Az Esztergomhoz tartozó Búbánatvölgyben, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán húzódik, egymást érik a kisebb-nagyobb horgásztavak. A Halas-tó, a Mini-tó, a Fürdő-tó, a Kerek-tó és a Dédai-tó körül, illetve mellette sétálhatunk. Gépkocsival is végig lehet menni a völgyben, de sokkal érdemesebb gyalogosan végigjárni a tavak környékét, mert a táj csodálatos. Aki pedig szeret horgászni, annak különösen érdemes ide ellátogatni, mert nagyon szép környezetben hódolhat kedvenc időtöltésének.
A Hideglelős-keresztet 1784-ben emeltette Nagy Mihály esztergomi gazda a Hosszú-hegy tetején, a Duna fölé nyúló szakadék sziklájára, mert családját elkerülte a járvány. Az eredeti fakeresztet az időjárás tönkretette, helyébe Simon János esztergomi érsek Bécsben vaskeresztet készíttetett, amit 1871. május 3-án szentelt fel személyesen. 1906-ban a kőbányászat miatt a sziklaorom omladozni kezdett, ezért a veszélyes sziklaormot lebontották, a keresztet beljebb helyezték. Minden év májusában körmenet indult a kereszthez. A hideglelős nevet onnan kapta a szentgyörgymezeiektől, hogy mire a körmenet felért a hegycsúcsra, az emberek megizzadtak, és az erős Duna menti szélben megfáztak, „hideglelést” kaptak. A helyi néphagyomány szerint aki háromszor megkerüli a keresztet térden csúszva, az meggyógyul.
A felvételek 2007. szeptemberében készültek, két kirándulás alkalmával.
A Búbánatvölgy
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj7EoqiSf0s-PujdS9Quw7m8t8QdGXAN2I2ueOMhogTFPYQx2TvENVGvck0N3GbubtdezRHz2UtnegzgJ7JuT0CE8-MnaSbNizFU3sYN3kEEsli1Dt2rGw8ESQvjw3RHM2fmlCZQj99pWI/s1600/100-2007_0901_122533.jpg) |
Horgásztavak a festői Búbánatvölgyben - a Halastó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg0TPE1Je-xRq_EbvTvqBc20c6_TW1KyLpBox9LrzLUK2Lik39VqA7-RJpq9RnnivohxYXhge8ZI33dpZRfSZEkRhyphenhyphenozxTd33DgphnisFfxy25LXIkBKEPo2AGeT813i_XQW-dEFzyCHEM/s1600/102-2007_0901_154110.JPG) |
A tó partja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhHWogKd9mVVKcgj_0YeebLrOkiRUEcyBI4ZlDxlYGRyYYx5NREi3phk-kcsbMV625aNl6NHoLRK1KhpGWIauQbiBqtNqlgsOC9KY4au6W2aaXg-Xz4qXkYUxRYG6TNYDvQGjPZ1DLximQ/s1600/102-2007_0901_154731.JPG) |
A Mini-tó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVmitgVAh8L9uUi1x5xNFGm7-dS6y4PT3mBWiupJ_qVvC7vAV9esrP73Zk2QOfU7vMw-L3p3BQOC6hWWglEdFRXepnEBpBg5QJh94dzTN0vdE0QTaK563o0hq7oCM4ArMLAvO-apdm8RI/s1600/103-2007_0901_124030(1).jpg) |
Úszkáló kacsák a tavon |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBTIwRLy5k22kWSGOTGnjvgueaSKx-6Jg6MzbZO2wrQqdsNlemlES0L1sz50y_EP2PizWTh9eBF6pNa2SqO6ccRNoucvdTK3ytAF8ZUw_NpwfSdyGOCpTiyCBZjqYsVWYuMTL424uycwY/s1600/107-2007_0901_122728.jpg) |
Lila akác a tó mellett |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKtOIdheAYyVJ9NVIufz68S6lr1hU_ixTH62RjmQBaeIKQ-vR-cUs4pAOmi3HMGmL-vECTMMGLOSBZJAwwxDw-DLoZbBBtBMHM1m7y8X8LA3x2Co6LAQX61j1-DXni9-UQe8Z6EXs6TX8/s1600/110-2007_0901_122857.jpg) |
Élet a tó partján |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiuhBkKLUceroh9yB8Q16jDkBSRe2CeIx5VyWJADxNvcLrni0l4tiiffsOHqOmVOCU1jCt22gWeoMdWOTOP3xs9zAozMGgVPntCdPkrnyv0myelBnF26xyAK0NqvlHUAtE4T3jPfNaz7cM/s1600/112-2007_0901_123901.jpg) |
Egy magányos gém |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjej1rqJLlsLaepNSaHrEYMuprtjW6ZGqInCXcnRVTrduvRtFAztfdmEmih8kZNzKqqxLCREsr9-V7-3odmHDC0Jmu8tBIuCI51nCnCnNNufJx-3vLlJne0V9SL9y0f_z061iTI1vDWRKQ/s1600/114-2007_0901_124244.jpg) |
Szitakötő |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjYBOnUUspOx_zrjK31atby-5wXoVEF0xzY7UNGIQDZLbsABWZ72rRRwtyhirOB2dEES95mq8Iwi8XEQzeZ-6DP2rXw_BbM3S5IeYls8yuOhvUHdawAybM-lbcB0-ScbQkxrUgz4KJ9N0/s1600/116-2007_0901_123041.jpg) |
Vadgesztenye a tóparti sétányon |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8UNzXWOSr_tZbzE0D8QXqGlUmZHUwEySwd2lIGom19Bk_dAPYsuIH2qmKkb_38KzS1jOaAGGUqKS7loZa1mZxZ6G2LIR-NpPYP-xWAky7ya5Bu7Lh9Rr5WONcGf1wrFMqzKx-Bz34LIU/s1600/119-2007_0901_125038.jpg) |
A nagy horgásztó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzlL9KVRwjiTegOrIE71HUAwtJlZ4NLJ5zUqMY8I-3pfFEHRzWWOo0DIjDlFbn0P-Cy9_KasQcs0KHV4Wx5VWKYQfjZwDgzcMyx94q5u_JIYGTfWlxYMqC7m_ejdsnl4KbNoefCBGVQTc/s1600/120-2007_0922_164315.JPG) |
Meglepődve vettük észre, hogy egy vadgesztenye fa nagy részben már az őszre készülve hullatni kezdte leveleit,
de közben egy két új zöld hajtást is hozott, melyen virágok is megjelentek. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEguig3DPelp1B34I7dU0okIjrZ1JCZ-Z34FZzYDh4qAIPww8K2V3aotSA3mWbAhqKIZJVocNpsI_1amizHngAC62-CKX-fOmqoRJcdhefYYOeMJzuRNpYK3bnm8eBYNR9Fu2jdJPNTsEhY/s1600/121-2007_0901_131923.jpg) |
A Dédai-tó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZaPWs7_DVT7OnFQMEkUmrpyz6Kb4vDkP9Z6KIIlTmJslm_cvBWwitzVPn_J7tvW4yZX9H4lxWf0rlEKbyVzFsxPBbKsK_ItaBT1kFOTDDqHuzlECP3xoG_Y9Puy4CEKC2jQlSd4Qe_kA/s1600/123-2007_0901_132253.jpg) |
A Dédai-tó másik oldala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLtdVecg4C0nnZL9DuTrwSQ6O_1q3pvpl6bLNiLnjIU3ga69XwAftjLUM6IdqPnMbkRD1OZfeDFB6tijcnUy-tdggbGvTi7sVnfhMtCTyuG3JX1j6fzcjSGBQhXdZP3fHS3OH125bnw48/s1600/129-2007_0901_131135.jpg) |
A tótól északra találhatjuk a 307 m magas Szamár-hegyet |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEht7OzHM_r8OEXPzH4519DSrgKktWehttqptYJP1OCZTQjpmpmqixlWZvCtn8HO1p7RHhnV_aS7Dwp3sb7ZJDZ5VbFUSqrAByPkIhyEDOaxY_lDXUMFMasEONX3Xhoz5-VOOLFZBbPrPg8/s1600/130-2007_0901_131958.jpg) |
A Szamár-hegy kicsit távolabbról |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiMpJ81zuYr68RIWAwni8EVOUaRATEyHZCU4sQvSX3gOkM2Hjz7M0wKo4gpMlaj20G8xxCQY7c7Khxj2-456qQ-Pd393eh8verje-YiOYTZJIox-DxEQFRXf5FZBcsPhxFNGGbO5HsCpm8/s1600/134-2007_0901_132003.jpg) |
A tó mellől látszanak a Duna túlpartján lévő hegyek is |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEwIDvTV9YrEr6e5YLSYg2kPG-nz55USViB_lJcN9aT_csEEZTBMybeKkWtc1WiE7sHPD3vNoHX1pTAcvVBZ73TiXA8nuAaow5eNmDvI_4l9XQeG5QiLO3Vm_daPfWqQ_b1US-iWzlxHQ/s1600/138-2007_0901_133842.jpg) |
Galagonya |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhoWh1ai-9ZEaGNoMbs5Z3QVwcmNPQm3mKq5QVV95z4IqF4QzV2jz-7MTTlngWZ4MoaWqhbmIb5IAbwVAGso5zuCHJJPsjbnaVOxI6P3472So8B30lmRI5xJM13XIuTKak09JC0qsrOLNw/s1600/144-007_0901_141651.JPG) |
A nagy horgásztó a Szamár-hegyről nézve |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh6HGT4G8u9jMNHDjmForCrmB4FQu_kAJTnqtgZ-58LO6uxKU_2mHfOo1EI4ky_5aIKaVVLiy4IrE0EYdWvjp7Zj70jBzulMLBC6q6TKlVDsxsldpdgDKtKGB1StqxUVz7ccCi6YfzCiKU/s1600/145-2007_0901_141830.JPG) |
A Dédai-tó a Szamár-hegyről nézve |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVlNVJ_Nl9uZVqEo3dWDe-7Nya4bY3rer-iPuIJr4ToX4VGeho8AJ1jxTQ1RsOGZhLiNl3qVFMSZ5hhA-s2x2D7Hn1LWiebpBKYQnDC0YF9avOuvK-1P7CG2ZxgkTHvZJYdnHfPnbISj8/s1600/148-2007_0901_142025.JPG) |
Az Esztergomi Bazilika is jól látszik a hegyről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6qUeuVqNXVqC4tW_RQ4fRGxa2Ldtfhvmqk80ZbPO3zAd8G8nJALMQKmTwEYZskKUzXYGcw3IuYBNfZW48EQmAai8N2qMdjdHeJjvTqMwvFWoq5LFOdn_7Rvm4J82_0RuCEGhwS_U4PGQ/s1600/147-2007_0901_141938.JPG) |
Egy kicsit jobban ráközelítve |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiDpGx3SKOrAT1InJJK1mALXQ8wLJKWeFOMvl0VJEtFyWQKkDsJwl9L0hgWBlEHOdI80ke0D0xAnFqSoh03kxk9JjQtiPM5DgToy0ac4O6gFLkybTuRi96xQcza8DZcSYWK79XOnldcNg/s1600/151-2007_0901_144214.JPG) |
A Duna túlpartján már a felvidéki hegyek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIOYzeCO5hIOn2CuYjX6PYrm9BZTSo4VzJ1TzksQFz8RlX3xsIKjzYUxdzBp4ZMIGMh0Npt0wbNNcMJxp_bGBs9XTbeLvz8YWUIisEI7w_We5bO1tbLZxWRbgw0taIEo8Odik_j9svpsI/s1600/160-2007_0901_143612.JPG) |
A Szamár-hegy sziklás, meredek hegyoldalán állok |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg2nrnUKyCkZEEaxnKzku_k6FiWyfCji086eEKHsaJWv7kw4RG7txr214nn2TjA61OEXLKbhtlKq_OueBqM8rqh5ZCC54nE7r0nRQsIHzDzTnJNAJwVRztOFHgS2I8XJlXsUest0kPDjuU/s1600/167-2007_0901_144840.JPG) |
Érdekes sziklaképződmények a hegyoldalban, háttérben a Dédai-tó |
A Hideglelős-kereszt
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivvQ1VW4SPAxJZW1j17kYOrFEE1eOaLB4121RVir7BbjbqsnJUvZ-H1cCiHfr74TDg4BiHUCqdNGVVTgubkhYCqfN141kjXZzlMJMttQ5Sqhii8ziONvL37dd-lRjeHebM2rcaef2YN_c/s1600/201-2007_0922_113918.JPG) |
A Hosszú-hegy tetején álló Hideglelős-kereszt, mellette a szikla, ahonnan szép kilátás nyílik a Dunára,
és a Duna túloldalán magasodó hegyekre |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbxBECa2W9i8Dgre0V-BgjVnyvac2Vqzmrqa2jjXldWQMBjsDb8hz4jPDei5yrlesozPITtK0Z1HtGo8cttsbMuJOZs1BbGFI8sWd_3azcIYTKbl7Ukdl6tVYUbiHcNzrARXulAlP0v3s/s1600/202-2007_0901_111047.jpg) |
A kereszt szemből |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJiWNvkyjaKm7KPMnDQ7LfOOZRp9An37aXmwJMvuE0F4b97Zug8vSAwFPWRVHEwm7w9C_QFMCDT12aKe5X_qeBkXTDKTI8l2bFn2FkZtJ3H5saiq0dUHONf9TFFcjEbgIlDfy6n61a1DE/s1600/203-2007_0922_113432.JPG) |
A kereszt és a mellette lévő sziklák távolabbról.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiSTW9OU1-L4cPztc576lDlxqrpBOnEtW5zdqsrPiqzFm9XNIjwa5LKaXCbJFLC1QmBKn-_PBO2cADl6KCdf-8r702LnWJX-KK1wG4as5oL3SwGmyQ-M7J_9HxfrCL-TveWnAV4ZCSM_tA/s1600/204-2007_0922_113447.JPG) |
...és kicsit közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLRajObdMSB8a_sHKeAnVkIFR8trk19aaJbXNGhWQr8YvnvhtEfJS0edJc7HhLBgiZrbmlKqkC89_n759DPF7KTNOhVM9st-VOiBD9mfJgVDTS-ASDlcedHPTLU0ES7P9NA0w6flDAhG4/s1600/205-2007_0922_112344.JPG) |
Pihenő a sziklán |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZybOitk1TAq-_5WBNpdvrYhku46iOj8RvGS8GYbfA_L0_AwT9wQMfpHl6M1Cm7OAqM2hJ4Li2fwj5M0RcLVgg-veVnCZu-0rBmpfcQDnC15-lIJpNwWXJedupel1UpNp6fT5ldGgGsT4/s1600/206-2007_0922_112103.JPG) |
Kilátás a Dunára, a túlparton a Felvidék |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiyozjvWFtw5Uap8Rqfe9XgVffLgXLIftTcxn2kHO_XGcToQuJwGADbIAYJHhG361JfqbZVy8ulnbz5Myhqo6MX9cP4V9rUOUAuiAFz9JcAJJMbf0S0pTucSogqdufN25SvotIXHAGydtE/s1600/207-2007_0922_115959.JPG) |
Szemben a jelenleg Szlovákiához tartozó Helemba |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmPNQf01AGQDNYQd1ZIxLVnrp2im64obD35AyZ7vesc24zGMjBn7LkjYsf0Av-AoUYdHcILnuEwTW23Lr3ix8GQRls7nAfcOOHhvAZ-YG9hH14KfoIyybpJimgMHeSrEgojNma9I5ICpQ/s1600/210-2007_0922_120214.JPG) |
A kereszt melletti szikla |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiVUYnXAN2c_W4t_bzpmEDfpJj8XV27HdXbxhdHoq0gYgl-5pP2KM6ze1-TxM51fFKB7BxVXOwsZVuMAgRZQbnpOIXeAahU3NcDxolRUH9V6PTY-9siJmzLbZakm-4tIitsYNyQIF_rSuQ/s1600/2007_0922_114129.JPG) |
Kilátás a kereszt mellől |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh61MIDTAgW0T27LgNjcbfx7J3ckCH-RYk3gWNcw8ZMTJVcDIGL_TNMPyb-D54J0yVY_5PamRsmy01TGCgikWnXXWVCGxyA7vM3-elsXqInhkWOAJ4KqK0d39dVAq_TGyHmJiboFnHEX1Y/s1600/20070922-210249-69a7-5.jpg) |
Panoráma az előző három képből: baloldalt a Szamár-hegy, majd a két sziget: balra fent a Helemba-, közelebb
a Törpe-sziget, a túloldalon (jelenleg Szlovákában) Garamkövesd és a Burda-hegy látható |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAb6XbaIJToe6Y2FgckZMTYyHGIbVxDrdWtm4Dcx3-sohnhn0pbnqPc4NKj13GwKHNtcJcnCQ0oXiP4fpQzsl72o-2x_IwClT5jj2J2a88LIM4oQf2b8NK6YUxYwy1YNe8AxptxWW1QgY/s1600/2008_0830_145831.JPG) |
Végezetül egy kép egy felvidéki kirándulásról - Kilátás a Duna túloldaláról, a Burda-hegyről. Szemben a Búbánat-völgy
és környéke látszik. |
P.Éva írta......
VálaszTörlésGyönyörűek a képek, különösen nagyítás után olyan mintha ott lenne az ember, még talán az illatokat is lehet érezni.
Boldog lehet, az, akinek ilyen lehetősége van, hogy élőben láthatja ezeket a gyönyörű tájakat!
Köszönöm. Nagyon szép kirándulás volt mindkettő.
VálaszTörlésköszönöm, Katalin, élmény volt ez a kirándulás is!!! :)
VálaszTörlésNagyon szívesen, Vicuska! :)
VálaszTörlésValóban szép képek, Látni ezeket a gyönyörű hegyeket és csodálni.
VálaszTörlésHelembai lakosként nekem is alkalmam nyílik erre nap mint nap , de épp a másik oldalról, innen és onnan is egyértelműen elkápráztató.
Köszönöm! Örülök, hogy a túloldalról is nézik a képeinket :)
VálaszTörlésMost voltunk ott két napja, a másik oldalon (Garamkövesd–Helemba) meg vagy másfél hete. Viszont nem volt ilyen szép napsütés.
VálaszTörlés(Ervin Vértesi)