Dobogókő kereken 700 méterével a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, kedvelt kirándulóhely. Sokszor jártunk már itt, de minden alkalommal találunk valami újat, érdekeset. Bizonyára mások is így vannak ezzel, mert itt mindig nagy a tömeg. Annak ellenére, hogy már többször voltunk itt, a Turistamúzeumot csak most először tudtuk megnézni, valahogy eddig kimaradt, vagy zárva volt a múzeum.
Ide az autós "turisták" is könnyen fel tudnak jönni, de mi mindig a Két-bükkfa-nyeregtől szoktunk felgyalogolni.
A felvételek az úgynevezett Nagykilátóból és a régi fa menedékházban látható kiállításról 2014. augusztusában készültek, a kő menedékházról és a mellette lévő szobrokról, emlékművekről pedig vegyesen, 2005. és 2008. tavaszán, illetve 2014. augusztusában.
A Báró Eötvös Loránd Menedékház és környéke
Dobogókő tetején 1897-ben épült meg a a Pfinn József által tervezett
kétszobás, 10-14 személy befogadására alkalmas faház, amelyet 1898.
június 5-én avattak fel.
A hely népszerűsége miatt hamarosan szükségessé vált a bővítés, ezért 1905–1906-ban új
menedékházat építettek. A kőből épült, egyemeletes, 42 személy
befogadására alkalmas turistaházat 1906. június 3-án adták át, melyet azóta tovább bővítettek.
 |
| A Báró Eötvös Loránd Menedékház 1906-ban átadott emeletes kőépülete |
 |
| Szépen nyíltak a virágok a menedékház teraszán |
 |
| Közelebbi felvétel a homlokzatról |
 |
| Fő a bográcsgulyás.... |
 |
| ...és a babgulyás a menedékház előtt |
 |
| A menedékház egy régebbi, kora tavaszi felvételen, amikor még nem takarják a fák lombjai az épületet. |
 |
Nagy királyaink emlékoszlopa a Lobogótartó című monumentális alkotás, mely Farkaslaki Jakab György, székely származású fafaragómester munkája. A kivételes alkotás egy hatalmas, 8 méter hosszú, vastag öreg tölgyfa testéből kifaragott körrelief. |
 |
| További felvételek az emlékoszlopról, egy tavaszi kirándulás alkalmával |
 |
| Az oszlop teteje - Mária Magyarok Nagyasszonya |
 |
| Szent István |
 |
| Könyves Kálmán és Kun László |
 |
| Szent László |
 |
| Vak Béla |
 |
| IV. Béla |
 |
| Könyves Kálmán |
 |
| Hunyadi Mátyás |
 |
| Nagy Lajos |
 |
| Az oszlop talapzatán található feliratok... |
 |
| Kút a menedékház előtt, érdekes faragással.... |
 |
| I. Világháborús emlékmű |
 |
| A II. Világháborúban meghalt természetjárók emléktáblája |
 |
| A Magyar Turista Egyesület emléktáblája |
 |
| Dr. Téry Ödön emléktáblája |
 |
| És közelebbi felvételek róla.... |
 |
| A Nagykilátó a menedékház közelében |
 |
| Földrajzi adatok Dobogókőről, a kilátó mellett (2014. augusztusában sajnos már nem volt ott) |
 |
| Térkép a kilátó korlátján - a hegyek, melyek innen láthatóak |
 |
| A kilátás |
 |
| Kicsit jobban ráközelítve a Dunára |
 |
| A teljes panoráma |
 |
| A Duna túlpartján már a Börzsöny található |
 |
| Közelebbi hegyek |
 |
| Ismét szemben a Börzsöny |
 |
| A kép közepén világos szikla már a Rám-hegy csúcsa |
 |
| Feri a kilátóban.... |
 |
| ...és jómagam |
Turistamúzeum
A kis fából készült menedékház, melyben ma Turistamúzeum működik. Benne sok érdekességet láthat az idelátogató. Többek között régi fényképek, turistafelszerelések és egyéb relikviák.
 |
| A menedékház, amiben a múzeum működik |
 |
| A múzeum nagyobbik terme |
 |
| A Magyar Turista Egyesület zászlója |
 |
| A zászló másik oldala |
 |
| Egy turistabakancs |
 |
| Térképek |
 |
| Benedek Elek ex-libris |
 |
| Régi fényképek - a Mátra-torony a Kékes-tetőn |
 |
| A BBTE sícsapata 1895-ben |
 |
| A Szilézia ház és környéke a Tátrában |
 |
| Téry Ödön (pipával) vidám társaságban a Szittnyán |
 |
| Turistatársaság a Lomnici-csúcson 1864-ben |
 |
| Báró Eötvös Loránd fiatal korában |
 |
| Báró Eötvös Loránd idős korában |
 |
| A Kárpát-medence térképe |
 |
| Turista bélyegzők |
 |
| Ismét egy bakancs - már a kisebbik teremben |
 |
| Szűz Mária szobor |
 |
| Ez ma is érvényes - bár nem mindenki tartja be |
 |
| Vendégkönyv 1906-ból |
Éva írta
VálaszTörlésKöszönjük Dobogókő és környékének bemutatását.
Nagyon tetszenek a panoráma-képek.
Szuper!
VálaszTörlésKöszönjük mindkettőtöknek!
VálaszTörlés