a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2012. október 3., szerda

Pomázi séta - I.


Pomáz több szempontból is kedves a számomra, itt éltek a Nagyszüleim, itt született Édesapám...  De gyönyörű fekvése és csodálatos tájai miatt is nagyon szeretem, jó kiindulópontja különböző kirándulásoknak, túráknak. A pomázi séta alkalmával most ellátogatunk a Teleki-Wattay kastélyba, megnézzük a templomokat, a világháborús emlékművet, Honalapítási emlékművet, a Kő-hegy látképét, és megcsodálhatjuk a város panorámáját a település felett lévő Magyar Várból....

A felvételek 2006. és 2012. között készültek.


A Teleki-Wattay kastély

Édesapám a kastély szomszédságában lakott és együtt járt elemi iskolába a kastély akkori tulajdonosának fiával. Többször járt a kastélyban, amikor együtt játszottak a gróf úr Gábor nevű kisfiával. A családtól a II. világháború után vették el a kastélyt, a szocializmus idején gyermek javító-nevelő intézetként működött, állapota leromlott. Felújítása csak 2004 - 2007 között történt meg. Jelenleg kastélyszállóként működik, étteremmel, konferencia-központtal. Itt működik a Teleki-Wattay Művészeti Iskola is.

Az 1771-ben épült Teleki-Wattay kastély

A kastély előtti park


Szépen felújított kandeláber

Feljárat a kastélyhoz - előtte az éppen nem működő szökőkút


Édesapámmal a kastély udvarán

A kastély panorámája

Az építtető Wattay család címere


A kastély oldalnézetből

Parkrészlet



2009. júniusában, Trianon emléknapján avatták fel a kastély kertjében Wass Albert szobrát

A kastély oldala és a játszótér Wass Albert szobrától nézve

Az iskola látképe a Magyar Várból nézve

Az iskola és a város egy részének látképe, ugyanonnan. A háttérben Szentendre látszik.


A református templom és a világháborús emlékmű

A XIX. század elején klasszicista stílusban épült református templom

A világháborús emlékmű, háttérben a református templom a pomázi Hősök terén

A honvéd emlékmű szemből. A szobor alkotója Jankovics Gyula, aki a budapesti
 Szent Gellért szobrot is készítette.

Az áldozatok nevei az emlékmű oldalán


A katolikus templom

A templom falán lévő táblán a következőt olvashatjuk: "Épült 1763-1770-ig, XIII. és XIV. Kelemen római pápák és Mária Terézia magyar király uralkodása alatt, Koller Ignácz veszprémi püspök pomázi tizedéből, a vármegye hozzájárulásával, és az ősrégi középkori rom. kath. templom romjainak felhasználásával Kománovits Mihály első pomázi plébános idejében. Renov. 1898-1902. - 914 - 950"

A barokk stílusú Szent István király plébániatemplom

A homlokzati rész alulnézetből

Tábla a templom falán

A templombelső

Az oltár és a Szent Istvánt ábrázoló oltárkép

Freskórészletek




A templom hátsó részének mennyezeti freskója

A templom oldalfala

A Németországba kitelepített katolikus németek emlékére

A karzat

A Szent Család szobrai


Szenteltvíztartó


A Szerb ortodox templom

A görögkeleti szerb templom, melyet Szent György tiszteletére emeltek

A templomot ódon, magas kőfal veszi körül

A templom oldalnézetből

Sárkányölő Szent György, a templom falán


Pomáz és a Kő-hegy látképe, a Honalapítási emlékmű, a temető és környéke

Pomáz egy kis részének látképe, háttérben a Kő-hegy látszik

A Kő-hegy látképe a város széléről


A Honalapítási emlékmű a Klissza-dombon, háttérben a Kő-hegy

A Honalapítási emlékmű Árpád-kori templom alakját formázza

 1996-ban épült, Csete György tervei alapján

Az emlékmű melletti emléktábla

Az emlékmű környezete, a háttérben Szentendre látszik

Egy 2012. novemberi pomázi látogatás során ismét ellátogattunk az emlékműhöz és a temetőbe is....


Emlékkövek az emlékmű két oldalán


Az emlékmű belseje - Mária a kis Jézussal




Kilátás Szentendre felé


Édesapámmal

Az ősz gyönyörű színei, szintén az emlékmű környékén

Temető részletek - a régi temető




Stációk az út két oldalán





Részlet az új temetőből

A Luppa-Mandics mauzóleum. A Luppa család az egyik leggazdagabb pomázi szerb család volt. Bizánci stílusban épült mauzóleumuk a település határában, a Klissza-dombon áll, az új temetővel szemben.

A mauzóleum kicsit távolabbról

Végezetül egy szép régi képeslap, mely a kastéllyal szemközt álló egykori Wattay-lakot ábrázolja.
Nagyszüleim itt laktak...



4 megjegyzés:


  1. Éva küldi....

    Nagyon szépen bemutattad Pomázt
    a séta alkalmával.
    Nagyon szép éles képeket készítettél.
    Lehet, hogy a gép jobb, vagy a készítője, de lehet, hogy mindkettő.
    Köszönjük szépen.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Valószínű, hogy jó a gép, esetleg a készítője is, de lehet hogy a képjavító program is... :)

    VálaszTörlés