a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Dunakanyar, a Börzsöny, valamint a Gerecse legszebb, általunk bejárt tájai...

2013. február 26., kedd

Rövid séta Szentendrén


A Duna-kanyar egyik gyöngyszeme Szentendre, a kissé mediterrán hangulatú, nagyon jellegzetes, kedves kisváros. Népszerű turisztikai célpont, minden évszakban sok hazai és külföldi látogatót vonz, egyrészt fekvése miatt, másrészt építészeti és kulturális értékei miatt. Az idelátogatót számos műemlék, múzeum, kiállítóterem várja. Utcái, terei, éttermei hangulatosak, egyedülállóak, más településekéhez nem hasonlíthatóak.
Rövid sétánk alkalmával a belváros girbegurba utcácskáit jártuk be, és a Marcipán Múzeum csodálatos alkotásait tekintettük meg.

A felvételek 2005. májusában készültek.


Séta a belvárosban


Szőttesek, ruhák






Kerámiák

A Duna-part

Egy szépen faragott székelykapu


Templomok

A Fő téren álló Blagovesztenszka templom. A görögkeleti barokk templomot
 Mayerhoffer András építette, 1752-ben.

A templom előtt álló görögkeleti emlékkeresztet 1763-ban emelték hálából, mert a várost elkerülte a pestisjárvány

Lovasfogat a Fő téren, a templom előtt

A görögkeleti püspöki székesegyház, az úgynevezett Belgrád templom. 1756-1764 között
épült, kriptájában helyezték el a szerb püspökök hamvait. A templomot kőfal veszi körül.

A templom hátulról nézve

A Várdomb tetején álló templom a város legrégebbi épülete, a Keresztelő Szent János plébániatemplom. 1241 és 1283 között épült. 1283-ban a visegrádi  ispán feldúlta a települést és lerombolta a templomot is.
Újjáépítésére a XIV. században került sor gótikus stílusban.

A templom közelebbről, oldalnézetből. A török időkben meglehetősen romos állapotba
 került, kijavítására csak a XVII. században került sor. 1710-ben a Zichy család
támogatásával kezdődött meg újabb átépítése és bővítése, barokk stílusban.

A templombelső. A főoltárkép Jézus keresztelését ábrázolja. A márványnak látszó belső szobrok,
díszítések hársfából készültek, ezt nem támadja meg a szú.

A templom tornya


A Marcipán Múzeum

Szabó Károly szentendrei Marcipán Múzeumában több mint 30 vitrinben vannak az alkotások kiállítva. Látható a Parlament 160 cm hosszú épülete, a magyar történelem neves személyiségei, ételfestékekkel festett marcipán festmények, mesefigurák és még számos más alkotás, melyekből sajnos csak az alábbi néhányat fényképeztük le.....

A múzeum épülete

A Marcipán Manufaktúra, a múzeum épületén belül

Nagy-Magyarország és jelképei - minden marcipánból....

Szent István és a koronázási jelvények

Mátyás király és Beatrix királyné

A Parlament

Kaktuszok


Párna és kerámiák

Mesefigurák...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése