a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2014. március 4., kedd

Kirándulás a Pilis-tető oldalában lévő Vaskapu-sziklához


A Vaskapu-szikla a Pilisben, a Pilis-tető keleti, meredeken leszakadó oldalában áll, a Vaskapu-szurdok felső végében, a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként. Már messziről is jól kivehető a Pilisszentkeresztről északra vezető turistaútról. Közel egymáshoz két, boltíves, kapuszerű képződményt csodálhatunk meg. A nagyobbik kapu feletti tábla Zsigmondy Emil (Bécs, 1861. augusztus 11. - Meije, Dauphiné-Alpok, 1885. augusztus 6.) emlékét őrzi, aki száznál több háromezer méter feletti csúcsot mászott meg az Alpokban, és kötélszakadás miatti balesetben lelte halálát. A Vaskapun 1929-ben elhelyezett emléktábláját minden évben kegyeleti túra keretében koszorúzzák meg a magyar hegymászók.

Mi három alkalommal jártunk itt, kétszer 2008-ban és egyszer 2009-ben. Mindháromszor Pilisszentkereszt felől közelítettük meg a sziklát.


2008. áprilisi kirándulás a Vaskapuhoz

Az útról nézve ennyi látszik a sziklából

Útközben - egy szép kis rigó

Tavaszi kankalin


Már az erdőben

Feljárat a Vaskapu-szurdokból a sziklához

Ez a fa jelzi, hogy itt kel felkanyarodni

A Vaskapu-szikla mindkét nyílása a fák rejtekében, a szurdokból nézve

A Vaskapu-szikla nagyobbik kapuja....


A méretek jól érzékelhetőek






Egy üreg a kapu melletti sziklában

Zsigmondy Emil emléktáblája

Ez a kisebbik kapu





A szikla teteje

Ha a Vaskaputól tovább indulunk felfelé, ezek a sziklák mentén feljutunk a Pilis-tetőre


Végül két látkép Pilisszentkeresztről...



2008. és 2009. őszi kirándulások a Vaskapuhoz

A szikla őszi színekben



Az út mentén még szedtünk csipkebogyót is....

... de egy csapat kecskével is találkoztunk












A lomb nélküli erdőben jobban kirajzolódott a szikla alakja



Már a szikla másik oldala

Ismét a nagy kapu alatt...

Kicsit fázósan

A Komarnicki Gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület tagjai minden év
szeptember utolsó vasárnapján, déli 12 órakor megkoszorúzzák ezt az emléktáblát,
így emlékezve az elhunyt hegymászókra.

A Kegyeleti Emléktúra 2009. szeptember 27-én volt,
mi véletlenül jártunk itt pont ekkor



A kisebbik kapu....


Továbbhaladva a hegyen...

...nagyon szép őszi kikericsekre bukkantunk






2 megjegyzés:

  1. Éva írta.............

    Köszönjük a beszámolót. Irigylésre méltóak!
    Ide is érdemes volt felmenni. Fantasztikusak ezek a Vaskapu-szikla képei.
    A kecskék se rosszak. A virágok kellemessé tették a kirándulást
    úy gondolom. További sikeres utakat kívánok

    VálaszTörlés