a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2020. július 17., péntek

Kirándulás a Nagy- és a Kis-Hárs-hegyen a Kaán Károly- és Makovecz Imre-kilátónál, valamint a Budaszentlőrinci Pálos kolostor romjainál


Egyszer már jártunk itt, még 2017. májusában, akkor is szép kirándulás volt itt a Budai-hegyekben, úgy mint most.

Mindkét kilátót és a Bátori-barlangot is a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától kiindulva, a sárga sáv turistajelzés mentén közelíthetjük meg. Itt parkoltunk, és a sárga jelzés mentén egy körutat tettünk. Először a Nagy-Hárs-hegyen álló Kaán Károly-kilátóba mentünk fel, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik Budára és a környező hegyekre. Ezután elhaladtunk a barlang mellett, majd a Kis-Hárs-hegyet jártuk végig. Az itt álló Makovecz Imre-kilátó most már felújítva várja a túristákat, mert legutóbbi ittjártunkkor még le volt zárva, nem lehet felmenni rá.
A kirándulás végén még a Szépjuhászné megálló közelében lévő Budaszentlőrinci Pálos kolostor romjai között is tettünk egy rövid sétát.

A felvételek 2020. július 5-én készültek.


A Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly-kilátó

A Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegy tetején, 454 méterre a tengerszint felett helyezkedik el. A környék a kirándulók egyik kedvenc célpontja, hisz gyönyörű körpanoráma tárul a kilátó tetejéről.
A jelenlegi kilátó helyén korábban fából épült kilátó állt. Az építményt azonban elhanyagolták, és összedőlt. A régi kilátó helyére épült Kaán Károly-kilátó alapzata kőből készült. Az erre épített szintek és a kilátó lépcsői fából vannak. A kilátó egész éven át éjjel-nappal látogatható.
A névadó Kaán Károly (1887–1940) erdőmérnök végzettségű volt. Nevéhez fűződik az erdők népjóléti szerepének törvényi szintű elismertetése és több olyan intézkedés, amely a természet értékeinek védelmét szolgálta.

Egy kis pihenő útközben a Nagy-Hárs-hegy felé...





Megérkeztünk a Kaán Károly-kilátóhoz...


Emléktábla a kilátó falán

A kilátó másik oldala - velem

Panoráma fentről...


Háttérben a Hármashatár-hegy látszik

Távolban a Duna....

...és a Parlament




A János-hegy....

...és ráközelítve a rajta álló Erzsébet-kilátóra


A Bátori-barlang 

A Bátori-barlangot a Kaán Károly-kilátó közelében találjuk, mely a nagyközönség előtt egy lezárt, nehezen járható, több ágból és aknából álló barlang. Bejárata 440 méterre a tengerszint felett nyílik. Hasonlóan a Budai-hegység barlangjainak többségéhez, járatait a hegy belsejéből a repedések mentén felszínre törő hévizek alakították ki. A barlang mélyebb járatait bámulatos szépségű, különböző színű kristályok, úgynevezett borsókő díszíti.
A barlang névadója a XV. században remeteként itt élő Bátori László pálos szerzetes volt, akinek nevéhez az első magyar nyelvű bibliamagyarázatok és szentek életéről szóló írások fűződnek. Bátorit később boldoggá avatták.

Feri mögött a barlang bejárata....

....és közelebbről

Bekukucskálva az ajtó nyílásán

A barlang emléktáblája

A barlang kicsit messzebbről nézve...

...és a környéke....

...egy kisebb barlang nyílása alatta...




A Kis-Hárs-hegyi Makovecz Imre-kilátó

A Gyermekvasút vonalától alig száz méterre, a Kis-Hárs-hegy tetején, 362 méteres tengerszint feletti magasságban, egy kisebb erdei tisztáson fából épült kilátó található.
A kis-hárs-hegyi kilátóból körpanoráma nyílik Buda északi részére, a budapesti Belvárosra, a Várhegy és a Citadella felé.
A kilátót az 1970-es években létesítette az egykori Pilisi Állami Parkerdőgazdaság. Tervezője Makovecz Imre volt.

Tovább a Kis-Hárs-hegy felé

A kilátó....




Kilátás a kilátóból....




Információs tábla a kilátó mellett


A Budaszentlőrinci Pálos kolostor romjai

A kolostor a XIV. században épült. A pálos rend alapítója Boldog Özséb, esztergomi kanonok volt. A Pilis remetéit ő telepítette az első kolostorukba, a klastrompusztaiba. Az 1300-as esztendő nagy változásokat hozott a rend életében: Lőrinc, pálos rendi szerzetes elhatározta, hogy a budai hegyekben egy monostort építtet. 1301-ben meg is kezdődtek a Szent Lőrinc kolostor építési  munkálatai a mai Szépjuhászné-nyeregben. Később Budaszentlőrincnek nevezték el a falut, ahol a kolostor állt. Az építkezést Lőrinc, a rend vezetője irányította. 1304-ben már itt tartották a pilisi Szentkereszt helyett a rendi nagykáptalant, tehát az épületek nagy része ekkor már állhatott. A kolostort Károly Róbert, és később Nagy Lajos adományai virágoztatták fel. Budaszentlőrinc a rend nemzeti és nemzetközi központja volt évszázadokon át.

Séta a romok között....










3 megjegyzés:

  1. Kedves Katalin!
    Nagyon tetszenek az írásaid, a történelmi hátterek is érdekesek. A fotók inspirálnak arra, hogy azonnal nekivágjak egy-egy útnak. 30 éve nem túráztam, most kezdtem újra. Remek ötleteket merítek majd Tőled. Köszönöm. Ezt a körsétát szombaton tettem meg, igaz visszafelé. Egyedül azt bántam, hogy a kőbányát nem találtam, de majd legközelebb.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Katalin!
    Nagyon tetszik a blogod. 30 éve nem túráztam, most kezdtem el újra. Fantasztikus ötleteket kapok tőled, a képek is nagyon szépek, inspirálók, hogy azonnal útra keljen az ember. Ezt a túrát szombaton tettem meg,csak visszafelé. Egy dolgot sajnálok, hogy a kőbányát nem találtam meg, mert nem mertem letérni a turista útról(hiába, az újrakezdők bátortalansága)de majd legközelebb. További sok egészséget kívánok és sok kirándulást! Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marcsi, köszönöm a hozzászólásaidat, és örülök, hogy a blogom meghozta a régi kirándulási kedvedet! Szép utakat kívánok, jó egészséggel!

      Törlés