Augusztus elején - időben közel egymáshoz -, két nap is a Visegrádi-hegységben kirándultunk.
Először a Bölcső-hegyi-kilátót kerestük fel, mert amióta felépült a kilátó még nem voltunk itt, s ha már erre jártunk, a közeli Lom-hegyre is felmentünk, ahol az elhagyott katonai rakétatámaszpont még megmaradt roncs épületei, hangárjai között sétáltunk. Itt is többször jártunk már az évek alatt, s meg kellett állapítanunk, hogy a természet egyre jobban visszaköveteli a területet, ami egykor az övé volt.
A második kirándulásunkkor a Sikárosi-rétre esett a választásunk, ami szintén az előző két hegy közelében található, ezért kerültek közös bejegyzésbe.....
A felvételek 2024. augusztus 4-én és 10-én készültek
Az 587 m magas Bölcső-hegy
Az alábbi idézetek
INNEN valók: (kicsit hosszú, de teli érdekes információval. Már akit érdekel....)
2021. november 25-én adták át a Szentendre és Pomáz határvidékén található,
587 méter magas Bölcső-hegy új kilátóját, amelynek terveit Koller József Ybl-díjas építész készítette. Az ő nevéhez fűződik többek között
a Prédikálószéki-kilátó, a Hármashatár-hegyen található Guckler Károly-kilátó, valamint a Piliscsaba feletti Nagy-Kopaszon álló Dévényi Antal-kilátó tervezése is.
1934 tavaszán a Magyar Kárpát Egyesület emelt kilátót a helyszínen, az ékes épület aljában pedig menedéket is kialakítottak. A szervezet alapító tagjáról, a tátrai turizmus jeles alakjáról, Döller Antalról nevezték el a tornyot, mely magánterületre esett ugyan, ám az erdőbirtokos engedélyt adott felépítésére és az ösvény létesítésére.
1936-ban azonban a Dreher-család tett szert az erdőrészre, ők pedig lebontatták az építményt és lezárták a turistautat.
A II. világháború után is épült a csúcsra egy leginkább magasított vadászlesre hasonlító torony, de amikor a szomszédos Lom-hegy majdnem
azonos magasságú tetején szolgálatba állt a légvédelmi rakétabázis (1981-től), ezt is elbontották, hogy a tetejéről ne lehessen rálátni a
katonai létesítményre. Ezt követően hosszú évtizedeken keresztül csak az épület alapjait lehetett felfedezni a növényzet szorításában.
A
Pilisi Parkerdő a természetjáró szervezetekkel egyeztetve és javaslatuk alapján döntött úgy, hogy a régi kilátó helyén újat épít. Az
idén (2021.) ősszel elkészült 2,4 x 2,4 m alapterületű, áttört hasáb formájú szerkezet 10x10 cm-es borovi fenyőgerendákból készült, felső korlátja
7 m-re található a vasbeton alaptól.
Az
építkezés során kézzel vitték fel a Bölcső-hegy csúcsára vezető szűk,
alig egy ember szélességű ösvényen az előregyártott elemeket.
A körpanorámát biztosító kilátószint egyszerre mindössze 5 embert képes
fogadni, de megéri felkapaszkodni a szűk lépcsőkön a kilátásért. Déli irányban a Nagy-Csikóvár hegycsúcs, nyugatra a Lom-hegy, északkelet
felé a Cser-hegy, északnyugatra a pilisszentlászlói hegyoldal, míg keletre Szentendre város és tiszta időben a Mátra vonulatai láthatóak. A
kilátó Lajos-forrás felől már két körtúrával is megközelíthető: a meglévő zöld háromszög mellett északról a frissen elkészült sárga
háromszög jelzés is az építményhez vezet.
|
Gyalogos utunkat a Lajos-forrás melletti turistaháznál kezdtük |
|
Kezdetben egy széles, lassan emelkedő úton indultunk....
|
|
Mezei katáng a fatörzsek előtt
|
|
Vad murok |
|
Lila bogáncs gyöngyház lepkével...
|
|
Közeledve a csúcshoz egyre jobban emelkedett az út, és kövesre váltott...
|
|
Ahogy először megpillantottuk a kilátót
|
|
Indulunk felfelé
|
|
Kilátások a körpanorámával rendelkező szűk legfelső szintről.....
|
|
Középen a Dömör-kapu sziklái, jobbra Szentendre
|
|
Már lefelé menet....
|
|
Jakab-napi aggófű |
|
Nagy ökörszemlepke...
|
|
Seprence
|
Az 589 m magas Lom-hegy elhagyott katonai rakétatámaszpontja
Miután lejöttünk a Bölcső-hegyről még felmentünk a Lom-hegyre.
|
A 11/9 légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN 6360 még megmaradt épületei..... |
A Sikárosi-rét
A Sikárosi-rét is a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilis és a Visegrádi-hegység törésvonala mentén, Pilisszentkereszt és Pilisszentlászló között, valamint a két település és a Lajos-forrás háromszögében található. Közelében áll a névadó 366 m magas hegy, a Sikáros.
Pomáz-Kiskovácsiból indultunk, a Sara Otthon mellett parkoltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk oda-vissza a nagy melegben.
Egész tavasszal és nyáron egymást váltva telis-tele szokott lenni az üde zöld mező szebbnél szebb vadvirágokkal, de most úgy látszik rossz időben jöttünk, mert látszott, hogy nemrég kaszálták le az egész rétet, sajnos.....