Dobogókő 700 m magasságával a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Gyönyörű kilátása és könnyű megközelítése miatt kedvelt kirándulóhely, ahol mindig sok turistával találkozhatunk.
A
Nagykilátótól nem messze található a Rezső-kilátót, ahonnan szintén pazar kilátás
tárul - a környező hegyekre és a Dunára - az idelátogató elé. Dobogókőn több Fénykapu is áll. Ezek Buda és Atilla kapuja, a Rám-kapu és a Thirring-körút elején álló, a táltosok építette kapu. A Siketek Mária kegyhelye előtti kikövezett forduló neve Szent István terasza. De ez utóbbi egy másik fejezetben lesz látható.
Egyesek szerint Dobogókő a Föld Szívcsakraközéppontja, misztikus központ.
A felvételek 2005. és 2014. között készültek, de nem időrendi sorrendben láthatóak.
A Rezső-kilátó
Tirts Rezső (1866. június 6-án született Szélaknán, és 1945. december
3-án halt meg Budapesten) a hazai turistamozgalom egyik fő alakja,
erdőtanácsos és szakíró, ő készítette az első turistaútjelzést a
Dobogókőre. A hegyre vezető Téry út mentén az ő emlékét őrzi a
Rezső-kilátó.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgXj_OrYLBxnxPi4a-zpGpDA-Wfn0-TgzFvuuPtn682Rl3nyErEMz_F8J60eGoUSRHov-9pyIfoVmhq5bOyB0w905hNjMzKhxT_ZGv23l8_ryT_6GKmOWEA1KUoWLda1k8afJ_ZeY4I0So/s1600/4-2012_0916_122710-pano.jpg) |
Panorámák a Rezső-kilátóból |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhN8BY2SlLt8zKCBLcqlFAIjfhstxIycQwfjXU4UozpwPsSk5gylJhi2CN-c0OTXL6cc277mP1CWFO-5z0ZO905LJl672ulHqQQY0zZub_TkjFG6s_zqpDb-Gns2mS0V7Za4U0IM1fyfgo/s1600/8-2008_0503_135618.JPG) |
A kilátóban táblán is láthatjuk a környező hegyeket |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJOVt_4CQKPQrcoMbCb7Fya3Qjr8o5sMCVsn9JilezzJ-OrVXPjcbd2hk714ieO_P2j_CbpjaMUZGcFiIPooTHHDb6iSrumBDxlBy9ck9NkB6xN62cEjTra7tHVUO_yOWII33AD6nMe28/s1600/1-2014_0816_121136+(1).JPG) |
Tirts Rezső emlékműve a kilátóban |
Fénykapu Atilla és Buda alakjával
Atilla és Buda kapuja a Rezső-kilátótól nem messze, a Dömös felé induló út elején található.
A rajta olvasható felirat:
HITÜNKET, MITOLÓGIÁNKAT MEGŐRIZZÜK, ERDŐBEN, FORRÁSOKNÁL RAGYOGÓ
NAPTÓL FÉNYES ISTENTUDÁSUNKAT MEGVALLJUK, NAGYBOLDOGASSZONYUNK
TISZTELETÉRE FÉNYKAPUT ÁLLÍTUNK SZÁZSZORSZÉP HAZÁNKBAN.
NIMRÓD NEMZETE, ATILLA, BUDA VÉREI, A TÁLTOS HAGYATÉK ŐRZŐI.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYXYqjgzZ_u8vtL1EkOXjiGpLkRDpQkeaP-Kp27Wp0zg7kqJgY_wLNj-t2BCxHo7jyGOEF4LyA2gwKN_nYegWVaXqPIPKn4OKCihWrN7cXefecmeXdNRg_4OSAnDMG5a4p_ZLLsj0Umpg/s1600/2005_0416_104132.JPG) |
A kapu még egy 2005-ös felvételen |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj3cl12nSZ_rCKtFZfro0pVsJQCz1e6P3Fkg8GKOybSjwJB23meE_g8fz3jUISDcEBKW0bEtwGd7A_Jcn4GfUman9-kCA2-QuEktLuDTZxJRyQfw6JlseOf5uR6vKnxAVpkvI1Jh7Kvgf0/s1600/2005_0416_104145+(1).JPG) |
Atilla alakja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiI1mW1q0CuOgOz_HnuE0Lmzaf1_itDerf71SdzlcgdGqA6uWbRm1UYZscrT4PoZF_Zn1pGpeKCd2onF_7WaojDic10X72S6iS1NjYC6Du_b5iX4dVauXPetRwEAMxMgKaLF1qshFV8Mso/s1600/2005_0416_104145.JPG) |
Buda alakja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcy5x0j6CizDXLmf8LCa7i_8JF-v6l-07pJKZZgWBf-R9HEWY221RN_XM53IZ7qvyBBl8xDqLE1ZAmDTTDiPwVx5bulFDfO4d9gDr7mtneQvsWN8QxlpQDu-c8c6e46b3_P9yYpmNO5ng/s1600/20040910-164301-d919-2.jpg) |
A Táltos iskola címere |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKMgAkwobZT-l1ZHQTZ7E8pMNIJg0lUnQSW4HtMwUSiGdsP1DWNw0T2D0i0reYc_AL2IoKQWdW7LsgxhTTDgv2uAU5EIHYf3oJi0jQYPQ4-j0r8X-b2EPRPALQ7ZzWMMkPwiVCxWyGVmY/s1600/2008_0503_105842.JPG) |
És egy 2008-as felvételen, ahol már mások a színek.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhfTgHIhWx9R1exySCFE8ky2HLFL34vQgwuJjQtfav-HWJ6evtl3a-rci4QeP0wAUGNsGq7ym7rkHlxYZO9Ezy_fC9tuqjy-j3IxWp4ry40wjwVHe77OWTTSDP1Y6s2kuePzk8efa86y9g/s1600/2008_0503_105944.JPG) |
A felirat |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhONQb-u_40OzYSk1EuWKVcFAJ3laECM4GAde0wanlg36HSvo44ycEKNIUvPFHPoJnKfH1UBabCvtcIiTmb1VmTnRHpcICDXwP11jrm3VcC1YCgxVUeQ-k73NfCG-s0Oh3FtN_Zz1VOxrw/s1600/2008_0503_110049.JPG) |
A kapu közelében álló kis Szűz Mária szobor |
A Szerkövek
A Szerkövek szintén Dobogókő közelében, a Dömös felé vezető turistaút mentén találhatóak. Atilla és Buda fénykapuján áthaladva jutunk el hozzá.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh8UfAM8lBQTc4XJgYjZ9NVTqmzTxNGmxiKPYWJDVoC3BImWrTOmTmyzLXv-HnF9IbRjup8-X8sg8-CnfCNeI8Y8wFxxEOR6WuhxvllovWGfc3et8e-lv_Hu3OrOmbuKBMq0Q1cMjuib7s/s1600/1-2005_0416_113658.JPG) |
A szanaszét "szóródott" szerkövek.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiIItAGgSPwpindOtoZjFfBZNlv2MoQPOaVkGVJ_ODxoKrX2XqSXbM06GlGCD1xTjViDmuj4JBTsI_qDwMrOqdspSg4oAizyJLt92ToRbx2bGYhuU7AGbHcmnWE6noJCbv_Gh5aZFfV4xI/s1600/15-2005_0416_114455.JPG) |
Kilátás a Rám-hegy felé |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgKDsFqKH1a4gvUTRbsVluNT0-vWTqUqYclG_nYcnlvHVr4t2n_u-4yn6LM5xJnMxpHKWYRS9UsEPwilRoJED1ul3G319ZwbSki7j0LHpqtAzG05wbPK5JnakeSdSS3dfYRvzGHA241gio/s1600/30-2005_0416_115302.JPG) |
Hű de kicsi vagyok! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgsCllshnIP-eKcGStVayrRxbJHettCzWWCPEMm_Hmj4ifhkqg9PzH__GnIF8oX355mp0QO5wMwf7Bxj84E9rnOanc1sUyUI4g-sOEjIcqWS5X4pl7tB9CIhBJYmRry6Jc4JZyoO8CWQpk/s1600/65-2008_0503_112839.JPG) |
Kilátás ismét a Rám-hegyre, de már szép, zöldellő környezetben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2buI0LjYNgKrqzE-t_wMQ1WxFzk2NstJhjQUj-3g7fMrGdjKZJwCSCQXoNCmJMVdJHbpCavtCCd5SUjLcIxawpvEDF2ls67sFlxwYh0ooNkR3ug2UZzAU3_ek2VpFrDBFhmVzUI0x4Os/s1600/67-2008_0503_121329.JPG) |
Kilátás a Vadálló-kövekre.... |
A Rám-hegyre vezető úton álló Fénykapu, a Rám-kapu
A kaputól ösvény vezet fel a Rám-hegyre, és a Ferenczy-sziklához.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5s5ijQMAPPOO5k6Kts29vke2rIhp9JQyE31zyTMTeHwvrlC_k3peVqxViO2mdXrHqnhk_P7mo7QEDDh0Sk9mnrx40wT2OxWkIQn12dJtv-t4fF1ATGQ4e3VckMrfUMWxNqflmGHYEmk4/s1600/2005_0416_100007-hunyor.JPG) |
A tavasz egyik szép virága, a hunyor |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgC5vC2UutUbyJ_N7o1fn2X9Qek7YM4WWqt0jCQAUtUD-zclIiesQaO8XJpdsa9rj2Xu_LjDdPpY5RDuIlj_UMpw_hi8thqRYWVc9TAlBQpM1wJPNE4oXF3vbsf-4-shazYYvR10Iohpbs/s1600/2005_0416_121955.JPG) |
Útjelzőtábla |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1JrWIz656zXwpkfGHdmjtxdWiWE5oxFeZPOu75jUwCFYjYxQKo7hw5tWZ3hf4zpzH9tL3O_WkDx7dVdTL_X9HoIi-ZK695GVm7QWMPxQslU05rwsZ69vemAVGQOzhvikEFBjIW8YnQ7Q/s1600/2005_0416_122504.JPG) |
A Fénykapu |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1qRymy6SF9E9xAs2TmyBZh8wg6QrNRAZigMRQazQ-B5UKEnli_B5yyhGES5_AivBoJHrtmNuV5Zn61W9Rwtw4GxPzWyNOP81n_fjd2VU9bIFVrvQIOX2Bm7WZSIaQ-EIM67X86SUwlGM/s1600/2005_0416_122609.JPG) |
A kapu egyik félfája |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjog7rQmpQRz5O8rf0jAuDwcDBSbaj8gypsG1WsdQdCR0gJe_FQA814mtEv2frygGls5civEmcc2ud-RVkTNq93XeLX_SeY9giM2SJFqUYgfgb-6fHsvXmL99EDsnAy907pB66b87Zt9jo/s1600/2008_0503_120014.JPG) |
A kapu másik oldala |
A Rám-hegy
Egyesek szerint a Rám-hegy tetején van Föld Anyácskánk szív csokra, szív csakrája, és aki
Szent ünnepeken látogat ide, csodálatos megújulásban lesz része.
Ez egy energia belépési pont Földünk teste és a kozmosz között.
Így tehát, a Rám-hegyen található Ferenczy-szikla sokak szerint a Föld Szívcsakraközéppontja, és sokan különös kisugárzást tulajdonítanak neki, illetve erőt merítenek belőle.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiZisg8c7N9xSdcldHcmBee4EZszdTHznSLVqrToqKaqJ51SLhftlhl6tgPWDdGURmJjIxj2ij0iSrsF4YYuA4LAd96Xd8JUtGTMtF90Wo612CnP341oCjBaNSOl-UqHaR3FL8bJUi4XIk/s1600/1-2008_0503_140039.JPG) |
A Rám szikla a távolból, a Rezső-kilátóból nézve... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhsD24VDlEKUnqujMnsGYxfO3SrkmszCRwV8D7PDt7UOzlRmqbtG0mB80-V1Tkplq97yrwOAHEChBgqjJQKwIbwMYyRbD_WU7CKl8a2BqIyGMfrYc2S9Ggjx7xPgvjn5t_r0SXkGKzQaa0/s1600/1-2008_0503_140149.JPG) |
Még jobban ráközelítve.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhaWCMeUTmPpt8_W9OXSNU__uIoxLzqQbiFrblf-tkZQGMu3B8kbI2AY_9VE_fnMrEAec2SnhOcX1VZC2YEHj-GebwU7ey6taCMhc7rPPMi2bpmrjVBE4pTV5OQycbSaFGRzJPum5_qA60/s1600/2-2005_0416_123204.JPG) |
...és már a Rám-szikla tetején |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0rn3IgqAWlDX0aHfJooRduASG91KKcV_GLszBV_jgYus_bKY0UcFVZWJBzyaon2h0uVio8OMoLUyDyAz85oYh7-eAx2B47YfRp1gf8PVmD4flgzSR9XFgG47WJVgsISEnfyYGjQ4OfRg/s1600/2005_0416_123552.JPG) |
Kutyatejek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimQgHlce5qHLpyGMydOqppvMO6vPh1p5F8atenq-lcakkqUXNb7r8-ssVK8BSloeMrBsmUnhjP2dqs0Dnx7Zgz4AtGFCaq8neHr7Ye1Rp3y-9yCy7HCu3rHQ2FoDHde4h129lBMF4U9Fo/s1600/2005_0416_123937.JPG) |
A "Dobogó" kő - a Ferenczy szikla |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGc8kjeiEwo4sG-yzAJLZREwjgPDtAbTWmytG15qvWC_NomZARWPgSNyqIB4Bk5c202hhAZeTtQX80kLPaE7QjxfeG-zoTHgMyzhuRRMlThrD-Rk9p2D5VPVhn-E4QWtWa2rpzgROpQ7A/s1600/2005_0416_124010.JPG) |
A szikla kicsit közelebbről.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiumjacHZYtFehFN0jkkHaAJqWQpE1OS6LOwZIaB5SNt5ziIbfzyg6Vci2V0i3d7FtxtQkFfaV9OfM7IVgD_F4tCUcu5Ob8927NahbN5kC_ykjHNCTuV90KoQ3wuU5ZBy5Vs67nVa1paHM/s1600/2005_0416_124144.JPG) |
....és a környező hegyekkel |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjo2sgc_uOO7ss3ROyR7WAwEibYEj8UqFFFSiqMlMGsUbaHwrD8RamPibxeJ2DwuKpHMSmHYT2F7CK2u-rymPzxaB1mi9zpCFo1EAs3XsZSLrUAwdhYV3W1dfd25sWOChyphenhyphenIIZcccKB5-OY/s1600/2005_0416_124656.JPG) |
Visszafelé még egy felvétel a sziklákról |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhHacGF8hVvShUjprcSA4-suhBXxhpdc8HHFvYPbWk0Rv5ugmQfswNFUgeQDz-CULxTij74HqOUH80gYkjjUJHd69oV_7M1xuMB7W2ruE-ytz2NttutAeOBv1Tdleud9t3ZrX7KaS3XGXA/s1600/2005_0416_131533.JPG) |
Séta az erdőben a visszaúton. Ha itt tovább megyünk, elérünk a Rám-szakadékhoz. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYhZRfWP27l6OtS5NcjtXXXdGZDXjvH4qf5EED28wxxattu-LGw3wql2IYbSWFyKll2p6y1-pMpC35b8WrCaugDMfgZYUW1XdY_djzYwhrkTF_zvkWZMEkLuR-Rbd_Wlq0K-p_C6oLAMQ/s1600/2005_0416_144334-lila.JPG) |
Búcsúzóul egy szépen virágzó tavaszi lednek |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése