2a/s640/144-2016_0710_134613.JPG) |
Egy hangulatos ház a játszótér közelében |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiG_AgNJuqUPNm_OEAzm6B9P6PHX-sSaQpAGbUHit9T7JAEHaXi8l-rpQiTJrMdFYVww7CF2wDd5jjp4w_vY9Kezf0uMSHKLi9O40Aa9rgoZAsKOTtNNQ4VfoyW7RYkyTKJg7qT0nEEMh4A/s640/157-2016_0710_142003-pano.jpg) |
Séta tovább. A távolban a Makovecz Imre által tervezett Erdei Művelődés Háza |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcGYKZbpFecCwc3-MVC3P-W6QuexFDqjsrlY3Ck1yoGB2Zxgttr23zrqbQJqzaIMGqI786i0Sgr6QsDXX05b5rtv6hTPeTQbPspVNSzdoZjrafUK2FSR2ngw_WXxyu7G-yu_vpBi2OGNL4/s640/160-2016_0710_141939.jpg) |
És közelebbről.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEipCdnqF5yEZ80dj7S26-nT1OPk80csmf0-Vj_yC7jiSHwam9X8ePlmX8JxdhQevDmGRnb3CipwvTKYyZLAFCpMed0fXIsxWjAxC6XyfaQuZ08DrdKeAJ5KV1B_Jsgz1Cq3SlUt-ebr4HxJ/s640/174-2016_0710_142235-pano.jpg) |
Újabb panoráma a Dunával - a szemben lévő dombon halad a tanösvény |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitPn4XHeBQdFdpZ86FLUJ-JvFMNDvhkVBEIHb91Ouw7VH6hyR-gdaxQySZltWz_yyLBBTZm1B3fVZsNAbZVxUuYlRU_-q5xcX8J6V61ywoKnC7PB8KSJv3kQYvn61OrDk5DsGwqr76vuVi/s640/189-2016_0710_143006.JPG) |
Kalandpark részlet |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhBVGz2odHjzedEY8rkxNC7q1ZD4xMVf4PMDALtFfxAV-WfVxpnwMy5S4gRLsUCyY3fBr_CrRHFYN8kkUnVVi3qZ5GQKqj6k1PBnWIOYSBlOcKssE-v9BCo9sQ9Y25W02xpYhYUtnD54ciW/s640/191-2016_0710_145308.JPG) |
Kilátás a Silvánus Hotel étterméből.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzurYQqM0p2PLejEo79MidkRcmYieXX-nirr80rRVuOxm4NhdFS163iobR_zzF_x3CXOzbU8qPJm8tA_mnKQyW1swhhdR9-mricLtb2O7WSWtEjDstpyoHk8nzzwU8qt6WmeDjYWexYMQQ/s640/200-2016_0710_154139.jpg) |
Kirándulásunk végén, visszafelé, elsétáltunk a függőhídhoz, mely szintén a tanösvény része. Ide a székelykapu közelében kell lekanyarodni, majd a Boglárka-forrás után ismét elkanyarodni, balra. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhH5nQHDSEyfP3vijer6ayh3VmKlG1LIhZKSho__NEE_mrvVqd1cCSqQD3cb3eWEiFj7tvtcs0XLjraLcX2tyP_bQXLuBvt7QGN7SRXzNW07yPT8IEw1ZBNSM5ZujdmlaEke8CYS6OQBA4A/s640/206-2016_0710_154437.jpg) |
A híd alatt mély szakadék tátong.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbeSlb9pLReFsXRfJitNJqHrvKHFE0vBXeDUpECnWTzLpNv1M6KM92Q46UYPip0KgL-CMEG8nEVqenXHOhNuVee28w5vrAnWA40RlwJcUBCVVElaChwKs9UH65zEVQ7ES_yEMgDMMFR8LP/s640/207-2016_0710_154510+%25281%2529.jpg) |
...én nem is mentem végig rajta |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNbvTDekv4_IUrnK1Qs-ZYcRhwJPEzpM8vHA689AFOhPJHdAfVzETrz7328bmUX8mj4_Rn-6mDaclewJUDC0OFvmO0LMKbPmeQaq9cQW2Urt9lmRqFnwiQ8XxjPxxrLBnvyLmXtXABTDT-/s640/2016_0710_154711.jpg) |
Feri végigment a hídon, ami kicsit imbolygott is közben.
Ez a kép a híd másik végéről készült, ahol jól látszik a felfüggesztő megoldás. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgKHYZULPd7i64kTbW7JUpGQ1iqaGZlMVKUMRN4zwoMO891ZM__Y80_clgvJ75h4Gr72j1omUXcO2YfPTFeyDzlyOpH8Vi7GypmzzdVbRVyyC89GL20li_MVJ4p6qvX2pLU9hMislu-IKQ-/s640/2016_0710_155304.JPG) |
Visszatérve.... |
Fantasztikus helyet találtatok. Irigykedve néztem minden részletét.
VálaszTörlésSokan talán nem is találják meg ezt a nagyon látványos helyet.
Itt van minden, nézni való, látni való. Ha nem tudnám általatok, alig
hinném el, hogy ez is a mi drága kis Hazánkban látható!
Nagyon ügyes feltalálók vagytok!
Köszönjük a képeket!
Köszönjük! Régen egy-kétszer jártunk már erre, de azóta itt is sok minden megváltozott...
Törlés