A
Nógrádi várban tett sétánk után még egy kicsit barangoltunk a környéken, és megmásztuk Drégely várát is, melyet 1274 és 1285 közt a Hunt-Pázmán nemzetség Bozóki ága építtetett.
A Drégelypalánk és Nagyoroszi községek között álló vár egy 444 m magasan álló vulkanikus kúpra épült. Mi Drégelypalánk felől közelítettük meg, már a falutól vezet a jelzett út, a piros kereszt. Az erdőbe beérve még egy darabig haladhatunk gépkocsival, egy jelzett parkolóban lehet parkolni, de kicsit távolabb, a "Drégelyvár Nomád Tábor"-hoz elkanyarodó út aljában is hagyhatjuk a kocsit. A parkolótól a várig a szintkülönbség kb. 280 m. Majd a Schaffer-kúttól már csak gyalogosan kapaszkodhatunk fel a hegyre, ahol még ihatunk egy jót a forrás hideg vizéből, mielőtt nekivágunk a hegynek, és elolvashatjuk az itt álló tábla szövegét is.
Ebből az első bekezdés:
"....E falak közt vívta dicső honvédő harcát Szondi György várkapitány és maroknyi csapata a több ezres török túlerővel szemben 1552-ben. Halálukkal és hősi helytállásukkal példát adtak nem csak saját koruk, de a mai kor emberének is....."
De azt is hirdeti a tábla, hogy a vár a Nemzeti Örökség része, és hogy területén régészeti feltárás és állagmegóvás jelenleg is folyik, ezért balesetveszélyes, és mindenki csak saját felelősségére léphet be. Mi ebből semmit nem vettünk észre, mármint a balesetveszélyből. Ott tartózkodásunk idején is többen voltak fent.
A felvételek 2012. augusztus 20-án készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigq2RY_osoo3AKs0kdqYNvDN3hIRray3HpLvQkGeemJcuQJ8grJOBAoZbjAPZl-Q3Gow74qI3Pqa6z0EKxY49aHuZaba1Pai_FqWljI27Ps5kAxIyCuJtrE0Zcw9vZG1lxwo53PN-lMzQ2/s1600/1-2012_0820_150102.jpg) |
A vár egyik bejárati oldala, mi innen mentünk be |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgid5wOEVVbBJrT85O2M-rdlDFW64EQLgtrmxL1mPvn2FurkjjOqz6ebPHv4Oe_PQQnsQupXQ57fwLcJIicx4bcT432oXZ0xVZyG4tNOCi5fVjP9T461zRaPuWmU_X-2WCOZTT-HarBmH_G/s1600/2-2012_0820_150012.jpg) |
A várvédőknek emelt emlékmű a vár előtt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh62sBsRb62hmWkel5BuCoM3v1_5hOcu41a-uKLmPTAMMdMTWTZxCQr8ec8dPT35GoXLLff6-Fm7-l9_K-wiNLzY2jd3yn-GM25Yv4yqpYI5L8G2-i67LH2wAwCcaejv23aTOX63BS37Ag/s1600/3-2012_0820_150148.jpg) |
A mögöttem lévő alagútszerű átjárón juthatunk be a várba |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgKG7_uT1QP6EpY1C1Iwy6-8Uy40uegMDYrvr1w8uYK5k3OS2VwpXriLHV93pcMOXcPbA4QTjHiYmvbcaVQQwDX2OgnLPNCRDQpVQc4eoUO0JVRF-9dgoTkL2-5i5f-IOQ7-i2siNKApCx6/s1600/5-2012_0820_150238.jpg) |
A feljáró |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6WQW2R_j5CD5V_XDpEgQu9Mzjc4zP3bWiOn9GqU5f3V2ORDddyIbZiZ9ZkhS2vR9Q-gbDkgYpgB_lgeyQL3Tp3fuY5SATtbn4Xne9FUFKecb-LQyy88Y7NHBFWvP2fuYiRzaeR3P8So0/s1600/8-2012_0820_150405.jpg) |
Jobb oldalt, lent, külső várfalmaradványok látszanak |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmn0ZC4VY2laluLt73HU-kV-b5O72ig6wRuPMZa3CL9z_3Wts4AN5hn81pXT3loghafJh6AM7eERXvMM-iPqSgyP-PVRAmpoWEDzjBc6OkDIaC626tfMUc9hBbKA_EVsm13Srq9fRwMgqP/s1600/9-2012_0820_150437.jpg) |
Újabb lépcsősor, ami a várudvarba vezet |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbySj_8zCjsWG8lJcX8GfHThF1bvUfG6N74oRJiNxcBfqnbHH-CLiArGnZ6yJDR-yCkQNd2NwaFO9qsKML4Wzhx7ohm2lp8wmBhno8CLTM3omgMWYwihXqXbJEVZXCZ-6CpmnS4Edq18g/s1600/13-2012_0820_150649.jpg) |
Kilátás a várból |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgtyR4iBxs7pBemT_UuBdgndRyFzX-K6TQkp8EJD2Zx9wy5tA0y4lNpMGcNdtCW3Hx31diLc7V4Aoab1nfVXL3k0xGnfCBwo0Wd0Yt1KelYK4eIyC23DCdSB85CiGR52cYFCS8dceuj0MIJ/s1600/15-2012_0820_150822.jpg) |
Feltárt, felújított falmaradványok |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0FFwvjInOu2dJh0nphufFeFOX5jiEC3pUWfDSam0evpqD3TO947ARsBj5EpJqmaGwEbTCTAQPJMeH0cwyKMOFHuYrgz3oW5JHH9v9bZ7TT7TEaC_08rN9XF2_s5IW-Pvl81PWzqYq4v8/s1600/18-2012_0820_150706-pano.jpg) |
Panoráma a várból (kattintással nagyobb méretű lesz) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiT0vZJyn4ohK5XbYm438wBmwihvNYkMBj0jP_VJr5GUJX4eCgMkfNmIlsnIASP48ziCaFZ6Ppr9I5sMEMkfKjIfUSLLnKd9cCqoQdLCxfYxOxeq_n_wxBlamlBxmp7BEldzYc40ZdqCLYr/s1600/19-2012_0820_150845.jpg) |
Az alsóbb szinten egy bástyamaradvány |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQdojIwoiNcidLKY_Cke1p2MNlcvD3bt_NcYw0cvIDeL72Xz7B46ljZR-ry6QaOysoIN_6-DwWgykjFaSLazodkbVY0ZnqyW2Hr2tz9ygWS1uZpFd-ZQF8ScC5hB6Io0IFDJYTjDWg2Ck/s1600/22-2012_0820_151039.jpg) |
A várfalakkal övezett udvar, ami régen valószínű maga a várépület volt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQzSx5sBSAIg5E9aKr94WshJASmR8DFJRkkorFDg7dxMtLxk3ei8CNk6h6EtPigTAsMmnfZUa7gdi-f8q3uMDFLi0-1xtY4ADhuLpbMQXqHf3xQ32Ap_pPIU19kJJYSc8z2se3eq9TkZ0N/s1600/24-2012_0820_151118.jpg) |
Kis zászló a "várudvarban" |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheiVIHsGifVTL-jgVquUtfCCyr4M_2cwHfQvvDwWDv0-WG9tJ-8Uch688iU3XFF3vFDUka6-zhQWfHGHvyQpZ-SfsqblfjzGENJBGr0E_Lcn3VWJFg59VwKeqfDdId2BbmDjOuF_nbLdt1/s1600/28-2012_0820_151258.jpg) |
A széles falak |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIKtbqSunQAlnJyWhWR9dJ2a4CBhYTN7xqljNQ7zZ8WsixGmsaQtDoQa0_fVBTqo3zklp8clWPY3g3p5RAjbTgfhhDqkjfmbkPPs4KrZdkP4MinR2Fr6ef6oZFWrv_M-PKEAMdcL2qrSmT/s1600/29-2012_0820_151425.jpg) |
Bal oldalt az alsóbb szint, ide is le lehet menni |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhlGLOLSLjyTh_u4RE9l2-57dw4cLebols8c-4ZL31GCIDhzxd8uCtM9_8dIvWgTG13RATjKg4lFkPqpKGtv-DdE1BcO3VLOVQWKxJ4SfTzv8PHsP9WPTL2evFA4w0e33UKlVdT05x40zQ/s1600/33-2012_0820_151632.jpg) |
Drégelypalánk a várból |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_5ENNqBqjhq0wIvJnQtWiDLCm-puChs6uPVYJX45MulM-6p2Roqu_8M-F5ImVXWIUj9tzzZr4fp1pO0u73IYZkzMiWSnsVESTqViBBhVMg5mJgtnRBWdIJ8Vq2BDs4eD1gPgbG2AxQ_uw/s1600/36-2012_0820_152048.jpg) |
Ablakok, melyek valószínű még az eredeti formájukat őrzik |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCcrJca6CYCfkZZx1ZR9oHcEuqF6BnGerlFg2N9C5D5a7ZxRVipH02mR-wRekCIzCCQAcCWxfKwrw5fDMOSCMUJwncJouKTH3q5wQVsHSCHy3Pn3-jNrqZQeQuUofK00JmDscpjFZOPEGQ/s1600/40-2012_0820_152556.jpg) |
Kopjafa a vár másik bejárati oldalánál |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjt7dWFvk86xYzPGo2e4LAojnvOq8ovYUzCQSuboMpso5d-xI1nDyCMZsD2a7ZAEs7Yh23jkq-SmcJdVmvuIRLNDiKp47nLFu7gh2svhCio_iN2oTnC9nvRt7iVUM08CwsH3iNX68Ra3VDd/s1600/41-2012_0820_152619.jpg) |
A vár látképe a kopjafa mellől |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi6z0bkuGJhb6WLFI4Y6eWx-6XNQiJIGl6nA9vM1xxBuvyURw8EswsMW-UoDRdtwlLiajijJhIBhAOX676Sv-l1yqpDuDqXZT-0SCwkWfkP9PoxD-5pkkTg2cbogLAYYxLJl6EFj02sNrQA/s1600/44-2012_0820_152830.jpg) |
Bástya maradvány |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgiGc9EOAcHmkHgJilcpDoVAqlCa1rJuL6XgwJfVJaBlHVaeX0a5Fv70SNLj-lS2TtXoCix9o36zM0o5TDjgya9Ow8JpOFFb44WjMDel2A4Mjq8Avx3SsQpHEfNdLfGC0VxxEi6GGkCSwYW/s1600/46-2012_0820_152947.jpg) |
A vár kívülről, alulnézetből |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdm1d6j0Wb8evlNmlARA-WIqWXNnSbeTrOZA6rVA2ZalaiKGzMTUXDgwpgPN7mdRVTzXy_8QW_8lTRmtt9rkclQwn_Av-W4feBUMSZ68AMLb9_MAGvBsN2EaHXCW2tf9CjZQTp-Juyp9w/s1600/47-2012_0820_153002.jpg) |
És kicsit távolabbról.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEixJ_X7rQ_A4MRvtHsmeSTNq_d8Whc8VtEXvaza18C_Q6pQi_hWFvWiJ0ZVbWASUXoIxAO4GHqzdwnViLNH0YTFNjoXqQscHY04rRMqlk2jDN3-uyOcFRu537RsN4AlJtred9Uw0LHPxig/s1600/49-2012_0820_153127.jpg) |
Leírás a vár elestéről, valamint az azt hősiesen védő Szondi Györgyről és vitézeiről
(kattintással olvasható méretű lesz a kép, érdemes elolvasni) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM4v_DxJ6Nh0TnHWGjXdUWs2m8ZFAy5-6t2DOUZg7apn8m3j8PEkxRmtfCv74M4-j-Gx8eW-jORLWVyJPQx6rqKCUFUrAlUUrTKSDIbNZR-hgqVVQmAw1iju6tEBRj8MkHtFLGM5Rp_BI/s1600/2012_0820_140044.jpg) |
A Schaffer-kút, innen kell balra felkanyarodni a várhoz. A tábla leírása szerint kb. 40 perc, nekünk több volt. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzBAUfIjDg6Po8HxhQubD7IkI7DxFhGvIVzb5ybZ8ZzZd2mfd4FawhYIzNGDKKA8uzGeOijJAxilclfNiAvzDh-2dl5Yb1bdR1rcGvsF8zY2ahTKAwuE-4f-S1B2w672uujoGVQfFbwM0/s1600/2012_0820_135540.jpg) |
A kútnál álló tábla (kattintással olvasható méretű lesz) |
VálaszTörlésÉva írta
Hát igen! Csak reméljük, hogy akadnának ma is Szondy Györgyök,
akik életük árával is megvédnék a
"várat"!
Isten nyugosztalja őket! Mi pedig
fejethajtunk előttük!
Tudtam erről a várról, elég közel van mihozzánk, de sokkal rosszabb állapotúnak gondoltam. Jó, hogy annyi fele jártok, s meg is osztod tapasztalataidat, sok ötletet kapok így!
VálaszTörlés